Egy vadonatúj hazai jazz formáció született!  

Három hosszú utat bejárt muzsikus állt össze, hogy egy Rhodes-ütőhangszer-nagybőgő trióval álljon a magyar modern jazz élére. Kaltenecker Zsolt és Dés Andris már régóta és sokat dolgoztak együtt. Először - ha jól tudom - egy duó formációt hoztak létre 2000-ben. Ebből született meg az In the beginning there was the rhythm című album. 2002-ben Wanderlust címen jött ki egy újabb korong, ott már trió felállásban játszottak Papesch Petivel. Ezt követte ugyanezen formációval a 2004-es Alchimia.

Kaltenecker Zsolt – Gyémánt Bálint – Martonosi György

Három zseniális magyar jazz-muzsikus vadonatúj formációja és lemeze. Dirty, vagyis koszos. Igen, találó a cím. Bár ez a zene nagyon letisztult, kifinomult és három komoly múltja van, azért mégiscsak koszos. Piszkos, erős és kemény is. A legjobb értelemben. Egy kis sztori és vélemény számonként, amit mindig utáltam, de most mégis fontosnak tartom. Előszóként: Kaltenecker Zsolt már jóideje játszott duóban Martonosi Györggyel, mielőtt létrejött a Hammondárium. Ugyancsak Kaltenecker Zsolt már jóideje játszik Gyémánt Bálinttal a Bin-Jip nevű formációban. Ha pedig létrehozna egy közös formációt Gyémánt Bálint és Martonosi György, most már ők is elmondhatnák, hogy van előzmény... :)

2010-ben tényleg rengeteg lemez jelent meg  

A pozitív amellett, hogy sok zenei csemegét kaptunk, nem más, minthogy a minőségük is hasonló arányban van a mennyiségükkel. A jazzen belül is igaz ez. Itthon az egyik legújabb darab Sárik Péter zongorista triójának új albuma, mely a Pieces névre hallgat.

Van egy csapat. Illetve csak volt. '99 és 2001 között. Öt brutál nagy zenészünk alkotta ezt a bandát, és Boom Boomnak hívták. Sokan mégsem hallottak róla. Ezért döntöttem úgy, hogy most őket ajánlom. Legtöbbször akkor ajánlanak egy lemezt, ha épp megjelenés előtt áll, vagy éppen megjelent. Én most - mint oly sok mást, ezt a rossz szokást is - leszarom. Két lemezt ajánlok, és nem azért, mert most jelentek meg, hanem mert még ma is, és még nagyon sokáig megállják a helyüket a legjobb jazzrock-lemezek között. Az egyik a Boom Boom Live, a másik pedig az Intergalactic Megahello. Az első értelemszerűen egy élő koncertfelvétel, a második a saját számaikból álló album. Szerintem: egyszerűen zseniális az az összhang, melyet ez az öt zenész alkot mindvégig.

Sok szájt tolja az idei, tavalyi és még régebbi karácsonyi lemezeket, zenéket. Azokat megtaláljátok hát a sok szájton, amik tolják. Én meg úgy gondoltam, ha már szemben az árral, akkor az ünnepeket alatt is evezzünk kicsit tovább. Én karácsony tájékán ahelyett, hogy beraknám a tömegszám kapható ünnepi albumot, valamiért a klasszikusabb fajta, kicsit szvinges dzsezzt szeretem hallgatni. És arra gondoltam, hogy ajándékként, vagy az ünnepre való tekintettel, vagy mittudomén, csak úgy kedvességből veletek is megosztom azt a hat CD-t, melyeket előszeretettel rakok be hallgatásra. Háttérben, vagy kicsit hangosabban, olvasgatás, írás, takarítás, készülődés közben teljesen király :) 

(Ha pedig én is a sok szájt lennék, akkor sem azokat ajánlanám, amiket ők. Hanem: Ghymes, Makám, Bojtorján, Kormorán)

A nemEZ egy népi jazzt játszó zenekar Erdélyből. Nekem nagyon bejön ez a fúzió, amit csinálnak. Nem írok róluk, megtették helyettem ők maguk, többet úgysem tudnék mondani:

BIN-JIP. 2010.12.03. Pécsi Est Café.

