2013. okt. 30. | 01:00

"Csak azzal foglalkozom, amit szeretek."

Írta:

fokep vamosTörök Kati kérdezte Vámos Miklóst   

A napokban jelent meg Vámos Miklós Majdnem összes novellás kötete, pár hete a Bornai Tiborral közös Kalózzene albuma, csütörtök esténként pedig a Klubrádióban vezeti a Kalózadás című zenés műsort. Múlt csütörtökön éppen Bornai Tibor volt a Rabindranáth Tagore kalózhajó foglya, de adás előtt az elfoglalt kapitány szakított negyed órát az idejéből, hogy válaszolhasson pár kérdésemre. Beszélgettünk időről, ritmusérzékről, kubikosokról, kalózokról, és készülő új könyvéről is.

Mostanában mindig mindenki rohan – egyszerre akarunk minél több helyen megfelelni, minél több munkát elvégezni, halmozni az eredményeket. A kultúrában ugyanúgy igaz ez, mint a hétköznapi életben. Az előadók sorra jelentetik meg új lemezeiket, adnak egymás után több helyen koncertet, a szerzőkön is nyomás van, hogy minél hamarabb álljanak elő egy-egy új kötettel, és még sorolhatnánk. Veled is egyszerre történik sok minden – könyved és lemezed is jelent meg, rendszeresen koncerteztek Bornai Tiborral, és műsorvezetőként is dolgozol. Mi a véleményed erről az állandó rohanásról? Te hogyan viszonyulsz ehhez a tempóhoz?

Minden kornak megvan a saját ritmusérzéke, és a mai kor ritmusérzéke ilyen pattogós. Erről nem csak a kor tehet, tehát nem csak az idő múlása, hanem például a tömegkommunikáció is. A kereskedelmi televíziókban az nem fordulhat elő, hogy egy kameraállásban 30 másodpercnél tovább maradjanak, s általában sietnek, kapkodnak – az emberek ezt csak átveszik. Én éltem Amerikában, és az ottani életmódot tartják kapkodósnak, pedig az nem ilyen. Ott az emberek leülnek, megadják a módját. Szép nyugodtan kávéznak munka közben. Szerintem ahogyan itt élünk, az nagyon rosszat tesz a munkateljesítménynek.

vamos 02

De nem csak a koroknak van ritmusérzékük, hanem az embereknek is. Én úgy érzem, nekem elég erős a ritmusérzékem. Például, ha hetven perces előadóestet tartok valahol, nekem nem kell órára néznem, és nagyjából percre be fogom fejezni, mert valahogy érzem az időt. Általában is, nekem az a véleményem, hogy ráérünk. Aki nem ér rá, az ne csináljon műsort. Az örökös sietség, hogy 14 órányi mondandót bele akarnak préselni hatvan percbe, fölösleges. Aki túl sokat markol, keveset fog. Ugyanez a véleményem a könyvkiadásról, és mindenről, amit kérdeztél.

Hogyan találod meg az egyensúlyt a különböző munkáid közt?

Beosztom az időt. Prózaíró vagyok, az írásnak van elsőbbsége az életemben. Ha például regényen dolgozom, akkor nem tudok rádióműsort készíteni. Egyszerre egy dologra figyelek oda. Noha több sávos az agyam – most például beszélgetünk, de egy második

                              Fotó: Horváth Gábor

sávon egy bizonyos zene darab szól, és a harmadik sávon egyéb dolgok. Több sávos vagyok, de egyszerre egy dolgot szeretek csinálni, és nem csapok össze olyasmit, ami fontos. Példaképem a kubikos. Aki baromi lassan ás. Odateszi az ásót, beigazítja, rálép, az az érzésed, hogy ott soha az életben nem lesz gödör. Igen ám, csak ezt tudja csinálni 10 órán keresztül, szünet nélkül. Aki vadul nekiugrik, az fél óra után már levegő után kapkod. Szerintem az igazi jó munkatempó az a kubikosoké. Gyerekkoromban sokat láttam őket, és nagyon tetszett, ahogy dolgoznak. Egyetlen fölösleges mozdulat nélkül. Én is így próbálom csinálni az egyébként valóban sok mindent, ami az életemet elönti. De hidd el, nem én alakítom, így alakul. Amikor elgondoltam, hogy Bornaival gitározgatni fogunk a nagyszobámban, nem hittem, hogy ebből lemez lesz, hogy fellépésekre hívnak, és főleg nem gondoltam, hogy a Klubrádió megtisztelő felkérése utolér.

