2019. szept. 24. | 12:47

EL, csak így egyszerűen!

elefant elDühös határfeszegetés Elefánt módra

Az Elefánt zenekar megosztotta a nagyérdeművel a szokásos menetrend szerint érkező, 10 dalból álló nagylemezét, mely az EL nevet kapta. A szerzemények java a zenekar saját munkatáborában készült nyáron, míg végleges formát egy feszített tempójú, két hetes Supersize Recordingsos kiruccanás során öltöttek, Dexter áldásos közreműködésével, így nem lehet panasz a hangzásra!

2019. szept. 18. | 15:22

Ki a fasz vagyok én?

bongor 02Bongor: Plexi (2019)

Na ez olyan cucc, amiről az első pár végighadart irónia és rímhalmaz után azonnal éreztem. Ja, hát hogy szarrá fogom hallgatni. És így is lett. De hogy mi ez? Tököm tudja. Pedig párszáz albumon már túl vagyok. Első körben annyit, hogy egy színész csávó tolja az éterbe rapszerűen a gondolatait. Ezek úgy ámblokk az életünk egyébként. Öniróniával, brutál társadalomkritikával, halom humorral, geggel, alterral, folkkal, életszaggal, ízzel. Annyira, hogy egyik pillanatban vele mondom, hogy ja, mekkora faszok vagytok bazmeg, aztán meg jön egy újabb sor, ami meg engem olt agyon. És jól esik, mert fontos, hogy megmondják, és beismerjük mi is, hogy hát ja. Ez van, és szabad rajta dolgozni. Na hát már ezért is jó, hogy Berta Csongor alapvetően nem zenész, meg persze, hogy nekiállt mégis zenét kreálni (nem mintha ez annyira távol állna a színművészettől, lásd legutóbbi Dante cikkemet). Mert hát az új Bongor lemez fasza, és nem kicsit.

2019. szept. 10. | 22:53

Fél deci csikk és Dante

danteNépi színészalter értelmiségileg

Baromi jó versek marha jó zenei köntösben. Ez volt az első pár gondolat, ahogy meghallgattam a Dante zenekar első albumát. Domán átküldte, én meg toltam egész nap ripíten. Nagyon kedvelem őket egyébként is, úgy értem, mint színészeket (jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagjai), hiszen öt éven át forgattam mesterségvizsgáikat és koncertjeiket. Szép Domán és Herczegh Péter ugyanis a kaposvári, Uray Péter kollégám vezette osztályban végzett színművészek. Varga-Huszti Máté pedig az épp negyedéves Cseke osztály növendéke. Na de hogy mi is ez az egész, mesélje inkább Domán:

MMAMT 01Az instant méregtelenítő

Egyedi Péter 5 éves ígéretét váltotta valóra a Mindenkinek megvan a maga története című, 13 dalból álló önálló lemezével, mely hű maradt az előadó barátja, Szabó Csaba által az Óriás zenekarra használt férfibánat zenekar jelzőhöz. Péter elmondása szerint most sikerült a hozzá igazán közel álló közlési módot megtalálni, ami még mélyebbre lökte azt a bizonyos bánatot.

kaukazusavagy: nézd mindenben a jót
Kaukázus: KpOp 2018

Néha vagyok úgy, hogy imádok egy új zenét, és megérem kifilézni a temérdek gondolatot, amit a fejembe kerget. Hogy mit is írjak le belőlük. Az én drága asszonykám végül segítségemre sietett egy esti fogmosás közben. Merthogy akkor jönnek a legjobb gondolatai az embernek. Oké, meg a zuhany alatt, persze… A gyerekek már alszanak, a film már végignézte, ahogy magunkba tömjük a vaszabis mogyorót meg a sört. És akkor ott állunk, szájunkban a fogkefével, és eszünkbe jutnak. Mindenféle dolgok. Például ahogy ránézek a recorder magazin aktuális számára, amit hol máshol olvasnék ugye kétgyerekes faterként, mint a vécén. Szóval nézem a borítót és nem értem, miért nem a Kaukázus van ott egy másik alter banda fotója helyett. Mert szerintem amit a Janó művel, az eléggé zseniális cucc.

filtermudra01Feküdjünk bele Zselenszky világába… vagy a sajátunkba?

