2010. jún. 04. | 02:00

Világzene és rizikó halálosan komolyan

Írta:

fokep szakcsiKimentem május 29-én, szombaton Kaposváron a főtérre… nem! Ez így baromi unalmas lenne, jó hogy nem kezdem el mesélni, hogy felhívtam délután a koncertszervezőt, és lebeszéltem vele egy interjút Szakcsi Lakatos Bélával fél hétre… Inkább így: hat kérdést tettem fel. Hat rövid kérdést, amelyre azt hiszem, lehet úgy mondani, hogy egy választ kaptam. Egy frappáns, hosszú, nagyjából az élet lényegét átölelő választ. Egy ívet, ami úgy jött, mint a jazzben az improvizáció. Szabadon… S így már nem is fontosak a kérdések. Maga a beszélgetés a fontos, azon van a hangsúly, ami akkor történt, ott, a levegőben, ahol mindez elhangzott. Vágatlanul, természetesen:

FORMÁCIÓK Játszom most egy Jazz Nagykövetei nevű formációban: Csepregi, Winand Gábor, Elsa Walle és én… aztán játszom a Vukán Gyurival két zongorán. Most egy új zenekart csináltam, most lesznek a próbák… Dresch, Balázs Elemér dobol, Szandai Mátyás bőgőzik. Ez egy újszerű zenekar, újszerű zenével… Jelen pillanatban a saját zenekarom az a Gipsy Jazz.

NAGYON JAZZ ÉS VILÁGZENE Ma már a jazz egy nagyon tág fogalom. Valójában a jazz onnan kezdődik, a blues, a bee-bop… de ma már a népzene, a klasszikus zene, a popzene, minden beolvadt a jazzbe. És a másik zenékbe is beolvadt a jazz. Egy igazi világzene van kialakulóban, ami több fajta stílusok... minthogy az egészséges globalizáció egybe hozza a világ népeit… a zenében is, a kultúrában is, az építészetben is. A 21. század már erről fog szólni, a fúzióról. Mi jazzt játszunk, mi nagyon modern jazzt játszunk emellett, hogy cigány népdalokat énekelnek. Én nem szeretem azt, hogy azt mondják, hogy fellép egy magyar, egy román, egy cigány népi együttes, esetleg aláraknak valami kis ritmust, és akkor attól világzene. Az nem világzene, az továbbra is népzene. Csak manapság divatos, ha azt mondják, világzene. A világzene az, hogy legalább két stílus nagyon erősen együtt van.

KIPRÓBÁLANDÓ Mindig van. Egy zenésznek mindig van olyan dolog, amit még ki akar próbálni. Például amit most csinálok zenekar, a Dresch Misivel, ott például nagyon erős modern klasszikus zenével párosul a jazz. Azt mondhatnám, hogy ez a négy fő műfaj: a jazz, a klasszikus zene (Monteverditől Kurtág Györgyig), a népek zenéje és a popzene… ott is, ha már csak kettőt valaki összerak, rengeteg lehetőség van. Tulajdonképpen az is az érdekes, hogy valahol befuccsolt a modern klasszikus zene. Ma már nem tudnak nagyon továbbmenni.

A népzene kezd civilizálódni, a jazzben is már lejátszottak minden hangot, talán egyedül a popzene, ami fejlődőképes. És nagyon érdekes, hogy a közönsége is fiatal és fejlődőképes. Most van igazán lehetőség, hogy az ember ne álljon meg. Sajnos én már idősebb vagyok, de te fiatal vagy, te majd fogod látni, hogy húsz év múlva mi fog kialakulni. Ha belegondolsz, a mostani klasszikus zenészek már nem olyan ellenzősek, mint voltak. Ma a zeneakadémiáról kikerült zeneszerző hiába járt zeneakadémiára, akkor is jár diszkóba, jár jazz koncertre, jár népi izékre, tehát az, hogy ő klasszikus zenész, nincs túl távol. Mikor én fiatal voltam, akkor úgy volt, hogy a jazz, meg a popzene az nem is zene… Ma már ez megszűnt.

A 21. SZÁZAD FŐ MOTÍVUMA A témák meg vannak adva, csak mindig másképpen játsszuk. Ez az improvizáció. Például amit a Dresch-sel fogok csinálni, ott még jobban le van írva minden, és azok között lesz az improvizáció. Szerintem a 21. század fő motívuma az improvizáció lesz. Mert a 18. és a 19. században a nagy előadóművészek mind tudtak improvizálni, pedig nem voltak zeneszerzők. A 20. század elfelejtette kicsit, és szerintem a 21. században az improvizáció minden műfajban vissza fog jönni. A népzene az mindig az volt, a népzenét azt kitalálták, és addig formálták, amíg megmaradt egy változat. Illetve nem egy változat maradt meg. Például a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalra tudok legalább öt-hat variációt, ami másképp szól. Nagyon hasznos, és nagyon lényeges dolog az emberi tevékenységben az improvizáció.

Úgy is mondanám, hogy rizikó, vagy olyanhoz tudnám hasonlítani, hogy megpróbálok olyat csinálni, amit még soha nem csináltam. Mert ez vonatkozik nemcsak a művészetre, hanem a magánéletre is. Ha dolgozom egy helyen, és ott nem érzem jól magam, akkor nehogy már az egész életemet ott dolgozzam le! Megpróbálok egy másik asztalhoz leülni, legyen merszem! Ezért van az, hogy a 20. század olyanná tette az embereket, hogy a 70-80 százaléka kielégítetlen munkakörben él. Bemennek egy utcába, és ott maradnak. Leülnek egy asztalhoz, és ott maradnak. Ahelyett, hogy megpróbálnának egy másikat. Biztosan sikerülne. Az élet minden területén nagyon fontos az improvizáció, de most már úgy mondom, hogy egy másik utcába is bemenni, és megnézni, ott mi van. És akkor ott maradni.

