Pátkai Rozina: Voce e eu  

Tavaly a legjobb dzsesszdalnak járó közönségdíjat kapta Pátkai Rozina az Independent Music Awardsról (IMA), idén három kategóriában jelölték az énekesnőt és a Você e Eu című lemezét. Az 'El home que yo ame' esélyes a legjobb dzsesszdal címre, a korong pedig elnyerheti a legjobb latin és a legjobb vocal jazz album kategória első helyét. Pátkai Rozina neve egyre több díjátadón és versenyen feltűnik, novemberben például bejutott a Made In New York Jazz Competition döntőjébe. Én pedig itt most éppen az említett lemezről írok. Kritikát-e? Jó kérdés.

KONSTANS - a szöveg, a hang, a dallam, az EGYETLENSÉG  

Szóval egészen egyszerűen arról van szó, hogy van egy ilyen izé. Ez az egyetlen, és hatalmas, és mégis pofonegyszerű. Amiben vannak azok. Meg olyanok is. Meg persze mindenféle más valamik is, igen. És aztán néha úgy nagyon. De tényleg. És amikor így, akkor az olyan érzés. Pont. Tamás barátunk megtisztelt MINKET, TITEKET azzal, hogy leírta, elmondja. Mi pedig próbáljuk ezt közzétenni, továbbadni, meg ilyen hülyeségek. Cupp.

Ethnofil - Kókuszmúzeum (2014)

Ez a mai információdömping, amit a nettel uszítunk magunkra, kezd arra sarkallni, hogy egyre kevesebb féle zenét hallgassak. Bár kitágult a világ, a lehetőségek határtalanul tornyosulnak fölénk, és nem felénk.

Minél több a hallgatnivaló, annál kevesebb idő, odafigyelés jut egy-egy csapatra, albumra, számra. Vagyis tényleg nehéz megtalálni a sok pocsék között a sok jót, a sok jó között a néhány nagyon jót, és a néhány nagyon jó között azt az évi tizenegypár lemezt, amit aztán később is szívesen berakok egyazegyben, mert úgyahogyvanjó.

Moran vagy nem Moran...

Az első reakcióim közé tartozott, hogy feltettem a „Na, hogyan?” kérdést, miután az ezzel a címmel ellátott könyvet megláttam. Igazán érdeklődni kezdtem, hiszen én is tökös csaj akartam lenni! Úgy gondoltam, hogy Caitlin Moran tudhat valami olyat, amit még nem sokan. Talán egy titkot, amit elárul a könyvében és amitől én is „tökös csajjá” válhatok. Tévednem kellett és csalódnom is.

Akkor is elővesszük, ha eszünk ágában sincs főzni  

Olyan könyv ez, ami, ha minden emberhez eljutna adott közösségen belül, drasztikusan elkezdenének „jobban” táplálkozni. Odafigyelnének az alapanyagok minőségére, változatosabban ennének, és jókat sütnének-főznének. Bekerülne néhány olyan dolog is a konyhájukba, amiről eddig csak olvastak, vagy látták a képernyőn. Így volt ez velem is.

Herman Koch: A vacsora 

Adott egy vacsora. Ahogy a cím is mondja. Eddig még nincs benne semmi különös. Mindannyian étkezünk este, kivéve Norbit és követőit. De vacsora és vacsora között lehetnek különbségek. Nemcsak abban, hogy mit fogyasztunk. Hanem hogy hol vagyunk és kivel. De legfőképp abban, hogy miről beszélünk, és mi történik közben. És mi történt a vacsora előtt, vagy mi játszódik le a háttérben. Lehet akár kínos, sőt, sorsfordító is az a kis idő, amíg eljutunk az előételtől a desszerting. Vagy az előélettől a végkifejletig.

Egy albumnyi ambient kert

Új albummal, új lebegő textúrákkal jelentkezett két napja a Garden State ambient formáció.

Avagy a lapok sokféleképpen fogyaszthatóak

FIGYELEM! E cikk írása során egyetlen egy könyvet sem ért komolyabb sérülés. A fikció, csupán fikció, a valóságot nem fedi, és sok köze van hozzá.

A lebegő világ művésze

a japán származású brit író, Kazuo Ishiguro második könyve, amely 1986-ban elnyerte az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Whitbread-díjat. A rendkívül összetett, finoman megrajzolt lélektani regény magyar nyelven a sorban harmadikként jelent meg a szerző másik két nagysikerű műve, a Napok romjai és a Ne engedj el… után. Mindkettőből film is készült olyan neves színészek szereplésével, mint például Anthony Hopkins, Emma Thompson, avagy Keira Knightley.

Endo Suszaku : Némaság

Japán és kereszténység kapcsolata? Vice versa. Kereszténység és Japán kapcsolata? Mindegyik oldal rágós és nehezen emészthető. De ennél bőven többről szól Endo Suszaku könyve, hiszen japán szemmel ír egy olyan témáról, ami nekünk európaiaknak sem könnyű falat.

De miért csinálunk mi ilyen zenéket? de nélkül 

Egyáltalán nem szokásom egy cikkben több lemezről írni. Most erre a fajta szokatlanságomra fittyet hányva mégis négy hazai és eléggé új albumról írok. Sőt, az őket összekötő gondolatmenetemről. Merthogy régóta piszkál, hogy mi is ez az egész népzene, világzene, honnan is jön, mit is csinál tulajdonképpen? Lássuk, mire jutottam.

Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére 

Vigyázat! Gyerekeknek készült a könyv, de ez a vakond mégsem AZ a vakond. Mármint nem az, akinek a nadrágját kiszabja a rák, megvarrja a nádiveréb. Nem a kedves kis Krtek, hanem egy mérges, felnőtt példány, aki már sok mindenen túl van. Arcán nem a bájos, naiv vigyor látható, sokkal inkább az évek során felgyülemlett düh és keserűség. Ezúttal is komoly sérelem érte és elhatározza, hogy a végére jár a dolognak. A téma, főleg így gyerekeknek felkínálva, nem szokványos. Igazi underground ötlet, amihez valódi underground főhős is társul.