Számodra könyvet írni kikapcsolódás, vagy fárasztó munka?

Nekem az írás élvezet, de azért munka. Ez olyan, mint a szerelem. Az állítólag élvezet – bár szerintem főleg szenvedés, de ezt most hagyjuk. Mondjuk, hogy élvezet, na de munkával jár. Aki nem áldoz a szerelméért - mondjuk így, hogy nem végez munkát érte -, annak a szerelme elhervad. A prózaírás is ilyen. Rengeteg íróval beszélgettem interjú helyzetben, és nagyon sok mondta, hogy micsoda szenvedés, küszködés az írás. Nekem nem. Minden munkának vannak nehéz oldalai. Ha más nem, legépelni azt a sok betűt, aminek csak a fele marad a könyvben – gépírónőileg is komoly teljesítmény. De egyébként is. Szerkezeteket kell megtervezni, van benne egy kis mérnöki munka, meg még sok minden. Tehát ez egy nehéz munka, de én az az ember vagyok, aki épp ezt a nehéz munkát nagyon élvezi.

Eddigi írásaid általában a múltból táplálkoznak, ügyesen ragadod meg egy-egy kor hangulatát. Tervezel-e olyan könyvet írni, ami a jelenből gyökeredzik, vagy aminek a cselekménye a jövőben játszódik? Min dolgozol most?

Erre azt tudom felelni, hogy én már annyi könyvet írtam, hogy többek közt ilyet is. Van könyvem, amelyik az 1950-es évek közepén kezdődik, eljut a jelenig, a rendszerváltozásig, aztán máig. Az utolsó előtti fejezet 2012-ben játszódik, akkor jelent meg a könyv (Szitakötő), az utolsó pedig 2023-ban. Back to the Future, hogy így mondjam. Még egy nagyon komoly vállalkozást szeretnék tető alá hozni, amihez jelenleg jegyzetelek, olvasok, könyvtárazok. Szeretnék regényt írni egy bizonyos város történetéből. Legalább 1000 év története lenne, az is lehet, hogy 2000. Ez a város Pécs. Az indok nagyon egyszerű: apám családja pécsi, én magam Pécsett fogantam, de már Budapesten születtem, és ugyan nincsenek ott már ismerőseim, mégis úgy érzem, hogy Pécset jó lenne megírni. Egyáltalán, egy magyar várost. Ez egy nagyon régi ötletem, egy földterület történetét regénnyé változtatni. Borzasztó érdekes, mert Pécsett már az avar korban is volt élet. Korábban is – illírek és más olyan népek éltek ott, akikről eszembe se jutott, hogy ott lehettek. Bő régészeti anyag van Pécsett, nyilván ez azt jelenti, hogy egyszer majd le kell költöznöm egy hónapra és mindent megnézni. Az kérdés, hogy meddig megyek vissza az időben.