A 21. század ezt is fogja csinálni… Olyan gyorsan fejlődik, hogy nem lesz rá lehetőség, (ez rátok vonatkozik, fiatalokra) hogy egy ember az életét úgy élje le, hogy egy szakmája lesz, tehát biztos, hogy váltania kell. Ez gondolom attól van, hogy bizonyos cégek, meg munkáltatók a gazdaságnak a gyorsasága miatt sajnos azt mondják, hogy krumplit csináltunk eddig, most ceruzákat fogunk csinálni. Átállnak, és az embereknek akkor meg kell tanulni ceruzát csinálni. Ez most hülyeség… amit beszélek, de ez egy példa. Egy ember élete alatt négy-öt szakmát fog váltani. Mindenben a forgás lesz… és mindig a kultúra és a tudomány hozza ezt be… Mert az emberek nem is tudják, hogy a kultúra és a tudomány haladásával az emberi életek is megváltoznak, és ehhez alkalmazkodnak. És ezért nagyon veszélyes, hogy a kultúra és a tudomány merre megy…

KLUB VAGY UTCAZENE Tulajdonképpen én úgy vagyok vele, hogy ha odakerülök, hogy játsszam a kollegáimmal, akkor nagyon komolyan vesszük. És ha egy ember ül, vagy két ember, vagy nagyon sokan… vagy sétálnak, akkor minket már nem érdekel… Illetve érdekel, mert mindenki szereti a tetszésnyilvánítást, ha kap, az jól esik neki, de ha nem kap, akkor is… Beindul valami, és akkor… persze hogy a közönségnek játszik, de akkor már tulajdonképpen a közönséget kezdi… nem elfelejteni, de akkor már az a fontos, hogy mi történik. Hogyan lehet ezt kifejezni, milyen utakon lehet járni. Ha öten vagyunk, akkor öt felé kell… együtt kell mennünk… a rizikófaktorokba be… Azok a zenekarok, akik tudnak azzal foglalkozni, hogy a dobos mit csinál, a basszusgitáros mit csinál, az énekes mit csinál, a billentyűs mit csinál… Az nem egy jó zenekar, mert annak nincsen mondanivalója, az el van foglalva. Én nem tudom, hogy a dobos mit csinál, hogy elrontotta vagy nem… és ha elrontotta, akkor mi van? A hangulat legyen jó! Arra nincs nekem időm… És akkor látsz egy zenekart, akik boldogok, adnak-kapnak, akik játszanak… Maga a szó… Játszunk.

Szó szoros értelemben játszunk a hangokkal. De nagyon komolyan játszunk velük. Ha óvodás gyerekek játszanak papás-mamást… Kérdem én: nem halál komolyan játsszák? Dehogynem! Halálosan komolyan játsszák. Mi a hangokkal játszunk nagyon komolyan. És ha nem ez jön le a színpadról, hogy mi ezzel játszunk, és ez tényleg játékos, ahogy a szó is mondja… akkor mással vagyunk elfoglalva, az már nem előadó művészet. És akik így csinálják, azoknak meg kell ezt tanulni. Ez fontosabb, mint a szakmai dolgokat megtanulni. Azokat mindenki meg tudja tanulni egy bizonyos szinten. Ezt a pluszt nem lehet megtanulni. Ehhez szabadság kell. Most már ki is mondtam. Az improvizáció egyenlő a szabadsággal. Az útkeresés egyenlő a szabadsággal. Hogy át tudjál ülni a lakatos szakmából az asztalos szakmába, ahhoz is szabadság kell, hogy szabad ember legyél, és merjél. Merni csak szabad emberként lehet. Ha nincsenek hátsó gondolataid, és ez nagyon fontos… főleg Magyarországon.

BORZALMAS NAGY VILÁGZENEI KONCERT Két évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában a nagy koncertteremben volt egy születésnapi koncertem. Terri Lyne Carrington dobosnő, Reginald Veal bőgős, és Chris Potter szaxofonossal játszottam… mind a három amerikai, és világsztár. És most kaptam meg csak a felvételt, és olyan jól sikerült, és a hang is olyan jól sikerült, hogy ezt ki fogom adni DVD-n. Azon kívül tervbe van véve egy szólókoncert. A Művészetek Palotájával pedig folyamatban van egy tárgyalás, hogy a 2011-es év vége felé egy borzalmas nagy méretű koncertet adjunk. New York, Párizs, Berlin, Brussel, Budapest és Bombay… egy ilyen átölelő koncert. Jön Terri Lyne Carrington dobos, egy fekete lány bőgős, a Bireli - híres cigány gitáros Párizsból, a Snétberger Berlinből, a Roby Lakatos Brüsszelből. Budapestről én, a Rostás Móni, aki nálam most énekel, a Rostás Csaba, aki énekel és táncol.

A Miczura Mónika fog énekelni még, és jön még egy cigány táncos hozzánk. Az indiai részéről jön egy indiai énekes, egy klasszikus táncosnő és egy szitáros. Így áll fel egy nagy ív, ez kísérletezés, felvesszük, és hát ha nem is kiadásra, de talán ebből lehet valamit csinálni, ez egy nagyon érdekes dolog lesz. Ez is világzene, hogy ennyiféle embert összehozni, és mindenki tudjon együtt... Ezek elébe nézek, és a Dresch-sel is van elképzelés, egy újfajta zene… és abszolút nincs az, hogy már lejátszottál mindent, hanem nagyon sok van hirtelen, és ehhez egy emberöltő is kevés...

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2010.06.04.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.