Ölelésre hívtak minket szombaton a Csikybe.

A kaposvári Csiky Gergely Színház átépítés miatt 2016 novemberétől két éven át az Együd Árpád Kulturális Központban (Agóra) tartja majd előadásait. November 12-ére a színház egész napos családi programot hirdetett, hogy a nézőközönséggel közösen búcsúzzon el a régi épülettől.

Szokatlan helyszínnek tűnhet

a Magyar Állami Operaház Királyi Lépcsőháza egy operának. Ám ha belegondolunk, hogy egy lendületes és fiatalos feldolgozását láthatjuk Haydn Lakatlan szigetének, akkor már a helyszín sem tűnik olyan furcsának.

Zeng a taps és én csak az órámat nézem.

Bevallottan feszít az érzés, hogy azért ez a produkció annyira mégsem volt jó, hogy háromszor ismételjék a tapsrendet az Operaház művészei. A 2015-ös évad nagy üdvöskéje, A kéjenc útja inkább középszerű lenyomat a lelkemben, mint meghatározó élmény.

Az egészen biztos, hogy nincsen rendjén valami,

mert ha minden rendben lenne, akkor most nem malmozna az ember az ujjaival. Tulajdonképpen máskor is szoktam malmozni az ujjaimmal, de ez esetben arról van szó, hogy nem tudom mitévő legyek az olyan helyzetekkel, amikkel nem tudok mit kezdeni.

[terem s. bálint] szerint

[kyprios] szerint  

Egy kicsit elbizonytalanodtam. Valamit rosszul értelmezünk mi itt, a Kultúrgyomnál. De az is lehet, hogy a nálunk sokkal olvasottabb és mértékadónak tekintett online zenei sajtó nem találja a helyét. Valami megcsúszott náluk a kritikus és a mű, illetve a kritikus és a művész viszonyában. Belső kényszer vezérli őket, hogy irónikus-szarkasztikus vitriollal közelítsék meg a kritika tárgyát amúgy metszően és felülről, lazaságnak beállított hanyagsággal és felületességgel. (Ál)fiatalosnak és (ál)szakmainak tűnő stílusukkal azt próbálják leplezni, hogy írásaik valójában korrektség és alázat nélkül, rutinból összecsapott fércmunkák.

Nagy port kavart a közelmúltban az a törvénymódosítás, amelyben meghatározásra került, mi számít magyar zenének.

Az már a hír hatására kibontakozó tiltakozásokból is mindenki számára egyértelművé vált, hogy a hazai könnyűzenei élet jelentős alkotói és alkotásai kirekesztésre kerültek a magyar kultúra kánonjából. Hiszen a szabályozás alapján a mai magyar zenekarok közül többek között a Nemjuci, a Zagar, az Amber Smith, a Brains, az Irie Maffia, a Beat Dis, a Carbonfools, Yonderboi, a Colorstar vagy a Psycho Mutants az angolszász kultúrkört gazdagítja.

Véget ért a munkaidő. A sok dolgozó kiözönlött az irodaház ajtaján és fölszállt az ott várakozó harminckettes járatra.

Kényelmesen elhelyezkedtek a jól ismert, kényelmesnek is nevezhető üléseken. Éppen csak kicsit volt szokatlan a környezet, alig érzékelhető a változás, mint amikor a labirintus alaprajzába valaki behúz egy centis szakaszt. Ennek ellenére nem lehetett letagadni, hogy ott éktelenkedett az a kis felirat, a busz hátsó ajtajára, belülről celluxszal ragasztva, az utasok arcába ordítva a két szavas üzenetet: NEM ÜZEMEL. A szókapcsolat szabályosan volt elhelyezve az ánégyes lapra, középre rendezéssel, ötvenötös méretű tájmznyúromennel, fekete betűszínnel és másfeles sortávval.

Mi a legtöbb, amit ki lehet hozni egy gyerekcsatornából?

Természetesen üzleti szempontból. Lássuk csak. Megvan! Bombázzuk a kicsiket minél több reklámmal!

Miről írjon az ember, ha semmiről nem tud?

Bármiről. Arról, hogy ha felébredsz mit érzel reggel. És innentől kezdve leírod az egész napodat. Milyen volt az időjárás, s az belőled mit hozott ki. Például esett az eső és szar kedved van. Meg ilyen közhelyeket.