hétfő, 16 március 2015 21:26

Hetedik Ég miisez és Zselenszky-interjú

hetedikegEleven Hold tribute band feat. Zselenszky

Két olyan magyar zenekar volt eddig az életemben, amelyek esetében abszolút nem értettem, hogy a frontember kiválása után a tagok miért vitték tovább a nevet. Az egyik az Eleven Hold, a másik a Black-Out. Utóbbi esetében Kowa egy nélküle készített lemez után visszatért, és azóta néha-néha adnak egy-egy fergeteges bulit. Az Eleven Holdnál pedig most jött el a pillanat, ami bizony nem kis dolog, és igencsak ironikus, cinikus is a maga módján, hogy saját volt zenekarod feldolgozás bandáját csinálod meg :) – mondom Tamásnak, a Zselenszky-nek. Ő pedig a következőket válaszolja, szintén tök őszintén, ahogyan mindig is:

Kategória: Riportos/Interjús
péntek, 13 március 2015 13:48

Jáde Nyúl, a neurotikus űrnyúlpop

jade nyulKínai holdjáró. Ja nem, magyar grándzs bend. Vagy indieeee.

Tehát. Van egy ifjú csapat, akik fasza alter rockot, grunge-ot, indie-t tolnak. Az a helyzet, hogy pár barátommal egyetemben rá vagyunk állva, és bár csak három számos EP-t rejt a 'Rozsdaváros' cím, nem bírjuk abbahagyni, napi szinten muszáj kapni a fülbe. Párszor. Legalább.

Kategória: Ajánlós/Kritikás
csütörtök, 20 március 2014 01:00

Zselenszky teljes Konstansrólszólós

fokep zselenszky konstansKONSTANS - a szöveg, a hang, a dallam, az EGYETLENSÉG  

Szóval egészen egyszerűen arról van szó, hogy van egy ilyen izé. Ez az egyetlen, és hatalmas, és mégis pofonegyszerű. Amiben vannak azok. Meg olyanok is. Meg persze mindenféle más valamik is, igen. És aztán néha úgy nagyon. De tényleg. És amikor így, akkor az olyan érzés. Pont. Tamás barátunk megtisztelt MINKET, TITEKET azzal, hogy leírta, elmondja. Mi pedig próbáljuk ezt közzétenni, továbbadni, meg ilyen hülyeségek. Cupp.

Kategória: Ajánlós/Kritikás
csütörtök, 09 január 2014 00:00

Mintha mi sem történt volna

fokep pearljamPearl Jam: Lightning Bolt 2013 

„Pénzem jött ma, mire költsem? Hát megjelent az új Pearl Jam”

A kilencvenes évek elejének legjelentősebb amerikai zenekarai közül talán a Pearl Jam (továbbiakban PJ) az egyetlen, amelyik megalakulása óta folyamatosan jelentkezik új albumokkal.

Kategória: Ajánlós/Kritikás

fokep zselenszky interjuZselenszky interjú Egyről s másról   

Őszintén, teljesen nyíltan, kőkeményen, és a szív mélyéről. A kérdező Nádas Dávid, a válaszoló Török-Zselenszky Tamás.


389. In medias res. Sokadik Konstans hallgatás után úgy érzem, beértél. Tiszta, békés, elgondolkodtató, kicsit tanító érzésű anyag lett. Te hogy éled meg ezt, milyennek látod, érzed ezt az utat, ami az Eleven Holdtól egészen idáig kísért?

Kategória: Riportos/Interjús
szerda, 09 október 2013 02:00

Zselenszky: Konstans (2013)

fokep zselenszky konstansAzért szédültök, mert ritkán repültök  

Politikamentes társadalomkritika, társadalommentes antidiszharmónia. Költőzajok néma reggelek és éjjelek hajnalán. Békehangok, megnyugvás-fütty és ős-pendülések.Úgy hozta a sors, hogy Török-Zselenszky Tamás legújabb szólóalbuma 2013 novemberében jelenik meg a Rockart Multikulturális Egyesület és a Kultúrgyom Egyesület gondozásában.

Kategória: Ajánlós/Kritikás
csütörtök, 30 április 2009 02:00

Zselenszky, a Nap

fokep zselenszky[általában a végén szoktak erről kérdezni, én most hadd tegyem meg a legelején. annyit tudok, hogy trió felállásban készítitek, és hangosabb lesz, mint az előző korongod, a Melanchometer.] pontosan. ennyi. helló, sziasztok… [tesz úgy, mintha búcsúzna, aztán nevetünk egy nagyot…]

[…és belemélyedünk egy jó órás beszélgetésbe. ez alkalommal egy zenész barátommal együtt látogattam el meginterjúvolni azon művészek egyikét, akik saját útjukat járják, és őszintén, pózoktól mentesen dobják felénk, ami szívükből kikívánkozik.

Kategória: Riportos/Interjús
kedd, 18 március 2008 01:00

Once a boy and a girl...

fokep onceA napjainkban Dublinban játszódó történetben az utcazenész férfi arról álmodozik, hogy egyszer majd befut saját maga által írt dalaival és elkészítheti első lemezét. Egyik nap aztán, amikor Dublin főutcáján zenél, megismerkedik egy cseh emigráns lánnyal. A két hasonló lélek a zene szeretetének köszönhetően egyre közelebb kerül egymáshoz az elkövetkező néhány napban…

Kategória: Mozgós