péntek, 24 június 2016 17:19

Fishing 2016 nulladik nap

music foo 2016 0Elkezdődött az idei FOO – Kispál tematikus koncertek 3/3

Bizony átszínezte az idei Fishing nyitónapját a labdarúgó EB. Az erdők szegélyezte Panoráma kempingben eddig a zöld szín volt az uralkodó, most a piros és a fehér is felzárkózott. Arcokra festve, zászlókon, pólókon, jelvényeken a magyar színek jöttek velünk szembe. A foci mellett a napos idő volt a másik, ami megadta az alaphangot, minden adott tehát egy újabb emlékezetes Fishinghez.

Kategória: Fesztiválos
csütörtök, 02 június 2016 10:13

Ismét irány a Katlan!

katlan2016fokep9. Ördögkatlan Fesztivál 2016. augusztus 2-6. között.

Idén is szeretettel várja közönségét az ország egyetlen és legbarátságosabb kultúrwoodstockja, az Ördögkatlan Fesztivál. A Kultúrgyom pedig harmadszor zarándokol a Villányi borvidékre, hogy tudósítson a programokról.

Kategória: Fesztiválos
szombat, 14 máj. 2016 20:33

Kit eresszenek vízre Orfűn?

Közönségszavazás és koncertfilmekmusic foo 2016 viz

A tavaly indult kezdeményezés sikerétől felbátorodva most is megúsztatnak néhány zenekart a Fishingen, merthogy ez az egyetlen könnyűzenei fesztivál, ahol még Víziszínpad is van! Idén még abba is beleszólhatunk, hogy ki lépjen fel ezen a különleges helyszínen.

Kategória: Fesztiválos

babel sound majusJön a nyár, nincs mese!

Május hónapban három helyszínen, heti három koncerten hangolódhatunk a legnagyobb hazai világzenei fesztiválra. Július 19-én startol Balatonbogláron a Babel Sound. Hat nap, nyolc helyszín, több mint 80 fellépő. Májusban a szemfüles szervezők kultúrostromot indítanak a főváros felé.

Kategória: Fesztiválos
csütörtök, 24 március 2016 13:03

Pikáns kultúrzamat, avagy Babel Sound Csütörtök

babel soundMinden hétre egy finom koncert az ELLÁTÓházban

VAGYIS egy egyedi és szuper kezdeményezés: február eleje óta csütörtökönként izgalmas koncertsorozattal vezeti fel nyári fesztiválját a Babel Sound csapata. A világzene fogalmával is azonosítható rendezvény sokkal többet jelent, mint puszta vördmjuzik találkozó. Balatonbogláron július 19-24. között ismét egy kellemes családi összejövetelre várnak minden érdeklődő, nyitott arcot.

Kategória: Fesztiválos
szombat, 12 március 2016 14:54

Brutális a Fishing idei programja

music foo 2016A Kispál-búcsún túl a szervezők idén is készültek pár különlegességgel.

Közzétette részletes zenei programját az ország legbarátságosabb fesztiválja, a Fishing on Orfű. Kicsit túltolták, mondhatni, hiszen idén is osztódással kellene szaporodni ahhoz, hogy mindenhová odaérjünk, ahová szeretnénk. Meg kell tehát hozni majd néhány nehéz döntést, de idén is szeretnénk a lehető legteljesebb képet adni a fesztiválról a Kultúrgyom olvasóinak.

Kategória: Fesztiválos
kedd, 01 december 2015 15:36

Fishing on Orfű 2016.

music foo 2016Lehet készíteni a naptárakat: megvan a dátum, decembertől megkezdődött a jegyértékesítés.

A világ legbarátságosabb orfűi fesztiválja, a Fishing on Orfű 2016-ban június 22-25. között kerül megrendezésre. Lesz Kispál és a Borz utoljára és valószínűleg – az utóbbi évekhez hasonlóan – elővételben teltház.

Kategória: Fesztiválos
vasárnap, 09 augusztus 2015 00:45

Ördögkatlan 2015 #5

katlan 2015 05Palkonya, Nagyharsány és a Vilyan-terasz

Három helyszín is belefért utolsó napi programunkba Közép-Európa egyetlen kultúrwoodstockján. Természetesen a zárónapra is találtunk jó néhány színpadikus programot...

Kategória: Fesztiválos
szombat, 08 augusztus 2015 10:20

Ördögkatlan 2015 #4.

katlan 2015 04A negyedik napra a katlanlakók egyik fő beszédtémája a forróság.

Az előrejelzéseknek megfelelően megdőlni látszik a fesztivál melegrekordja. Locsolókocsi járja az utcákat, a bátrabbak beleállnak a vízsugárba, hogy a csuromvizes ruha néhány órára felfrissülést nyújtson.

Kategória: Fesztiválos
péntek, 07 augusztus 2015 21:35

Ördögkatlan 2015 #3.

katlan 2015 03A harmadik nap reggelén is túl sok hasábfát tett patás barátunk a tűzre, erősen túltervezve a katlan fűtését. A nap nagy részében ezúttal a palkonyai programokra figyeltünk, de Nagyharsányba is átgurultunk egy kis időre.

Kategória: Fesztiválos
3. oldal / 6