Ördögkatlanos karszalaggal ingyen megtekinthető a Nagyharsány határában található Szoborpark. A hegy oldalában, sziklák között elrendezett szobrok úgy simulnak a tájba, mintha a helyükről el sem mozdulva spontán alakult volna ki jelenlegi formájuk. A főként a hetvenes-nyolcvanas években készült nonfiguratív alkotásokat itt-ott már kikezdte az idő, de egy délelőtti sétát érdemes ide tervezni a Katlan vendégeinek.
A következő órákat a kiállítások töltötték ki, szabadtériek és beltériek. Elsőként visszatértünk a Vylyan Teraszra, hogy még egy jót borozzunk kicsit alaposabban megszemléljük a látnivalókat. A pincészet előtti füves területen egy kis kényeztetésért is sorba lehetett állni: talp- nyak- és hátmasszázst kérhetett a vendég, miközben az alapos relaxációt élőben előadott csellóetűdök segítették. A színpad melletti fákra az amerikai jazztörténelem kiemelkedő alakjairól készült plakátokat függesztették fel „Jazz born in America, enjoyed worldwide” címmel.

Sprok Antal faművész egyedi tervezésű, kiszuperált kukoricagóréból készült bútorait és szobrait nagyon megkedveltük, egy kicsit távolabb pedig a már nem használt tölgyfahordókból készült festett hordókból készült kiállítást vehettük szemügyre.

Visszatértünk Nagyharsányba, hogy a fesztiválközpont és a Narancsliget kiállításaival is ismerkedjünk. A legmulatságosabb alkotásokat Pittmann Zsófi falvédőkiállításán láttuk. A textileket a Kalocsai Fegyház és Börtön lakói hímezték 2011-ben. A munkák a régi feliratos falvédők stílusában készültek, de kortárs hősök és idézetként jelenkori szállóigék szerepelnek rajtuk.

Ehhez viszonyítva hatalmas kontraszt jelentett a Saul fia filmhez kapcsolódó kiállítás. Hermann Ildi portréit láthattuk, amelyeket a film szereplőiről készített, forgatási szünetekben. A legmegrázóbb élményt az előtér falára kézzel felírt idézet jelentette, amelyet egykori sonderkommandósok feljegyzéseiből másoltak. A szomszéd teremben hajléktalan emberekről készült fotósorozatot, az udvaron pedig az egykori Bárka Színház előadásairól készült fényképeket nézhettük végig.

A 2014-es k2 előadás, a Nagyharsányi menyasszony helyszínét ezúttal Both Miklós kapta meg a fesztivál idejére. Délután egy kis időre belepillantottunk az ott zajló munkába. A tavalyi tibeti zenészek után Both Miklós ezúttal Ukrajnából hozott magával alkalmi alkotótársakat. A szomszédos ország eldugott régióiban helyi zenészek és zenék után kutatott, és a fellelt kincs egy részét elhozta magával. A vendégek közül néhányan még saját falujukat is alig hagyták el, most mégis sikerült őket meggyőzni, hogy ellátogassanak ide. A főút melletti ház udvarában székeken, szalmabálákon ülve minden délután próbáltak, hogy a két kultúra találkozásából valami egészen egyedit alkossanak. A zenei találkozást fotókiállítás, valamint esténként ukrán ételek kóstolója és táncház egészítette ki.

