péntek, 24 január 2014 01:00

Underground Kohlhaas: a vakond, aki tudni akarta

Írta:

holzwart vakondWerner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére 

Vigyázat! Gyerekeknek készült a könyv, de ez a vakond mégsem AZ a vakond. Mármint nem az, akinek a nadrágját kiszabja a rák, megvarrja a nádiveréb. Nem a kedves kis Krtek, hanem egy mérges, felnőtt példány, aki már sok mindenen túl van. Arcán nem a bájos, naiv vigyor látható, sokkal inkább az évek során felgyülemlett düh és keserűség. Ezúttal is komoly sérelem érte és elhatározza, hogy a végére jár a dolognak. A téma, főleg így gyerekeknek felkínálva, nem szokványos. Igazi underground ötlet, amihez valódi underground főhős is társul.

Pedig ami a vakondunkkal történt, abban nincs semmi különös. Része életünknek, még ha ezt kellemetlen is belátni. Mert ha tetszik, ha nem (persze, hogy nem tetszik!) mindannyian kisebb-nagyobb hurkákkal, lepényekkel, kupacokkal a fejünkön járunk-kelünk nap mint nap, majd megyünk haza otthonunkba, bújunk be este a jó meleg ágyba. Hogy ki tette oda? Ez változó: a szomszéd, a főnök, a szembe jövő autós, a hivatalnok, a polgármester, a kormány, az Unió, néha nem is tudjuk, hogy ki. Egyszerűen csak ott van, és mire az egyik eltűnne, már ott a következő. Mi pedig már megszoktuk, együtt élünk vele, beletörődünk. Nem úgy főszereplőnk, a vakond.

Eredeti cím : Vom kleinen Maulwurf, der wissen wollte, wer ihm auf den Kopf gemacht hat  
ISBN : 6155291166 | Megjelenés : 2013. | Oldalszám : 24 | Méret [mm] : 225 x 158 x 9 
Tömeg [g] : 230  

A történet az igazságkeresés toposzának gyermekirodalmi változata. Hősünk igazi Kohlhaas Mihályként nem a felszín alatt végzi aknamunkáját, hanem nyíltan, odafönt folytatja le a nyomozást. Mondhatni külszíni megfejtéssel. Ennek során segítői is akadnak, két légy, akik egy csapásra (!) beazonosítják az elkövetőt, mégpedig – bármily borzasztó is ezt elképzelni – íz alapján. És miután megvan a bűnös (akitől származik a büdös), főhősünk igazságot is szolgáltat. Megvalósítja mindannyiunk álmát: a velünk packázó hatalomnak visszavágni (az irodalom visszavág), szemet szemért, fogat fogért: hadd hulljon áldás az elkövető fejére is. És még itt is van egy csavar. Mert hát ki járt rosszabbul? Vakondunk a fején a kapitális kupaccal, vagy az elkövető, akire hősünkből egy aprócska, alig észrevehető kukac pottyan. Látható a különbség: aki megfelelő pozícióban van, büntetlenül potyogtathat bárkire, mert ha van is olyan vakmerő és kitartó áldozat, aki megpróbál az igazának érvényt szerezni, nem tud a bűnösben igazi kárt tenni. Az erősebb kutya csak megrázza magát és továbbra is szarik mindenkire.

      1364 szaros-vakond      vakond borito1315 nagy lead fill 274x274

Az előbbieket persze csak mi, felnőttek értjük. Ez viszont egy gyerekkönyv. És az a jó benne, hogy annak is (s)hiteles. Gyermekek számára íródott ismeretterjesztő irodalomnak. Hiszen tudjuk, hogy az állatokat nemcsak a lábnyomuk, tolluk/szőrük és egyéb külső jellemzőik alapján azonosíthatjuk. Még ha magát az állatot nem is látjuk, az otthagyott ürülék alapján következtethetünk jelenlétére, hiszen az is egyedi, csak az adott fajra jellemző. Emlékszem arra, hogy amikor családi házba költöztünk, a rendszeresen elpotyogtatott végtermék miatt tudtuk, hogy sünök élnek a kertünkben, és csak hónapokkal később pillantottuk meg véletlenül tüskéshátú barátainkat. Apósék házánál pedig a csokoládéreszelékre emlékeztető ürülék folyamatos újratermelődése jelzi, hogy a téglák repedései között még mindig megvan az évekkel korábban odaköltözött több tucat denevér. Vakondunk nyomozása során a gyerek is megtanulja, hogy egyes ház körül élő állatok milyent ürítenek. És azt is, hogy más állatok számára az ürülék akár táplálékforrás is lehet. Ez is a biológiai ismeretek megalapozását, a környezetünk megismerését szolgálja. Még akkor is, ha különböző, a kultúránkra, szokásainkra visszavezethető okokból a téma esetleg undort vált ki belőlünk.

De hát miért vagyunk ennyire finnyásak? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy az anyagcsere folyamatának van egy kevésbé népszerű, de annál szükségszerűbb(!) befejező fázisa. Erről nem szeretünk beszélni, pedig hozzá tartozik az élőlények működésének, a természetnek a megismeréséhez. Amit a gyerekeinknek átadunk, megtanítunk. Erre is ráébreszt bennünket ez a könyv. Bennünket, felnőtteket. Mert a gyereket nem kell semmire ráébreszteni, ők fenntartások nélkül elfogadják a történetet. Sőt, kiválóan szórakoznak rajta. Éppen ezért szorítottunk számára helyet a könyvespolcon Kippkopp és Tipptopp vagy éppen Mazsola és Tádé mellett. Nem adjuk senkinek, legfeljebb csak kölcsön. Ha például valaki felajánlaná érte Bartos Erika valamelyik tetszőleges művét (vagy akár mindjárt az összest), biztosan nem cserélnénk el.

Megveheted az Alexandránál  

Werner Holzwarth facebook oldala  

alexandra up

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2014.01.24.

 

Tovább a kategóriában: « Sherman Alexie: Menekülés BookBake »