kedd, 19 február 2013 01:00

Amikor ránk szakad az ég

fokep skyfallavagy a betörők nem New Yorkban reszketnek  

Ian Fleming után szabadon. Ez a tény már elég régóta átszövi a 007-es ügynök történeteit, hiszen az ötletgazda utolsó regénye 1966-ban jelent meg. Az újkori Bond filmek közül a Skyfall egy letisztult, mondhatni gyöngyszem. Némi túlzásokkal persze, ahogyan azt ebben a műfajban megszokhattuk, de mégis ebben az estben a csajozós-piálós vonal nem viszi vakvágányra a cselekményt, mert talán nincs is benne kimondottan ilyen.

Kategória: Mozgós
kedd, 19 február 2013 01:00

Szeksztetre hangolva

fokep felhoatlaszTöbbes szereposztás, bravúros alakítások 

A Wachowski fivérek (bár egyikük már Lana-ként éli életét) szerint embernek lenni szar ügy. Tudjuk már ezt a Mátrixból is. Felhőatlasz című munkájuk szintén ezt a kérdést járja körül, csak egy kicsit kiforrottabb formában, mint tették azt egy évtizeddel ezelőtt. A filmet nézve az volt az érzésem, hogy egyfajta pótkötetet kapunk a Mátrix filozófiájához, amelyben ismételten próbálnak meggyőzni bennünket az egymás szeretetéről csak néhol kevésbé didaktikusan.

Kategória: Mozgós
szerda, 29 augusztus 2012 02:00

Keleti nyugalom, nyugati kényelem

fokep marigoldEzt gondolták a Best Exotic Marigold Hotelről   

nyugdíjas angol főhőseink, amikor úgy döntöttek, hogy életük utolsó éveit a jó öreg Indiában szeretnék eltölteni. Hogy a kint lét aztán nem úgy sikerült, ahogy elképzelték? Valóban nem. De végül is, ahogy egy indiai bölcsesség tartja, „Minden jó, ha a vége jó. Ha nem jó, még nincs vége.”

Kategória: Mozgós