Valószínűleg az lesz a címe a könyvnek – és ezt némi habozással mondom, de azért mondom -: Hattyúk dala. Azért, mert egy bizonyos hattyús kézirat játszik benne szerepet. A jelenből indulunk, van egy kézirat, azt valaki megfejti. Elindulunk a múltba, és megnézzük, hogy miért nem fejtette meg jól. El lehet menni a papír használatának kezdetéig - az durván 500-600 év -, de ki fog derülni, hogy valaki ezeket a jeleket (amelyek megfejthetetlenek ma) egy kőtábláról másolta át. A kőtábla történetével még tovább lehet menni. Nagyon vonzó lenne eljutnom az időszámítás kezdetéig, amikor még hordák járnak Pécs táján. Tehát még megnevezhetetlen az a nép, senki nem is tudja, de hát valakik éltek itt. Az ötletet a Voynich-kézirat adta, amit a Yale Egyetemen őriznek. Én történetesen ott voltam több évig vendégtanár, és a Beinecke könyvtárban volt is a kezemben. Ez egy olyan kézirat, amit soha senki nem tudott megfejteni. Mindenféle pajzán képek vannak benne – egyébként a táskámban hordok belőle egy ábrát, ez adta az ötletet. Most valaki megfejtette, de többen vitatják, én biztos vagyok benne, hogy nem az a megfejtés. Fölhalmoztam 30 könyvet, most azokat kellene elolvasnom.

vamos 03
Fotó: Horváth Gábor

Közben pedig június óta minden csütörtökön a Kalózadás kapitánya is vagy a Klubrádióban. Vendégeiddel – legyenek azok énekesek, zenészek, színészek, vagy épp költők – többek közt rendszeresen adtok elő klasszikus zenei darabokat is, modern szöveggel. A Bornai Tiborral közösen jegyzett Kalózzene albumon is akad pár ilyen darab. Ez egyfajta hagyományőrzés, vagy modernizáció?

Én nem használom ezeket a fogalmakat. Nem hiszem, hogy vannak emberek, akik őrzik a hagyományt, míg mások nem. Mindannyian egy hagyományba illeszkedünk bele, hiszen voltak szüleink, nagyszüleink, felmenőink, és vannak utódaink. Én egészen egyszerűen azt a luxust engedem meg magamnak, hogy csak azzal foglalkozzam, amit szeretek. Így telt az életem. Nagyon szeretem a klasszikus zenét, a népzenét és a rockot. Kevés olyan zene van, amit nem szeretek, de mégis azt mondanám, hogy a Bartók utáni modern zenét nehezen tudom befogadni. Viszont nekem nagyon kedves, ha foghatok egy népdalt, és hanyagul beleírhatok. Vagy egy Brahms művet, mint legutóbb Péterfy Borival – ott egy házastársi veszekedést írtam a békés altatódalba. Ezt én játéknak érzem. Vagy például írtam egy szöveget Bach C-dúr prelúdiumára (erre írta Gounot az Ave Maria című, borzasztó giccses áriát - amit én ki nem állhatok-, de az eredeti Bach gyönyörű szép), ami egy szó ismételgetéséből áll. Kitaláltam, hogy mi lenne, ha egy férfi ember elmondaná negyvenszer, hogy Bocsánat! – a zenész partnere pedig ráénekelné a világ összes nyelvén az urdutól a hindiig, és ismert nyelveken, hogy bocsánat. A végén aztán két szólamban átmegyünk a nő szerepébe, és azt mondjuk, hogy Rendben. Én ezt nagy élvezettel csinálom, az egésznek a lényege: eggyé válni a zenével. Nagy mámor. Irigylem a zenészeket, akik igazán tudnak. Én nem vagyok zenész, és a zenei tudásom limitált, friss – ami nem lenne baj -, de nagyon törékeny. Átugrottam azt, hogy 5 évig skálázzam a hangszeren. Bár ezt próbálom behozni, havi egy alkalommal gitártanárhoz, egyszer pedig énektanárhoz is megyek. Enyhítő körülmény, hogy az ének tanárom Berki Tamás, akivel boldogult kamasz koromban egy zenekarban voltam, és azóta sem értem, hogy hogyan énekelhettem én az ő hangjával együtt, mert az övé nem mindennapi.

A Kalózadásban bármi megtörténhet, hiszen a hajó fedélzetén nincsenek szabályok. Adásról-adásra új túszt ejtesz, és a beszélgetés iránya akármerre kanyarodhat, akár csak a hajó a nyílt vizeken. Miért a Rabindranáth Tagore nevet választottad a műsorban emlegetett kalózhajónak?

