Bongor, vagyis Berta Csongor szabadkai születésű színművész, aki az Újvidéken szerzett oklevelet, ahol Hernyák György osztályába járt, ezután pedig a zalaegerszegi Griff Bábszínház tagja lett. Ennél többet nem is akarok mesélni róla, mert mindig úgy vagyok minden előadóval, hogy nem feltétlenül kell őt ismernünk, megismernünk mélyrehatóan. Nekem esetében (is) bőven elég ez az öt dal. Mert ezek rengeteget adnak, bármikor eresztem őket át szép fekete-citrom membránjain hangfalaimnak. Na azt azért még elmesélem, mielőtt tovább igyekeznék szavakba önteni, hogy mégis mi a túró zeneileg ez az egész. Szóvalhogy amikor rátaláltam Bongorra és erre a Plexi albumára, akkor kényszerszerűen ripíteltem az autóban. Falun lakunk, legalább van idő hallgatni. Gurulunk hazafelé, kinn az országúton rálökök még egy kis hangerőt, mire az egész család lázadásban tör ki. Kapcsoljam ki, asszonyom pedig, hogy hát ez konkrétan nem zene. Mondjuk azt azóta sem bírta megfogalmazni, hogy ha nem, hát mégis mi. Na de visszakanyarodva a membránokhoz, nagyon finom mélyek rezegtetik meg őket, amire épp odaillő kattogások, ütemzajok illeszkednek, és néhány kis húrpendítés vagy a fene tudja mi festi alá a rádumált sztorit. Amiben tényleg ott van az életünk. A rengeteg kis szarakodás, vakarózás, félés, fájás, amik mögött, előtt, fölött mindig ott bújik az örülés, a jóság, a kis apró fények menti fagy. Vagy a fagyok menti fény.

A kvázi rapdalok mellett, vagyis között kiemelkedően más picit és kedvenc is nagyon a Jordán Adéllal közös trekk. a Mehetnék. Ez is sztori. Párbeszéd. Kicsit olyan színházas. Látod magad előtt, és közben sodor magával. Érzed a feelinget, ott vagy, ott a csaj meg a srác. És megint jönnek az emlékek, az asszociációk, szóval az élet ugye. Végigdúdoljuk és reppeljük magunkat egy rakás zsánerképen. Bennük élünk, mégha csak egy pillanatra is. Mert már rohan is tovább, már mondja is a következő pillanatot, ami néha maga a múlt. És ennyi, ettől annyira fasza ez a Bongor. Meg persze attól a temérdek odapakolt cinizmustól, iróniától, amire a cikk címével is próbáltam utalni. Amikor aszongyahogy: "gúgül mondd meg nékem, ki a fasz vagyok én?" Elképesztően kemény és egyenes tükröt tart elénk, és milyen jó volna, ha sok emberhez eljutnának ezek a tükrök. Persze mindig lesz egy-egy feleség, aki nem fogadja be, vagy nem érti zeneileg, a lurkóknak meg hát nyilván még korhatáros is a textet illetően... de amúgy ez is fontos! Nem öncélú a vulgaritás. Oka, célja van. Naszóval. Köszi Bongor. Jó végigrepülni veled a dalokon, és utána mindig úgy érzem, hogy leraktál egy dombtetőre, ahol még pár órát azért úgy elsörözgetek, nézve a tájat, meg hogy talán összeáll végre, ki a fasz vagyok én? :)

Bongor a facebookon