Az elején ráhangolódás, becsukott szem, kinyitott szem, bólogatás, aztán lábmozgatás. Vera csodálatos hangja, Kalti finom billentése, Bálint lágy akkordjai és Andrew chilles ütemei harmóniát, egységet teremtenek a Pécsi Est Café színpadja köré. Aztán jön a váltás. Bedurvulnak az alapok, rájön egy brutál gyors billentyűszóló, közben kemény riffek a gitáron, és Vera mindeközben finoman hullámzik, együtt mozog a hangokkal, a kisujjával kitámasztott mikrofonba adva érzelmeit. Végtelen egyszerűségükkel és tiszta, briliáns játékukkal egy zseniális és egyszerre őrült fúziót hoznak létre. Egy olyan modern elektronikus feelingre épülő élő zenét, mely a világ bármely pontján megállná a helyét akármekkora közönség előtt. Rajtam bőrcipő, farmer a kinti hideg miatt, de a koncert felénél már érzem, a deszkás gatyámban kellett volna jönnöm és persze a tánchoz szokott cipőmben. Csukott szemmel, kissé koordinálatlanul mozogva bírom csak ki az utolsó számokat, a bizsergés végig ott van minden pillanatban, a belülről előkerülő szólók, a húzós alapok egy pszichedelik-ambient-elektro buliba viszik át a koncertet. Nincs menekvés, az arcokon mosoly és boldogság, a közönség is együtt hullámzik Verával és a Bin-Jippel. Nem akarom, hogy vége legyen, szeretnék tovább hömpölyögni ezzel az árral és csak menni-menni bele tovább a pécsi éjszakába…

Felszakadó kisebb és nagyobb ajkak. A csakraszín világba borulva, alkoholkenet az arcon. A piercing-dísz a bőrben, a húsban, a raszta a fejen, a tetovált minta az éterben. A készenlét a következő pillanatra. Az állandó. A halál és születés kezdődik most, a fény elmúlóban foszlányokra esve. A réteg az idegben, a kicsi ujj a mikrofon alatt, a száj a mikrofonban, a test a végtelennel küzd, az én az lehet te, a te meg én, a te testén lebegvén te lettem én, én sikítok vagy csak üvölt bennem az állat, a feltörő, máskor ördögbéke. Lehetek a táncoló lét, a léttel táncoló, a tengeren lépkedő, a szenvedő nő, a csókoló álom, a fetrengő őrület, az az apró édes kis ív a testeden, a testemen, a lelkemben megmártózó szín...

De mindennek vége van egyszer. Két bónusz track. Aztán átállás, kis szünet, majd a búcsúzó Barabás Lőrinc Eklektric. Sena nélkül. Az ő hangja és kisugárzása hiányzott. A zene persze nagyon jó volt, hozták a szokásos formát. Delov Jávor kegyetlenül és kíméletlenül pontosan gyepálta a dobszerkót, Lőrinc tolta a messze szóló trombitát, Bata István adta a groovot, DJ Q Cee rángatta a lemezt, Matyi pedig finom zongoraalappal szolgált. Hamarosan Fábián Juli is előkerült, és hozzáadta az éneket a számokhoz. Ízletes szólók, kortyolható Julihang, épületrezegtető lábdob és basszus, szárnyaló trombitaszólam. Szép búcsú Lőrincéktől.

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2010.12.05.