Azt nem állítom, hogy ezen az új albumon szereplő zenék jó része eredeti formában (vö. original version) megjárja majd a cédéjátszók lézerolvasóit és a leptopok vincsesztereit, de el tudok rá képzelni sok embert táncolni.

Apropó tánczene. Azon gondolkodtam, mikor milyen trendek határozták meg az aktuális táncparkett uralkodó hangzásait. Bevallom, vártam végig az albumon mikor jön a dubstep vagy legalábbis egy junksample. Helyette csak a könnyed hangzás, sok élőhangszer…meg a szinte állandó vokóderes-ének jött. Fentebb azt írtam, hogy a 30-40 évvel ezelőtti vonal a szerelem tárgya, amit kiegészítenék a vokóderrel is. Mindig előkerül, bármilyen évszámot is írjunk. Részemről oké, szeretem a hangját, másrészt kiküszöböli a hamis hangokat is, de ez nem biztos hogy mindenkinek bejön. Plusz arra is gondoltam, hogy ezzel akarja érzékeltetni a DaftPunk ezt az egész robot-cuccot. Vagyis azt amiben most élünk. A technológiát, ami körülvesz minket, ami befolyásol és alakítja az életünket. (Persze azt a bizonyos érzékeltetést, már korábban elkezdte.)

Teljesen jogos a borító (mármint a robotok szempontjából), hiszen azt is el tudom most már képzelni, hogy nem pusztán zeneszerzéssel vagy turnéval foglalkoztak az elmúlt évek során, hanem robotokat szereltek össze és programoztak. És íme, ilyen egy precíz mechanikai és elektronikai termék.

A legfurcsább az egészben az, hogy engem ez az egész egyáltalán nem zavar. Elfogadom, bár a véletleneknek így esélyt sem fogok adni, de hát istenem, a tánczene efelé tart. Aki azt állítja, hogy annakidején (vö. kilencvenes évek) mennyire színesebb és érdekesebb zenéket csináltak, igazat mond. Viszont ezekben meg az érdekes az, hogy már nem emberek ülnek a hangszerek, dobozok, vasak, bármik mögött, hanem fordítva.

A régi nagy nevek jórésze ezt már valószínűleg rég felismerte, mintahogy Bangalter úrék is Franciaroszágban. Minden szám komoly stúdiómunka, szép és könnyed hullámokkal, sok szintetizátorral, gitárral, dobbal és…persze kitalálta mindenki, vokóderrel. Nem egy progresszív darab, mégis előremutató a maga módján. Csak ahhoz ezek a - viszonylag egyszerű képlettel összeállított – robot munkák mögé kell látni. (Jó igaz, hogy ezek a képletek évekkel ezelőtt már elvoltak rakva befőttesüvegekben – például Moroderék spájzában -, mégis muszáj volt felbontani egyiket-másikat, hogy elérjék a kívánt hatást.)

Szándékosan nem elemezgettem külön-külön a track-eket, mert fölösleges is lenne kielemezni. Nem éreztem elhatárolt világokat a számokon belül, illetve hogy pontosítsak: igyekeztek egyéni dolgokat belerakni az alkotásokba, de az operációs rendszer úgy volt beprogramozva, hogy egységes legyen az album 00:00-tól 74:32-ig. Hazudnék ha azt állítanám, hogy a szünetek is centire pontosak, de elábrándoztam ilyen irányokba is.

Összegezve mindent, beleértve a kis robotos csipkelődésemet, úgy gondolom ez egy jó és hallgatható koncepció. A Random Access Memories. A RAM, ami ugye a…

A cikkelős neve: [terem s. bálint]
A cikkelés ideje: 2013.05.20.