2019. okt. 29. | 19:00

Igazán. Ez. Minden. PUF2019

Írta:

puf 1Semmi extrém, semmi forradalmian új. Így is lehet egy album nagyszerű.

Egy több, mint harmincöt éves zenekartól, tizenegy évnyi kihagyás után nem is várhatunk határfeszegetést, új ösvény kitaposását. Az út szélesítését, térkövezését egyedileg faragott minőségi darabokkal már sokkal inkább. A Pál Utcai Fiúk legújabb lemezét hallgatva úgy tűnik igazán ez minden, amit a zenekar akart, és ezt sikerült is megvalósítani: az album egészében és dalonként is akadálytalanul simul be a zenekar legsikerültebb művei közé. Nem kis teljesítmény ez, mert mostanában ritkán mondható el hogy egy frissen megjelent lemezen nincsenek töltelékszámok. Itt azonban minden dalba időt és munkát fektettek, az elsőtől az utolsóig az összes élvezhető és maradandó, sőt, egyben hallgatva koherens albummá is összeállnak. És annak ellenére, hogy megmaradnak a zenekartól megszokott keretek között elkerülik az önismétlés csapdáját: szerencsére egyik új dalban sem halljuk vissza valamelyik régebbi PUF slágert.

A zenekarvezető-frontember Leskovics Gábor és szerzőtársa, a gitáros Molnár Balázs nemrégiben egy interjúban arról beszélt, hogy mindketten olyan dalokat szeretnek írni, amiket nemcsak a jól kitalált hangzás tart életben, így akár akusztikus változatban is bármikor eljátszhatók. A klasszikus dalszerzés elvéhez ragaszkodni üdítő hozzáállás ma, amikor a közösségi média folyamatosan bombáz minket rövidtávon működőképes, illékony, de annál hangosabb és extrémebb művészeti termékekkel. Az ingerküszöbünket folyamatos turbózzák egyre feljebb, de ebben a közegben is létezik olyan közönségréteg, akik az igényesen megírt és kidolgozott, letisztult dalokra fogékonyak, amiket hiteles emberek hiteles módon közvetítenek. Mert ha nem is ez minden, de igazán ez a legfontosabb, amit kaphatunk.

puf 4

A tizenegy év kihagyás annyiban persze megtévesztő, hogy a zenekar eközben aktív volt, az új szerzeményeknek volt idejük formálódni és beérni. Az előző PUF album, a 2008-ban kiadott Legelő óta eltelt idő alatt a videómegosztó csatornákon szép csendben fel is tűnt három új PUF-dal. Ezek közül az Ember a parton nem, a Leteszlek pedig erősen átdolgozva (és nagyobb részt Potondi Anikó énekével) került fel az albumra – hogy mindenki eldönthesse melyik változat sikerült jobban, a korábbi verzió ITT hallható. A keserű-nosztalgikus Balatonszepezd pedig már egy ideje koncertkedvenc, a legveretesebb PUF-dalok méltó társa, és a most megjelent anyagnak is egyik csúcspontja.

A most először hallható többi szerzemény közül ugyancsak kötelező koncertdarabnak ígérkezik a lendületes Van az úgy, valamint a lírai, felelgetős Kérnéd. A Legelőn már hangsúlyosan érezhettük, hogy a szövegekben a többedik iksz utáni életérzés megjelenik, ez most is így van, de azért előbukkan az egyes korai PUF-dalban is tetten érhető zabolátlan libidó (Vaktyúk), valamint a szerelem témájának szinte ódaszerű megközelítése (Csoda). Ugyancsak a szerelem inspirálta, de más-más tartalommal és hangulatokkal ruházták fel a Placebo és a Nagy szerelem című számokat. Egyaránt a veszteség és a gyász élményeiből eredt, viszont egymástól eltérő érzéseket ragad meg az Esőben és a Láttam ma. Egyszavas mondatokból és utalásokból építkezik a mozaikos, filmszerű Itt is jártunk. A Columbo és a Ha a Beatles is… a nagy eszmék árnyékában működő apró, de igazán fontos emberi dolgok jelentőségét járja körül. Potondi Anikó énekével pedig azt is meghallgathatjuk, milyen gondolatokat indíthat el, ha valaki Leguggol és fordít egyet a gombon…

