kyprios

kyprios

2016. jún. 25. | 13:05

Fishing 2016 második nap

music foo 2016 3A péntek a nagyok vonzásában telt: a két nagyszínpad között ingáztunk, miközben a britek éppen az Unióból való kilépés mellett döntöttek.

Zenekart és közönséget próbáló forróságban érkeztünk meg a fesztivál területére. A hőség zavarával is meg kellett tehát küzdenünk a bőségé mellett, ami a programfüzet böngészése után eleve adott volt.

2016. jún. 24. | 19:54

Fishing 2016 első nap

music foo 2016 2Belekóstoltunk az Off programokba, a nap végére pedig teljesen feltöltődtünk a zenével

Évek óta rendszeresen járunk a Fishingre, de az Off programok eddig kimaradtak az életünkből. Ezen változtattunk az idén és beregisztráltunk a Szekszárdi gourmet nevű oktató és élvezetszerző céllal szervezett összejövetelre.


2016. jún. 24. | 17:19

Fishing 2016 nulladik nap

music foo 2016 0Elkezdődött az idei FOO – Kispál tematikus koncertek 3/3

Bizony átszínezte az idei Fishing nyitónapját a labdarúgó EB. Az erdők szegélyezte Panoráma kempingben eddig a zöld szín volt az uralkodó, most a piros és a fehér is felzárkózott. Arcokra festve, zászlókon, pólókon, jelvényeken a magyar színek jöttek velünk szembe. A foci mellett a napos idő volt a másik, ami megadta az alaphangot, minden adott tehát egy újabb emlékezetes Fishinghez.

2016. jún. 02. | 10:13

Ismét irány a Katlan!

katlan2016fokep9. Ördögkatlan Fesztivál 2016. augusztus 2-6. között.

Idén is szeretettel várja közönségét az ország egyetlen és legbarátságosabb kultúrwoodstockja, az Ördögkatlan Fesztivál. A Kultúrgyom pedig harmadszor zarándokol a Villányi borvidékre, hogy tudósítson a programokról.

2016. máj. 14. | 20:33

Kit eresszenek vízre Orfűn?

Közönségszavazás és koncertfilmekmusic foo 2016 viz

A tavaly indult kezdeményezés sikerétől felbátorodva most is megúsztatnak néhány zenekart a Fishingen, merthogy ez az egyetlen könnyűzenei fesztivál, ahol még Víziszínpad is van! Idén még abba is beleszólhatunk, hogy ki lépjen fel ezen a különleges helyszínen.

2016. márc. 12. | 14:54

Brutális a Fishing idei programja

music foo 2016A Kispál-búcsún túl a szervezők idén is készültek pár különlegességgel.

Közzétette részletes zenei programját az ország legbarátságosabb fesztiválja, a Fishing on Orfű. Kicsit túltolták, mondhatni, hiszen idén is osztódással kellene szaporodni ahhoz, hogy mindenhová odaérjünk, ahová szeretnénk. Meg kell tehát hozni majd néhány nehéz döntést, de idén is szeretnénk a lehető legteljesebb képet adni a fesztiválról a Kultúrgyom olvasóinak.

2016. febr. 24. | 01:03

Alföldi betyárok, szevasztok!

nemulassprogresszív mulatóspunk Szegedről (újabban BPről)

A Nemulass zenekar egyik dalába véletlenül futottam bele egy éjszakai beszélgetős rádióműsorban. Rögtön beakadt, persze azonnal ráugrottam a netre letölteni, elolvasni, meghallgatni, ami fellelhető. Így találtam rá a Kényszervágás című EP-re és néhány bekezdésre, amit a közösségi oldalakon magukról írtak. Ebből az derült ki számomra, hogy ezek igen jól zenélnek, és emellett még szimpatikusan őrültek is. És ez így van rendjén, mert az ilyen őrületnek nagyon is van értelme: teljesen eredeti zenei keveréket hoztak létre, amihez kirobbanó energiákat mozgósítottak és még egy adag bölcsészes iróniával, intellektuális bájjal is fűszerezték.

2016. jan. 31. | 12:15

Mongoose Limit a nagyszínpadon

mongooseNagylemez-dalok élőben

A nevében az apró, nyüzsgönc ragadozó állatkákat leszabályozó kaposvári zenekar vendégzenészekkel kiegészülve az Agórában mutatta be hamarosan megjelenő első albumát.

2015. dec. 01. | 15:36

Fishing on Orfű 2016.

music foo 2016Lehet készíteni a naptárakat: megvan a dátum, decembertől megkezdődött a jegyértékesítés.

A világ legbarátságosabb orfűi fesztiválja, a Fishing on Orfű 2016-ban június 22-25. között kerül megrendezésre. Lesz Kispál és a Borz utoljára és valószínűleg – az utóbbi évekhez hasonlóan – elővételben teltház.