Hol is kezdjem? Néhány napja tudatosult bennem, hogy a Barabás Lőrinc Eklektric szünetet tart, más formációkban folytatják a tagok. Az utolsó három koncert egyikének helyszíne éppen Pécs. Másik fellépő a Bin-Jip meg Nicola Conte. Utóbbit nem méltatom, bizonyára nagyon jó zenész és dj a maga stílusában, nekem a két magyar csapat után semmi kedvem nem volt hozzá. Viszont a Bin-Jip. Ők kezdtek. Nagyon örültem nekik előre, hiszen a lemezüket már ismerem, és az előadók munkásságát is követem jóideje, de így együtt még nem hallottam őket élőben. A színpadon tehát Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint, Harcsa Vera és Andrew J.

Még régebben írtam ezt a cikket a music.hu-ra. A blogra akkor nem tettem fel. Ma délután viszont eszembe jutott, milyen régen hallgattam már ezt a zenét, és betettem a címben említett lemezt. Nagyon ütött, mint először is, és majdnem nekiálltam írni róla, mikor eszembe jutott, hogy egyszer már megtettem. Tessék: Avishai Cohen izraeli bőgős, énekes, zeneszerző 2008-as triólemezét hallgatva valamiért Esbjörn Svensson jutott eszembe. De nem is ez a lényeg, hanem hogy ugyanúgy tetszett, mint az E.S.T. zenéje. Modern, mégis magán visel klasszikus jegyeket, és ami a legfontosabb, folyamatosan dinamikus és free is egyszerre.

Igen. A jazz erről szól! Pontosan erről, amit ez a lemez ad a hallgatónak. Sok ismerősöm mondja a jazzre, hogy mennyire önző és öncélú ága a művészetnek. Merthogy az igazi jazz zenész teljes transzban, befelé figyelve, átadva magát a pillanatnak és érzéseinek, mondjuk épp csukott szemmel tol a színpadon egy szólót. Erre csak azt tudom mondani, hogy szerintem meg épp az ellenkezője történik. Persze hogy önző, hiszen a jazz egyrészt önkifejezés.

Önmagát adja bele a zenébe a művész. Teljes pillanatnyi énjét beleteszi, s miközben ezáltal egy magasabb szintre lép lelki szinten, úgy emeli fel a hallgatót is egy másik, magasabb dimenzióba, mely jóval túlmutat a hétköznapi létezés szűk keretein. Vagyis miközben a koncert, a zene rezgéseire és energiájára reagál és tovább áramoltatja azt, egyúttal küldi is kifelé, megnyitja belsőjét, és egy nagy adagot odalök felénk. Ez szerintem igenis nagy ajándék, hisz kábé azzal az érzéssel találkozunk, azt sugározza felénk, ami benne zajlik.

Kedves történet két fiatalról. Az egyikük gitáros, a másik pedig író. Egy vidéki város főtere a helyszín. Van ott egy kávéház két felszolgálóval, néhány kerek asztalkával és egy nagy adag tradícióval. Az egyik székre leül az író srác. Néhány fa karkötő, oldalzsebek a gatyán, citrom póló. Teát kér, és kényelmesen hátradől. Pár percre rá belép a képbe s egyúttal a kávézóba a gitáros. Rövid, göndör haj, kapucnis pulcsi, alteros nadrág. Az író feláll, kezet fognak. Még egy tea, egy presszó és egy víz rendel.

-  ...nem tudok felülkerekedni, mert amióta megjöttem, a Jack and Jerry-s póló... – a gitáros rámutat az író sárga felsőjére - nekem is volt egy ilyen... – és mosoly. Aztán az író elmeséli, hogy az A38-on volt egy koncert, és utána kifelé menet a kezébe nyomtak egy nagy adag reklámot. Ez is köztük volt. Jó a minősége, nem kopik, pedig rengeteget hordja. Néha nem árt egy kis reklám…