„Azért nevezem filter mudrának, mert kiszűri a világ mocskát; olyan mint egy kapcsoló, ami profánból szentbe kapcsol. Én vagy sehogy, vagy így tartom imára a kezem. Inkább sehogy, de ha valahogy, akkor így.” – mondja Tamás, az énekes, a gitáros, a sírva nevető, vagy kacagva síró, az éj közepén daloló, a Nappal ébredő. A harcos, s a legbékésebb szerzetes. Merthogy megjelent 2018-as, legújabb szólólemeze, a Filter mudra I. A ’Konstans’ folytatása, de hát ez tök baromság, mert minden egy. És az egyen belül meg minden más. Mosoly.

choosecheeseÉveken át, nemeszenével érlelt, egyedi ízvilág

Ma már nincsenek stílusok, műfajok. Ma már csak aposztrofálgató kolumnisták vannak. Meg a hosszú magyarázataik sok vesszővel, még több jelzővel. A zenék pedig rájuk se bagózva szépen mennek, amerre alkotói kedvük tartja, és ez így jó. A legtöbb már összefonódó, ölelkező fúzió. Baranyi Bence dobossal váltottam pár szót első albumuk, a zenekaruk nevét hordozó Choose Cheese kapcsán. Jól sejted. Nem, nem mainstream. Igen, jazz. Free. Ja. 

peta homoLemezről szólós

Személy szerint Petát a European Mantrában hallottam és láttam először. Az ilyet hívják maradandó élménynek. Előtte se voltam, s persze azóta se vagyok normális zeneileg a normálisak szerint. Szerintem totál nem normálisak. Mindegy. Szóval a Borlai (Gergő, és igen, ő az, aki már több éve külföldön él és a világ egyik legzseniálisabb dobosa), Nagy Jani (billentyű) és Papesch Peti (basszus) alá és fölé helyezett brutál riffek és szólók révén emelt fel az egekbe az akkor még hosszú hajú és egészen jól borotvált, most már kopasz és nagy szakállal rendelkező egyén játéka, akit Péternek hívnak. Mi meg csak Petának. Második lemezét hozta ki idén, és hát nem fogok kertelni: odabasz. Sound perfectus.

amir gumboAmir Gwirtzman lemezbemutató a Várkert Bazárban

2017. május 28-án este az Öntőház udvarban önt nyakon új albumával az izraeli egyszemélyes bigband. Amir Gwirtzman esetében egyszerűbb lenne felsorolni azon hangszereket, amelyeken nem játszik, mint azt a legalább húszfélét, amelyeket bármikor lazán táncba hív. A 2009 óta szólóban muzsikáló művész második - Babel Gumbo névre hallgató - saját nagylemezét mutatja be a Folk Festen.

2017. márc. 18. | 20:08

Az igazi diszkópikkelyes!

locijatszikLóci játszik – Krokodil zenei tárlatvezetés

A Fonogram „Az év felfedezettje” díját besöprő Lóci Játszik zenekar új lemeze, a Krokodil januárban debütált! Jó marketingesként online zenei tárlatvezetés során mutatta be Lóci az új szerzeményeket a zenekar facebook oldalán oldalán. Mi összegyűjtöttük neked, hogy egyből halld, lásd, érezd, és olvasd ;)

2017. febr. 16. | 15:23

Ősi muzsika szefárd ölelésben

dinahamavdilDina: Hamavdil

Pandzarisz Dina öt éve jelentette meg első lemezét (’Durme, durme’). Ennek folytatása a „Hamavdil”, mely ugyan 2015-ben jött ki, én csak most értem ide, hogy írjak róla. Nem mehetek el ugyanis mellette, és bár nem friss, örök aktuális darab. A bájos énekesnő három kiváló zenésszel hozza világra a különleges atmoszférájú jazzes világzenét. Talán így közelíthető, hogy mit is hallunk. Dináék ugyanis olyan népzenéket játszanak, amelyek sok száz, vagy akár több ezer évvel ezelőtt születtek.

2017. febr. 16. | 10:40

Természetesen őszinte

cirkuszka csakazegeCirkusz-KA: Csak az égé

A pillanat minden apró porcikájával együtt körbelendülni. A hamis vágyakat, az eltévedés emlékeit lerakni. A tiszta, teljes képet befogadni, meglátni. Mindig most. Természetesen őszintén. Hallgatni Szlávics Anna dúdoló énekét, Rock Tamás rejtélyekbe merítő pengetését, Szalay Tamás Géza határozott, de finom bőgőjátékát, és Clemente Gábor ütőzését, ahogy sétánk kíséri a nyugalom erdejében.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.