2013. jún. 23. | 02:00

fishing.on.orfu.2013.harmadik.nap

fokep foo 2013 harmadik nap2013. június 22. 

A harmadik napon minden egybefolyt, mi is szétcsúsztunk kicsit: sűrű volt a program és mi persze mindent látni akartunk, de ez – mint tudjuk – nem mindig sikerülhet. Pedig már a délutáni program is szenzációsnak ígérkezett, és tudtuk, hogy ami este van, attól csak Kiki lehet nyugalomban. Ő viszont nem jött el, legalábbis én nem találkoztam vele.

2013. jún. 22. | 02:00

fishing.on.orfu.2013.masodik.nap

fokep foo 2013 masodik nap2013. június 21. 

A hét elején még azzal riogatták az Orfűre készülők táborát, hogy pénteken és szombaton záporok, zivatarok várhatók. Mindenki megnyugvására ebből semmi nem lett. FOOrró volt a levegő, át is kellett öltöznünk, mikor megérkeztünk (FRISS ING on Orfű). A meleg elől menekülők még a tóban hűsöltek, amikor a vak szerencsének köszönhetően egy parkolóhelyet örököltünk. A Panoráma Campingből már a Pál Utcai Fiúk beállása hallatszott, ezért belehúztunk, hogy le ne maradjunk az elejéről.

2013. jún. 21. | 02:00

fishing.on.orfu.2013.elso.nap

fokep foo 2013 elso nap2013. június 20. 

Eltelt egy év és mi ismét itt vagyunk Orfűn. Odafelé azon gondolkodtam, miért is szeretjük ennyire ezt a fesztivált. Persze, első a zene, a számunkra kedves zenekarok, de ez nem minden. Más miatt is különleges ez az esemény.

2013. máj. 28. | 00:00

Hang és fény

fokep zagar barabasBarabás Lőrinc és Zagar a Zsolnay Fesztiválon
Pécs 2013. május 19.

Viharosan indult az este, de vállaltuk a veszélyt és a kockázatot: útnak indultunk. Átvágtunk néhány vízátfolyáson, átugrattunk pár kidőlt fán, a koncertre éhes családapáknak az ilyesmi nem jelenthet akadályt. Volt hang és fény: dörgés és villámlás. Beleszédültünk az állandóan mozgásban lévő ablaktörlő bámulásába, de végül időben megérkeztünk Pécsre a Zsolnay Központba. Szerencsénkre a koncerteket nem szabad térre szervezték.

2013. máj. 20. | 02:00

RAM Punk

fokep daft punk ram

Random Access Memories



Ezek a DaftPunkosok mindig is bele voltak buzulva a hetvenes és nyolcvanas évek diszkós-funkos akármijébe. Persze tesómmal szoktunk keseregni, hogy ott volt a Homework albuma, ami aztán az etalon és a mérce. De most már kicsit objektívabban látom az egész tevékenységüket.

2013. máj. 16. | 02:00

Trombita és loop station - Sastra

fokep barabaslorinc sastraBARABÁS LŐRINC SZÓLÓ 

Örülök a Sastrának. Lőrinc egyértelműen nem áll a sorba, ahol a pörgős, divatos, eladható sztájlt kenik rá a színpadra. Az Eklektric erős zeneisége után felkerült a hangfelhőre pár izgalmas trekk, ami igazi elektro hangzást tolt, és bár elsőre nagyon meglepő volt, nekem abszolút bejött. Ezután hosszabb csend következett, aztán kijött egy videó, az 1-2-1. Na ez már tényleg kinyitotta a szemeimet, füleimet: egy loop station és egy trombita. És persze Lőrinc.

2013. ápr. 24. | 02:00

magába ölel az új ájri anyag

fokep irie nagyonjoleszIRIE MAFFIA | nagyon jó lesz  

lüktet és belémüt. kicsit finoman, nagyon masszívan. beleölelnek magukba, a hangszálak bőgőhúrként rezegnek bele a pillanatba, aztán a következőbe. egyszerre múlik a reggel, jön a láncstájm és érkezik az éj szaga. a forró buliba fonódás_őrületes csókba fulladás_ördögi táncba fordulás. belassult éppen a pörgő zajban, a vágy teste mozdul meg és már csukódik az ajtó_de messze is még a következő. megállóba hajló hanyag kis percek. külföldi érzések itthoni magányba írva. hazai hangok messzi köntösbe burkolva. bólogatós hangulat, nem múló, nem múló.

2013. ápr. 04. | 02:00

Brains - Full Range

fokep brains fullrangeLAKOSSÁGI DNB   

És itt a Brains legújabb lemeze. Vártam, vártam, de eléggé tartottam tőle. Ennek az az egyszerű oka, hogy azok az emberek közé tartozom, akik még a Humanual és Top Shotta idején szerettek bele a banda muzsikájába. Így tehát a sokgitáros, hosszútrackes, masszívan ándörgránd drámenbrénsz stílusba, nem pedig a divatos ötvözetbe.

2013. ápr. 01. | 02:00

Úzgin Üver - ReBucka

fokep uzginuver rebuckaREBUCKA remixlemezkritikás  

1991. Tavasz. Kecskemét. Mongol eredetű helységnév, ahol ősi, kultikus temetkezési területet tártak fel. Jelentése köbö vízben szegény terület, szegény aratás. A szó pedig Úzgin Űver. A hazai underground egyik atyja. 2005. Vörös Reworkz by Olivier Drieu. A lemez a Vörös Rébék album remixeiből. O.D., a francia Personal Data egyik tagja. A jól ismert népi indíttatású Úzgin Űver feelinget trip-hoppal, dubbal és breakbeattel spékelte meg. Az ötödik LP, a Bucka sem kerülte el sorsát. Itt a ReBucka.

2013. ápr. 01. | 02:00

LIKE Leaks!

fokep zagar lightleaksZAGAR - LIGHT LEAKS lemezkritikás  

Már az első hallgatás függővé tett. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak, elaludjanak a gyerekek, és ismét fejembe húzhassam a fejhallgatót. Nem mintha nem lelném örömömet a srácokban vagy rossz napom lett volna. Ez egész másról szól. Arról, hogy belekóstoltam valami igazán különlegesbe és mielőbb szeretnék tovább ismerkedni vele. Mert ez a zene nem sokáig vacakol, azonnal belém vackol. Akárcsak a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben.

2013. márc. 20. | 01:00

Korai Öröm 2013

fokep korai 2013LEMEZKRITIKA ÉS KLIPPREMIER  

Korai volt ma a kelésem, korai sokszor a várakozás, az örülés, de akár az őrülés is. Itt ez a cikk is kicsit korai, hiszen két nap múlva lesz csak az új Gödörben az új lemez bemutatója, én meg már itt írok róla. Viszont egy dolog biztos: az új album okozta öröm nem korai, mert egy bitang erős gyógyrock elpéről van szó.

2013. márc. 04. | 01:00

Still got the blues

fokep bluesfesztII. Pécsi Blues Fesztivál(ka),
Ripoff Raskolnikov, Sir Oliver Mally, Pribojszki Mátyás Band | Pécsi Est Café, 2013. március 1. |

Még a kilencvenes évek elején volt Pécsen blues fesztivál, akkor a Nevelési Központ épületében, több napos, sok fellépővel, a hazai és környékbeli blues zenészek színe-javát felvonultatva. Ennek tükrében a fesztiválka kifejezés találó, mert a fellépőket ezúttal is a magyar és környező országbeli (ezúttal osztrák) blues elitjéből válogatták, de ezúttal egyetlen estébe sűrítve.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.