Bornainak az a beceneve, hogy Dráni. Én azt hittem, hogy Rabindranáth Tagore nevéből, de nem, csak úgy hangzik. Egyszer felelőtlenül kimondtam hogy ez a kalózhajó neve, azóta ismételgetem. Ő egy nagyon nagy indiai költő volt, Füreden sétányt neveztek el róla, de nagyjából senki nem tudja, hogy ki volt. Sok versét szeretem, valaha tudtam fejből néhányat. Ezt jól esik mondani. Már csak azért is jól esik mondani, mert sose magyarázom el. Állítom, hogy a hallgatók 70%-ának fogalma sincs, hogy ki volt a Rabindranáth Tagore.

vamos01
Fotó: Horváth Gábor

Bevallom őszintén, sokáig én magam sem tudtam, de aztán utánanéztem, mert nem hagyott nyugodni.

Én úgy érzem, hogy ez jó dolog. Aki egy idő után megnézi a neten, az megtudja, hogy élt itt egy hatalmas, ősz szakállú költő, aki szép verseket írt. Tetszik nekem az ötlet, hogy egy hajót nem a győzelemről, vagy a végtelen vizekről neveznek el, hanem hindi költőről.

Vendégeidtől az adás végén mindig megkérdezed, hogy ha lehetne egyetlen kívánságuk a Jó Tündértől, mi lenne az. Te mit kérnél tőle?

Erre nagyon egyszerű a válasz. Én most már túl vagyok a hatvanadik életévemen, azért nem is tévézem. Viszont két 10 éves kisfiam van, és ez felelősség. Van egy idősebb lányom is, aki - hogy úgy mondjam - normális atya korban fogant tőlem, de amikor ezek a fiúk fogantak, akkor én már 53 voltam. Az már kései. Nagy erőkkel szeretném túlélni a nemzedékemet emiatt. Ezért sokat teszek: sportolok, egészségesen élek, nem iszom, nem dohányzom. Viszont ez mind kevés. Most jön a kívánság, ez a bevezető volt.

Én azt szeretném, hogy egy perccel se haljak meg előbb a kelleténél, de egy perccel se később. A kellete az a pont, ameddig az élet még élvezet. Tehát már esetleg itt fáj, ott fáj, de még döntően élvezhető. Ez előtt nem lenne jó meghalni, de ez után sem. A sikeres halál legalább olyan fontos, mint a sikeres élet. Édesanyám körülbelül 120-szor elmondta apám halála után: - Hát, édes öcsikém, apukádnak az élete nem sikerült valami nagyon jól, de a halála, az aztán egyáltalán nem sikerült. És igaza volt, mert apám hosszú évekig kórházba be, kórházból ki, komoly szívbaj, sok szenvedés... ezt kihagynám. Az összes többi, amit kívánhatnék, voltaképp felesleges, mert az őrangyalkáim az összes kívánságomat teljesítették már. Talán fennhéjázóan hangzik, de hidd el, szerényen mondom, és tárgyilagosan. Sikerült eddig az életem, nem is cserélnék senkivel (ezt gyorsan le is kopogja az asztalon). Jó lenne, ha teljesítenéd, amit kértem, úgyhogy próbálkozzál.

A negyed óránk ezen a ponton lejárt, kezdődött a műsor, és Vámos Miklós ugyanolyan természetességgel vált interjúalanyból műsorvezetővé, mint aztán az adás közben műsorvezetőből gitáros-énekessé. A Rabindranáth Tagore kalózhajó békésen szeli a vizeket, a Jó Tündér pedig remélem, aznap is figyelt, mert ismét egy nemes feladatot bíztak rá.

Budapest, 2013.10.24.

  Facebook oldal - Vámos     vamosmiklos.hu  

torokkati
  Török Kati facebook  

A cikkelős neve: [Török Kati]
A cikkelés ideje: 2013.10.30.

Kapcsolódó elemek

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.