2016. aug. 06. | 20:14

Ördögkatlan negyedik nekifutás

Írta:

A pénteki programok beelőzték az éjjeli özönvizet.

Mary és Max története megrázott, Lajkó Félix és a Parno Graszt viszont alaposan felrázott. A nap vége mégsem lett rázós, mert a nagy esőt nem vártuk meg.

Délelőtt nem nagyon harsány Nagyharsány, ezt a rövid sétánk alatt látottak is alátámasztják. A focipálya körüli bódék többsége ilyenkor zárva tart, amelyik mégis kinyitott, ott néhány kisebb csoportnyi fesztiválozó reggelizett vagy ásványvízzel próbálta életre kelteni magát. A párakapuk alatt tócsák és sárfoltok árulkodtak az előző esti, kánikulában tartott koncertről.


A Narancsligetben a kiállítások nyitva tartottak, illetve DVD-ről állandóan nézhető volt a Bárka Színház valamelyik előadása, de itt sem indult még be az élet igazán.


A Both Miklós udvar is lassan elkezdett felkészülni arra, hogy délután a vendégeket várja.


Az egyre népszerűbb Aralica-Ibero Hacienda mediterrán udvar pedig már délelőttönként is kézműves foglalkozásokkal készült a gyerekeknek, ezen kívül egész nap kóstolókkal, vásárral várta vendégeit. Délután és este pedig beszélgetések, koncertek szerepeltek programjában.


Egy kevés pihenés után a délutánt egy színházi előadással indítottuk. A Mary és Max egy nyertes projektnek köszönhetően, Adam Elliot azonos című gyurmafilmje alapján készült produkció, amelyet ezúttal a kisharsányi Kovács Udvarházban láthattunk. Mary, a csúnyácska ausztrál kislány meg akarja tudni, hogy Amerikában a gyerekeket a kólásdobozban találják-e. Felüti a telefonkönyvet és egy találomra kiválasztott amerikainak írt levélben felteszi a kérdést. A címzett egy Asperger-szindrómás idős férfi, Max. A levelezés még sok éven át folytatódik, és a két ember sorsa több ponton is összekapcsolódik. Közben kibontakozik előttünk mindkét ember tragédiákkal terhelt élete... Mary szerepében Grisnik Petra hangszíneivel és hanghordozásával ügyesen játszva, színészi eszközeit igen széles skáláról összeválogatva formálta meg ezt a cseppet sem könnyű szerepet. Maxot Gőz István alakította igen meggyőzően, életének összes tragédiáját és elszigeteltségének összes kínját az arcán hordozva. Valcz Péter pedig rendezőként, narrátorként és Mary szomszédjának, aztán férjének megformálójaként vett részt a darab színpadra állításában.

A lelkileg eléggé megterhelő előadás után jóleső érzés volt kicsit elidőzni a Kovács Udvarház hangulatosra dekorált udvarában néhány kellemesen gyümölcsös és frissítő limonádéval.


Beremend talán a leginkább félreeső fesztiválhelyszín, Nagyharsányból 10 kilométeres kitérőt kell tenni, hogy megközelítsük. Ki is marad az igazi forgatagból: az itt helyet kapó programok előtt és után nincs nyoma az utcákon, köztereken annak, hogy valami történik a településen. A múzeum épületében berendezett kiállításokat viszont egész nap meg lehet tekinteni. Halek Míra gyönyörű természetfotóinak témája a Szársomlyó tájai, élővilága, a magas fűből előbukkanó őztől kezdve a röptükben lefotózott madarakig rengeteg mesterien elkapott pillanatképet láthattunk. Balogh Viktória Határvonal című fotósorozata is egy eredeti ötletet és annak érzékeny megvalósítását rejti. Színházi vasfüggönyök megörökítésével érzékelteti két oldal, két univerzum találkozását és elhatárolódását. A legkomplexebb és legmegindítóbb élményt Sztrehalet Oxána három sorozata nyújtotta. A gyermekkorban átélt agresszió és szorongás élményét a tanácstalanságot és kiúttalanságot megjelenítő, sötét hátterű fotókon tárja elénk, amelynek modellje ő maga, ahogy testével a lélek állapotait jeleníti meg. A második sorozat egy kislány gondolatait, lehetséges menekülési utakat, megküzdési stratégiákat vonultat fel, grafikára emlékeztető technikával. A harmadik színes, realisztikus fotókat tartalmaz és egy hányatott sorsú család mindennapjait mutatja meg.