A nagyharsányi tornateremben bemutatott A gát a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Nemzeti Színház közös produkciója. Férfiak érkeznek egy kis település kocsmájába, mindannyian munkásemberek, a jól ismert közösségi terükbe, mondhatni bejáratott törzshelyükre lépnek be. A dolgok nem úgy működnek, ahogy kell, még a sörcsap is elromlik: üveges sört kell inni, ami drágább, kevesebb és macerásabb. Valahogy a sorsok is így alakultak, az arcokra van írva, hogy valahol a múltban mindenki megcsúszott. De mi is volt az? Nem tudhatjuk, hacsak nem változik meg a kommunikáció, a szokásos férfiúi vetélkedés, a felületes kocsmai beszélgetés nem vált át valami személyessé, kitárulkozóvá. Ehhez azonban történni kell valami szokatlannak, amit senki sem tervezett, ami kizökkenti a dolgokat a mindennapi megszokásból. Belép egy kívülálló, egy nő, aki katalizátorként beindítja a megnyílás folyamatát, a belső tartomány és az érzelmekkel terhelt múlt felszínre törését. Történeteket hallunk, amelyek mindegyikében van egy-egy misztikus, emberi ésszel felfoghatatlan esemény, ami a sorsokat megváltoztatta. A gát mint építmény is említésre kerül az egyikben, de valamiféle lelki gát a szereplők fejében is felépült a múltban és szép fokozatosan átszakad a jelenben. A beszélgetésben részt vevők lassan közelebb kerülnek egymáshoz, és ahogy a kandallóban a tűz egyre nagyobb lánggal él, a melegség nemcsak a levegőben árad szét. A lángok még akkor is élnek, amikor a beszélgetőtársak már elhagyták a kocsmát... Bérczes László egy nagyon szép rendezéssel keltette életre ezt a különleges, visszafogott és mégis intenzív darabot. A szerző és a rendező valódi alternatívát teremt azoknak az elvárásoknak, hogy az akcióban gazdag és mozgalmas cselekmény alapfeltétele annak, hogy valami emlékezetes szülessen.

A fesztivál minden évben meghív egy-egy cirkuszi produkciót, társulatot is. Ennek nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is örülhetnek, mert a cseppet sem hagyományos, újcirkusznak is nevezett produkciók korra való tekintet nélkül szórakoztatnak. Idén két rövidebb előadást láthattunk egymás után, először egy két- majd pedig egy egyszemélyes műsort, mindkettő Argentínából érkezett. A manoAmano egy férfi és egy nő lélegzetelállító légtornász bemutatója egy hat méter magas póznán, a rögzítőköteleken és a földön. A Manic Freak elnevezés pedig egy fiatal férfi egyensúlyozó- és zsonglőrbemutatóját rejti. A két előadásban közös volt, hogy a bohócszámokból ismerős komikus elemeket is felvonultatta, illetve mindkettő törekedett a közönség bevonására. Ki is választottak néhány embert a közönség soraiból, ez azonban némi kockázatot is rejtett magában, főleg a manoAmano programjában. Itt ugyanis a két kiválasztott férfit rávették egy meglehetősen nehéz tornamutatványra, a csapat hölgytagja őket mászta meg és róluk rugaszkodott el. A gyakorlatlan segítőkkel veszélyeztette a kiválasztott közreműködők és a saját testi épségét, de szerencsére mindenki sértetlenül úszta meg a kalandot.

A cirkusz után éppen időben érkeztünk vissza Both Miklós udvarába az esti koncertre. Már javában tartott a készülődés: a közönség szemfülesebb tagjai fatuskókat, szalmabálákat cipeltek a próbák helyszínéről az erre az estére kialakított alkalmi koncertterületre. A szereléssel is éppen csak végzett a kis létszámú csapat, a kezdéskor még egy pár percet várni kellett egy reflektor rögzítésére. Sajnos a rendelkezésre álló idő erősen korlátozott volt: a közeli színházi előadás miatt csak egy órás koncertet tervezhettek szabad téren. A program első felében a hagyományőrző ukrán vendégek adtak elő régi balladákat, kristálytisztán, több szólamban énekelve. Közben kivetítőn keresztül figyelemmel kísérhettük a meglehetősen sok tragédiát elbeszélő szövegek magyar fordítását. Mivel egy-egy ballada elég hosszú volt, csak húsz perc maradt a közösen alkotott és összepróbált dalokra, sajnos nem is tudták eljátszani mindegyiket. Így inkább csak ízelítőt kaphattunk ebből a rendkívül izgalmas zenei kalandból.

A koncert után a Kultúrgyom stábja hazaindult. Ebben az évben is csak annyit mondhatunk, hogy köszönjük mindenkinek, aki a szervezésben, megvalósításban részt vett. Programkínálatot, igényességet tekintve csak elismerni lehet a munkát, amit beletettek. 360 nap múlva következik a jubileumi, tizedik Katlan, mi pedig kezdhetjük vágni a centit.

A cikkelős neve: [kyprios]
A fotós neve: [mzoli]
A cikkelés ideje: 2016.08.07.