Hiba lenne kijelenteni, hogy a PUF egy generációs zenekar, az viszont egyértelmű, hogy van olyan generáció, akik számára sokat jelentenek. Szinte elképzelhetetlen, hogy a kilencvenes években egy underground iránt valamennyire is fogékony fiatal ne ismerkedett volna meg Leskovicsék zenéjével.  Találkozhatott velük klubkoncerteken, hallhatta őket kazettáról házibulikban vagy hajnalba nyúló beszélgetések alatt kollégiumi szobákban és albérletekben. A kazettákat pedig jól kölcsön lehetett kérni és átmásolni róluk a korai PUF, Kispál, Nyers vagy éppen Tankcsapda számokat. Sokaknak életre szóló koncertélmény lehet az évtized közepéről a „Hazudós Zenekarok Versenye” turné, ami éppen az előbb felsorolt négy zenekar részvételével zajlott. 1995 xx xx hazudos 2Az Igazán ez minden mindezektől függetlenül is szerethető, bárki megtalálhatja hozzá a kapcsolódási pontokat, de akik részesei voltak a közös előéletnek, azok tágabb kontextusban tudják értékelni.

Nekem ugyanis a klasszikus az első szó, ami eszembe jutott erről az albumról, már a legelső hallgatás közben is. De ugyanez mondható el a legutóbbi két Kiscsillag lemezről vagy Lovasi idén megjelent szólómunkájáról. Hatalmas felfedezés, lehetne erre mondani, hiszen több évtizede a pályán lévő zenészekről beszélünk. Pedig a tapasztalat vagy az életkor önmagában még nem elég: teljesítményre, mondanivalóra és a már említett hitelességre is szükség van. (Klasszikussá válik valaki vagy kiüresedik, ez a nem mindegy, és pontosan a már emlegetett Tankcsapda a jó példa arra, hogy korábbi önmagához képest valaki rendre csalódásokat is okozhat.) Aki viszont a kilencvenes évek nagy kedvencei közül még ma is tud mit mondani, az a hazai nem mainstream zenei színtér hihetetlenül friss és sokszínű világban sem tűnik anakronisztikusnak. Ehhez tudni kell egyszerre tradicionálisnak és aktuálisnak lenni, a kettő egyensúlyát pedig nem is olyan könnyű megtalálni. Érettségükkel, letisztultságukkal, kialakult stílusukkal a mára már nagy öregnek számító alter arcok (Lovasi, Leskovics, Kiss Tibi, Czutor, hogy önkényesen kiválasztva a számomra legfontosabbakat említsem) újabb munkái a kortárs underground külön fejezetét írják. Az évek során megteremtett hitelességükre támaszkodva tehetik meg azt, hogy a harsányságot elkerülve letisztultak, mértéktartóak maradnak.

Mert az Igazán ez minden pontosan ilyen kifinomultan visszafogott munka, hol lágyan csilingel, hol finoman duruzsol, és a már régóta kialakult harmónia- és szövegvilággal dudorászva belépve ismerősként üdvözöl és magabiztosan helyezkedik el a klasszikusok között.

Nincs benne semmi extrém. Viszont extrém mód tetszik. De igazán.

És ez minden.

Igazán ez minden (2019.)
Megjelenés: 2019. október 9.
Kiadó: Etalon Produkció
 
Az albumon zenélnek:
Farkas Zoltán: ének, dob, melodine, metalofon, szintetizátor
Leskovics Gábor: ének, gitár, bass, szintetizátor
Molnár Balázs: gitár, ének, bendzsó, bass, mandolin, szintetizátor
Potondi Anikó: ének
Varga László: bass, ének
Albert Zoltán: szaxofon
Szücs Qka Krisztián: trombita, ének

Dalszövegek

Facebook

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2019.10.29.

Tovább a kategóriában: « EL, csak így egyszerűen!

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.