vasárnap, 22 június 2014 00:00

FOO 2014 - harmadikegybenutolsó nap

foo 2014 harmadikGyorsan eltelt ez a három nap, elérkezett az utolsó este  

Hegymenetben rohantunk a Borfalu színpadához, ahol a Pegazusok Nem Léteznek koncertje meglehetősen korai időpontban kezdődött. Az idei fesztivál egyik legnagyobb meglepetését ők szolgáltatták. Ha nem számítana túl bátor kijelentésnek, akár azt is írhatnám, ők adták a FOO legjobb koncertjét. Mindenesetre számunkra biztosan a legemlékezetesebb koncert volt.

Kategória: Fesztiválos
szombat, 21 június 2014 02:00

FOO 2014 - második nap

fokep foo2014 masodikMég éltünk bizony...  

Pénteken sokáig úgy tűnt, hogy szükség lesz este az esőkabátra, délután hullt is néhány csepp eső. Szerencsére hamarosan újra kitisztult az ég, és a legmagasabban fekvő koncerthelyszín, a Borfalu színpada mellől zavartalanul élvezhettük a kemping alatt megbúvó völgy látványát – olyan kiegészítője volt ez a koncertnek, mint egy jól sikerült főételnek a hozzá illő bor.

Kategória: Fesztiválos
péntek, 20 június 2014 02:00

FOO 2014 - első nap

music foo 2014 elsoVissza kell vonnom egy részét annak, amit tegnap írtam  

19-én este ugyanis újból barátságos arcát mutatta a Fishing on Orfű. A tömeg most nem egy helyre koncentrálódott: egyszerre voltak programok az öt színpadon, ez már eleve hatásosabban oszlatta a tömeget, mint ha vízágyút vagy könnygázt vetettek volna be. Emellett sokan a sátrak között beszélgetéssel múlatták az időt, de az ital- és ételárusító helyek környékén is nagyobb csoportok gyűltek össze. Így aztán sem a színpadok előtt, sem az utakon nem volt elviselhetetlen a népsűrűség.

Kategória: Fesztiválos
csütörtök, 19 június 2014 02:00

FOO 2014 - nulladik nap

fokep foo2014 nulladikIsmét eltelt egy év, és újból itt vagyunk Orfűn  

Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Kultúrgyom csapata már otthonosan érzi magát a Panoráma Campingben, hiszen immár harmadik éve, hogy napi beszámolókkal jelentkezünk a fesztiválról. Idén első ízben a nulladik napon is részt vettünk, ez annak is köszönhető, hogy ezen az estén a kilencvenes évek legnagyobb hatású zenekara lépett fel. Ez pedig egyszeri, megismételhetetlen alkalom, még annak ellenére is, hogy Kispálék bemelegítő koncertjeinek egyikét is elcsíptük – erről szóló írásunk itt olvasható.

Kategória: Fesztiválos
péntek, 16 máj. 2014 02:00

Bátorkeszi Borzfesztivál 2014.

fokep batorkesziVinyl ׀ Jóvilágvan׀ Kispál és a Borz 2014. május 10. 

Jeles nap volt május 10-e: a mostanában ismét fontossá vált Eurovíziós Dalfesztiválon a magyar versenyző az előkelő 5. helyen végzett, de ez semmiség az első helyezett személyéhez képest, aki napokon át szolgáltatott témát a médiának és a közbeszédnek. Mégis voltak pár százan-ezren, akik ezen az estén renitens módon inkább Felvidékre figyeltek, ahol a kilencedik alkalommal megrendezett Bátorkeszi Borfesztiválon a Kispál és a Borz, pontosabban a Kispál Original lépett fel.

Kategória: Fesztiválos
szerda, 14 máj. 2014 02:00

UP!!!

fokep zagar upliftedZagar „Uplifted” Kaposvár, Hang-Ár Music Pub, 2014. május 3. 

up up·lift  1. Felemel, megemel.  2. Magasabb társadalmi, intellektuális vagy morális szintre /állapotba emel. 3. Szellemi vagy érzelmi magasságokba emel, lélekemelő (pl. művészet, zene)  /uplifted/   1. Az emel(ked)és vagy felemel(ked)és folyamata, eredménye.   2. (Geol) Földmozgás.

szombat, 19 április 2014 00:00

Kiscsillag - Szeles

fokep szeles

Idáig tudom a történetet 2... avagy köszi, Bandi  

„Hol a mulatság, mért van vége? Csak én táncolok ebben a szélbe…” Ez megy a fejemben, meg még úgy tíz szám a Kiscsillagtól, kavarogva, el nem állva, békésen, de inkább kicsit zakatolva, kavarogva, beleszólva az estébe. Már az éjbe, inkább. „Hol van a boldogság, mi van a boldogsággal?” kérdezi Lovasi meg a vokál, és igen, érdemes ezen azért elgondolkodni…

Tizennégynullanégytizenkilencszombatestehét. Kiscsillag a kaposvári Szivárványban. Ötödik sor középtája, két tisza cipő. Rángatóznak mint állat, felette mozog a farmer, rajta övtáska.

Kategória: Ajánlós/Kritikás
csütörtök, 20 március 2014 01:00

Zselenszky teljes Konstansrólszólós

fokep zselenszky konstansKONSTANS - a szöveg, a hang, a dallam, az EGYETLENSÉG  

Szóval egészen egyszerűen arról van szó, hogy van egy ilyen izé. Ez az egyetlen, és hatalmas, és mégis pofonegyszerű. Amiben vannak azok. Meg olyanok is. Meg persze mindenféle más valamik is, igen. És aztán néha úgy nagyon. De tényleg. És amikor így, akkor az olyan érzés. Pont. Tamás barátunk megtisztelt MINKET, TITEKET azzal, hogy leírta, elmondja. Mi pedig próbáljuk ezt közzétenni, továbbadni, meg ilyen hülyeségek. Cupp.

Kategória: Ajánlós/Kritikás
kedd, 11 február 2014 01:00

Iparkutya/Jóvilágvan a Kuplungban

fokep jovilagvan iparkutya2014. február 8., szombat, 20.30, Kuplung, Budapest

Az utóbbi időben kevesebb koncertbeszámoló jelenik meg nálunk (pedig amúgy szeretjük gyomon követni az eseményeket). Ebben van némi szándékosság is, hiszen egy előadó, egy zenekar bemutatása, illetve egy albumkritika, egy film- vagy könyvajánló legfontosabb célja az, hogy a figyelmet felhívja. Aztán az olvasó – ha kedvet kap hozzá – gyomban rákereshet a zenekarra, megveheti a könyvet, megnézheti a filmet és letöltheti/meghallgathatja az albumot.

csütörtök, 09 január 2014 00:00

Mintha mi sem történt volna

fokep pearljamPearl Jam: Lightning Bolt 2013 

„Pénzem jött ma, mire költsem? Hát megjelent az új Pearl Jam”

A kilencvenes évek elejének legjelentősebb amerikai zenekarai közül talán a Pearl Jam (továbbiakban PJ) az egyetlen, amelyik megalakulása óta folyamatosan jelentkezik új albumokkal.

Kategória: Ajánlós/Kritikás
5. oldal / 8