szerda, 12 február 2014 00:00

Egy élet és Japán

Írta:

A lebegő világ művésze

a japán származású brit író, Kazuo Ishiguro második könyve, amely 1986-ban elnyerte az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Whitbread-díjat. A rendkívül összetett, finoman megrajzolt lélektani regény magyar nyelven a sorban harmadikként jelent meg a szerző másik két nagysikerű műve, a Napok romjai és a Ne engedj el… után. Mindkettőből film is készült olyan neves színészek szereplésével, mint például Anthony Hopkins, Emma Thompson, avagy Keira Knightley.

 

 

A cselekmény bő másfél évet, az 1948 októberétől 1950 júniusáig terjedő időszakot öleli fel, narrátora az egykor ünnepelt, majd a második világháború után visszavonult festő, Ono Maszudzsi. A könyv az idősödő festő jelenlegi életét, illetve emlékeit meséli el mozaikszerűen, a jelenbe betörő múlt és a múltból kiszakító jelen képeinek kaleidoszkóp-szerű váltogatásával. A sajátos narratív struktúra miatt az olvasónak apránként kell megalkotnia Ono életrajzát, mégpedig úgy, hogy sohasem lehet egészen biztos abban, hogy mennyire megbízható a „forrás”. Gyakorlatilag az utolsó, egyben legrövidebb negyedik fejezet sem ad biztos támpontot Ono életének, jellemének egyértelmű megítélésére. Viszont „lélekközelből” kísérhetjük végig egy életút felidézésének, sőt, megalkotásának vajúdó folyamatát. A „megszépítő emlékezet” fogalma nem egyszerű közhely, hanem egy létező pszichológiai jelenség. Arra utal, hogy az ember megpróbálja múltjának történéseit egy koherens narratívába szervezni, s hogy élete értelmesnek, értékesnek tűnjön, érthető módon itt-ott módosít az emlékein. Akárhányszor visszagondolunk életünk egy-egy elmúlt időszakára, valamennyire mindig máshogy idézzük fel azt, de különösen az időskorban jelentkezik a megfelelő életút-narratíva megalkotásának fontossága, hiszen ennek sikerén múlik, hogy az utolsó életkori szakaszt az én-integritás vagy a kétségbeesés állapota fogja uralni (lásd Erikson pszichoszociális fejlődéselméletét).

 Eredeti cím: An Artist of the Floating World | Nyelv: magyar | ISBN: 9632662909 | Megjelenés: 2013 |Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval | Oldalszám: 216 | Méret [mm]: 125x195x17 | Tömeg [g]: 300  

Regényt írni arról, hogy ez a folyamat hogyan játszódik le az emberben, hihetetlenül nehéz, mégis izgalmas vállalkozás. Agatha Christie tollából olvastam csak hasonló kísérletet, akiről kevesen tudják, hogy Mary Westmacott álnéven hat lélektani regényt is írt. Ezek egyike, a Távol telt tőled tavaszom egy Onóéhoz hasonló életút-rekonstrukciót mesél el. A legnagyobb emberi dilemma ilyenkor mindig az, hogy felismerjük-e, s ha igen, szembe merünk-e nézni életünk nagy tévedéseivel, emberi gyarlóságainkkal, elhibázott döntéseinkkel. Ha módunk van rá, megpróbáljuk-e ezeket helyrehozni, vagy ha már nem lehet, akkor beépítjük-e őket a személyiségünkbe, tanulunk-e belőlük? Vagy épp ellenkezőleg, az emlék olyannyira fenyegeti a kitartó aprómunkával felépített identitásunkat, biztonságos kis életünket, hogy még mélyebbre taszítjuk a tudatalattinkban…?

lebegovilag

A lebegő világ művésze nem csak az imént vázolt pszichológiai kísérlet miatt izgalmas olvasmány. Ono élete egyben a 19. század végének, a 20. század első felének Japánját tárja szemünk elé, mégpedig olyan egyedülálló módon, amire csak Ishiguro képes: japán származásának köszönhetően elbeszélése hiteles, brit neveltetése miatt pedig úgy tudja azt elénk tárni, hogy meg is értsük: európai látószögből és nyelvezettel. Így lesz a lélektani regényből „meghitt, személyes, sodró erejű korrajz a második világháború küszöbén álló, majd azután romjaiból újjászülető Japánról”. Ishiguro tolla nyomán lebilincselő módon bontakozik ki a japán kultúra világa, amelynek középpontjában az európai értékrend szerint nevelkedett ember számára szinte felfoghatatlan, már-már fanatikus tisztelet, hírnév, hatalom és alázat áll. Eközben az apró emlékfoszlányokból lassanként összeáll a mesélő életútja is. Megtudhatjuk, hogyan tört ki Ono a dekadens, füstös és buja „lebegő világ” művészei közül, hogy aztán a szélsőjobboldali, soviniszta politikai mozgalom propagandistája legyen. Ono megítélése azonban koránt sem egyértelmű, sőt, az olvasó komoly erkölcsi dilemma elé kerül. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy vajon a „lebegő világ” művészeinek az európai festőket majmoló stílusa, az esztétikai tökély és az élvezetek hajszolása többre tartható-e annál, mint amit Ono szeretett volna elérni: egy autentikus, nemzeti érzésű japán kultúra, egy valódi értékeket valló közösség létrehozása. Ono a lakóvárosának nyomornegyedében tett séta után döntötte el, hogy otthagyja mesterét, és nem kétséges, hogy ebben őszinte segítő szándék, szociális érzékenység is vezérelte. (Az évek múltán háborús propaganda-célokat szolgáló egyik plakátjának az előzménye például a nyomorból, a kilátástalanságból kitörő kisfiúkat ábrázolt.) Szándékának létjogosultságát tragikus módon igazolta a történelem: a második világháború utáni Japán elveszítette ősi kultúráját, Amerika-fogyasztó lett. A japán kisgyerekek számára már nem a szamurájok, hanem Popeye és a westernfilmek cowboyai jelentik a hősöket, a cég az Isten és a cégvezető az apa, a végső cél pedig a minél nagyobb gazdasági fejlődés és az üzleti siker.

Szíve mélyén minden ember a szépre, a jóra, a tökéletesre vágyik. Éppen ezért talán mindenki egyetért azzal, hogy „az olyan ember, aki arra törekszik, hogy kiemelkedjen a középszerűségből, hogy több legyen, mint az átlagos, kétségkívül csodálatot érdemel, még akkor is, ha a végén elbukik… Az ő kudarca nem mérhető össze a hétköznapi életek méltatlan kudarcaival… Ha valaki ott bukott el, ahol mások elegendő bátorság vagy akarat híján nem is próbálkoztak, vigasztalást meríthet ennek tudatából, sőt, mélységes elégtétellel szolgálhat számára, amikor visszatekint az életére.” Mindez persze nem mentesíti Onót a felelősség alól, hiszen a nemes cél sem szentesítheti az eszközt, ugyanakkor árnyalja a jellemrajzot, és a fekete-fehér kategóriákban való gondolkodás elkerülésére figyelmezteti az olvasót.

Mindenképpen ajánlom a könyvet azoknak, akik a hétköznapok taposómalmában pár órára szeretnének megállni és elgondolkodni egy kicsit a világ, az ember dolgain.

  Megveheted az Alexandránál
  Kate Morton facebook oldal  
  Alexandra

A cikkelős neve: [noi]
A cikkelés ideje: 2014.02.12.