A kiállítások után a beremendi strandra vezetett utunk, ahol a jelen lévő gyerekek nagy örömére palacsintakészítés közben adta elő Kőrösi András színművész Petőfi Sándor klasszikusát, A helység kalapácsát.


Lajkó Félix Villánykövesden mutatta be Most jöttem című új albumának anyagát. A kissé eldugott helyen felállított színpad elé érdemes volt befészkelnie magát annak a néhány száz embernek, akik a fesztivál új helyszínének ezt a programját választották. Előbb csak hárman: Lajkó Félix, a brácsás Brasnyó Antal és a bőgős Szabó Csobán Gergő vették birtokukba a színpadot, illetve annak csak a közepét: a teljes egymásra hangolódást a zenészek testi közelsége is elősegítette, hogy a rendelkezésükre álló térnek csak egy töredékét használták ki. A hangszereikből áradó muzsika viszont az egész környéket betöltötte és mindannyiunkat feltöltött. Ez így volt a bevezető instrumentális blokk idején, és akkor is, amikor három teljesen eltérő karakterű énekesnő, Csizmadia Anna, majd Palya Bea, végül Tintér Gabriella váltották egymást a színpadon. Lajkó Félix, akinek közismerten zseniális a hegedűjátéka, most azt is bemutatta, hogy citerán is hasonló kvalitásokkal rendelkezik. Sokoldalúságát pedig azzal demonstrálta igen látványosan, hogy az autentikus folk zenéhez az eddigieknél sokkal közelebb álló műfajban is otthonosan mozog. Mi pedig ismét megcsodálhattuk, milyen az, ha egy zenészt a technikai tudásbeli korlátok már nem akadályoznak abban, hogy szinte bármit eljátsszon, kizárólag az éppen aktuális elképzelései, érdeklődése vagy a személyisége vezérlik abban, hogy éppen melyik úton indul el.

A következő zenekarnál eleve adott volt az út és az irányt a kezdetektől fogva tartják is. Péntek este az utolsó programunk egy laza ám annál pörgősebb kirándulás volt a roma népzene világába. A kisharsányi Teleki kertben a világ számos országában megfordult Parno Graszt zenélt. A feszes ritmusú, szívvel-lélekkel előadott dalok hamar meghódították a közönséget, két alkalommal pedig a zenekar egy-egy tagjának fergeteges tánca is fokozta a hangulatot. A koncertet egyedül a rovarvilág nem nézte jó szemmel, a szúnyogok egyre támadták a színpadon erősen megvilágított öt zenészt. A közönségtől kölcsönzött szúnyogriasztó adagolása pedig túl jól sikerült, de egy kisebb fulladást leszámítva szerencsére nem lett belőle komolyabb baj. Az egyik dal szövege – amelyben egy kés volt a főszereplő – nem kevés megdöbbenést és rosszallást csalt az arcokra, ugyanakkor a remekbe sikerült Quimby-feldolgozás, a Sehol sem talállak című dal romásított változata általános tetszést aratott. Összességében most is adott volt, ami egy koncerten talán a legfontosabb: a zenészek örömjátéka, ami elősegíti a közönség és a zenészek egymásra hangolódását. Nagy öröm, hogy ez roma és nem roma emberek között valósult meg és az elfogadás került előtérbe az értetlenség és elutasítás helyett.

A koncert közben már erősen villámlott, ezért a késő esti programok elől megfutamodtunk. Reméljük, hogy a sátrazókat nem mosta el az éjszakai hatalmas eső, amíg mi, szerencsésebbek a szobánk ablakából figyeltük az özönvizet.

A cikkelős neve: [kyprios]
A fotósneve: [mzoli]
A cikkelés ideje: 2016.08.06.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.