2015. okt. 13. | 02:25

The Wall: újraépítve

roger waters the wallRoger Waters The Wall (A fal) 2015.

Sokan a vörösprémes erdei ragadozó és a sokadik gerezna esetét emlegették, amikor 2010 és 2013 között Roger Waters ismét elővette korszakos alkotását és világ körüli turnéra indult vele. A téglák utaztatása szinte napra pontosan 3 évig tartott és összesen 219 állomást foglalt magába. A turnén az eredeti Pink Floyd tagok közül egyedül Waters vett részt, kivéve a londoni állomást, ahol néhány percre Nick Mason és David Gilmour is feltűnt. A turnéból készült koncertfilmet, amelyet Waters és Sean Evans rendezett, 2015. szeptember 29-étől kezdték vetíteni világszerte.

2015. aug. 09. | 00:45

Ördögkatlan 2015 #5

katlan 2015 05Palkonya, Nagyharsány és a Vilyan-terasz

Három helyszín is belefért utolsó napi programunkba Közép-Európa egyetlen kultúrwoodstockján. Természetesen a zárónapra is találtunk jó néhány színpadikus programot...

2015. aug. 08. | 10:20

Ördögkatlan 2015 #4.

katlan 2015 04A negyedik napra a katlanlakók egyik fő beszédtémája a forróság.

Az előrejelzéseknek megfelelően megdőlni látszik a fesztivál melegrekordja. Locsolókocsi járja az utcákat, a bátrabbak beleállnak a vízsugárba, hogy a csuromvizes ruha néhány órára felfrissülést nyújtson.

2015. aug. 07. | 21:35

Ördögkatlan 2015 #3.

katlan 2015 03A harmadik nap reggelén is túl sok hasábfát tett patás barátunk a tűzre, erősen túltervezve a katlan fűtését. A nap nagy részében ezúttal a palkonyai programokra figyeltünk, de Nagyharsányba is átgurultunk egy kis időre.

2015. aug. 07. | 08:42

Ördögkatlan 2015 #2.

katlan 2015 02Igazán katlanban érezhettük magunkat ezen a napon, mert a hőség időnként már a tűréshatárainkat provokálta. A fesztivál több pontján felállított, hideg vizes permetet fecskendező fémkapukon átlépve extra energiákra lehetett szert tenni, jó húszpercnyi felfrissülést szerezve. A hideg sörrel együtt a külső-belső kétfrontos támadással tíz-húsz percre kisebb csatákat sikerült megnyerni a hőség ellen.

2015. aug. 06. | 08:40

Ördögkatlan 2015 #1.

katlan 2015 01Az Ördögkatlan fesztivállal a Kultúrgyom országjáró fesztiválbeszámoló körútjának (ami valójában háromszög, mert ebbe három esemény fért idén bele) befejező állomásához érkeztünk. A fesztivál összes napjáról külön beszámolóval és galériával készülünk, hogy aki még nem járt itt, feltétlenül jöjjön és élje át, mit jelent ez az öt napos kultúrkaland.

music foo 2015 harmadikEgy átdolgozott szombat után

vágtunk neki a Fishing utolsó napjának, de nem aggódtuk a fáradtság miatt. A harmadik nap programja is izgalmas koncerteket ígért, ezért sejtettük, hogy hamar átlépünk majd a holtponton.

music foo 2015 masodikJó fesztiválhoz méltó, kellően rövidre vágott éjszakai pihenés után

futottunk be a FOO második napjára. Délután az Elefánt zenekar akusztikus vízizenéjét szerettük volna meghallgatni, de ez sajnos elúszott: a koncert ugyanis elmaradt.

2015. jún. 19. | 09:15

Fishing on Orfű 2015 - első nap

music foo 2015 elso362 nap telt el

a legutóbbi Orfűi fesztiválbeszámolónk óta. Éppen ideje, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.

2015. máj. 14. | 00:45

Köszi, KESZI.

keszi 2015Bátorkeszin jártunk, Kispált néztünk, videót forgattunk.

Beharangozó cikkünket bő két hónapja azzal indítottuk, hogy kábé egy éve, amikor a Bátorkeszi Borfesztivál Magyarországon is bekerült a köztudatba, egy újabb rangos szabadtéri zenei eseménnyel lettünk gazdagabbak.

music foo 2015Csakúgy mint tavaly, idén is már elővételben elkelt az összes jegy a Fishing on Orfűre.

Ezért aki nem váltott időben jegyet, feltétlenül kísérje figyelemmel a Kultúrgyom beszámolóját. Mi ugyanis ott leszünk, és magunkkal hozzuk a fesztivál legfontosabb pillanatait, hogy megmutathassuk Nektek.

 

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.