2016. febr. 24. | 01:03

Alföldi betyárok, szevasztok!

nemulassprogresszív mulatóspunk Szegedről (újabban BPről)

A Nemulass zenekar egyik dalába véletlenül futottam bele egy éjszakai beszélgetős rádióműsorban. Rögtön beakadt, persze azonnal ráugrottam a netre letölteni, elolvasni, meghallgatni, ami fellelhető. Így találtam rá a Kényszervágás című EP-re és néhány bekezdésre, amit a közösségi oldalakon magukról írtak. Ebből az derült ki számomra, hogy ezek igen jól zenélnek, és emellett még szimpatikusan őrültek is. És ez így van rendjén, mert az ilyen őrületnek nagyon is van értelme: teljesen eredeti zenei keveréket hoztak létre, amihez kirobbanó energiákat mozgósítottak és még egy adag bölcsészes iróniával, intellektuális bájjal is fűszerezték.

2016. febr. 22. | 08:57

Mosoly és szemüveg mögött

loci„Lóci Játszik mesterkurzus”

keretében búcsúztatta Csorba Lóránt, a zenekar frontembere egyszálgitáros, történetmesélős szerzői estjét a szolnoki TISZApART moziban. Az egy órás önleleplező, kulisszatitkokkal átszőtt előadás után ültünk le beszélgetni a zenekart érintő aktualitásokról, a jövőről és a ’90-es éveket beragyogó popzenékről.

2016. febr. 05. | 06:22

Szatmári Juli: Ismerj fel

szatmarijulivKLIPPREMIER | DALDEBÜT

Elkészült Szatmári Juli legújabb dala, és egyből klippel érkezik. Bő egy éve mesélt nekünk Juli arról, miként is készülnek náluk a dalok, illetve épp akkor jelent meg a 'Madárdal', egy nagyon kellemes, finom kis akusztikus darab, szintén videóval. Ja, és akkor mondta is nekünk, hogy már dolgoznak a nagylemezen. A jó hír, hogy hamarosan megjelenik!

2016. jan. 31. | 12:15

Mongoose Limit a nagyszínpadon

mongooseNagylemez-dalok élőben

A nevében az apró, nyüzsgönc ragadozó állatkákat leszabályozó kaposvári zenekar vendégzenészekkel kiegészülve az Agórában mutatta be hamarosan megjelenő első albumát.

vadfruttik tudommilyenSzóval az egész úgy kezdődött még régebben, hogy Nekem senkim sincsen. Aztán egyszer csak kiderült, hogy Fénystopposok vagyunk. Hát hogy izomból eltolnék egy panelházat. Ilyesmi. Később Darabokra esett szét minden, de úgy rendesen. Tulajdonképpen nem voltam képben a dolgokkal, a világgal. Csak azt hittem. Aztán történt egy rakás minden, változások, fejlődés, lélek meg mittudomén. Vagy nem így mondják? Na mindegy. A lényeg, hogy most már Tudom milyen.

2015. dec. 01. | 15:36

Fishing on Orfű 2016.

music foo 2016Lehet készíteni a naptárakat: megvan a dátum, decembertől megkezdődött a jegyértékesítés.

A világ legbarátságosabb orfűi fesztiválja, a Fishing on Orfű 2016-ban június 22-25. között kerül megrendezésre. Lesz Kispál és a Borz utoljára és valószínűleg – az utóbbi évekhez hasonlóan – elővételben teltház.

2015. nov. 18. | 06:16

„Felnőttek a gyerekek”

itnInterjú az Így Telnek Napjaink zenekar frontemberével, Deák Ákossal

Garázs pop, punk rock, pop punk - így jellemzi zenéjét az egykori Vészkijárat tagjaiból újjáalakult formáció, az Így Telnek Napjaink. Holott a zenekar még csak egy éve operál az új név alatt, már maguk mögött tudhatják két EP kiadását, valamint egy tagcserét is. A banda énekesével, Deák Ákossal beszélgettem októberben megjelent #ígytelneknapjaink című lemezükről, a felállásban történt változásról, illetve jövőbeni terveikről.

2015. okt. 30. | 13:56

ELEFÁNT interjú

Közösség, család, baráti társaságelefant

Szendrői Csabával, az igen fiatal, ellenben végtelenül tudatosan és profin építkező Elefánt zenekar frontemberével beszélgettünk a tavasszal megjelent nagylemez munkálatairól, a fesztiválszezonról, illetve bepillantást nyerhettünk a formáció jövőjébe is.

 

2015. okt. 28. | 22:24

1705: Zone

izé: Kaltenecker_pályamű_esszencia1705 zone

Nem vagyok rajongó típus (abban a néhány esetben dehogynem!). Nem szoktam egy-egy előadó vagy zenekar pályáját végigkövetni (azzal a néhánnyal akkor kivételt tettél?). Szóval nem foglalkozom igazán a részletekkel, meg a háttérrel (najólvan, hagyjad már...). Engem az a néhány lemez érdekel igazán, amelyeknél végig érzem az egységet, az összhangot, a harmóniát (ja, azért száz alatt nem áll meg a számuk úgy minden stílust figyelembe véve...). Vagy egyszerűen csak lúdbőrzök, kiráz a hideg, vagy hogy mondják. Amikor hallgatom. Na az a zene érdemes a hallgatásra. Kaltenecker Zsoltról már meséltem másik cikkben, most itt az 1705 nevű jazz trió második lemeze (halljuk már, mit akarsz kinyögni?).

2015. szept. 23. | 21:50

Meszecsinka: Ai

meszecsinka ai"kívül a felnőttet mutatni kell"

"...szeretem a világom, mert ott még nem nőttem fel." - így kezdődik a gondolat, és mennyire így van. Apró kis monológ Annamari (Oláh Annamari énekesnő) előadásában, az új Meszecsinka EP harmadik számában ('Gyerekjáték'). Az 'Ai' címre hallgató világzenei kislemezt örömmel vettem a füleimbe, hisz mindig boldog pillanatot okoz egy-egy kedvenc zenekar, előadó új anyagának első érzékelése. Nemhogy csalódást nem okozott, valóságos csoda, amit körém varázsolt.

soundweavingÚgy hívják, hogy SOUNDWEAVING

És egy műfaji korlátokat áttörő, integratív szemléletű és egyben kísérleti projektet takar. Az eredetileg féléves feladatként született koncepció egy ismert folkór-jelenség, a magyar népi kultúra nagy hagyományú hímzései és egy különleges technológiai eljárás: a lyukkártyás zengőfésűs zenelejátszó különleges párosításából született.

Szirmay Zsanett, a MOME Textiltervező Tanszékének mesterképzős hallgatója a kiválasztott bukovinai székely, kalotaszegi és magyarországi hímzés-motívumokat lézervágott textilekre írta át, amelyek ezt követően a zenedoboz szalagjaiként szolgálnak. A keresztszemes minták így alakulnak dallammá.

2015. aug. 29. | 21:57

„Meleg és melankolikus”

torresTORRES

Szóval Torresről beszélünk, aki egy igazán tehetséges zenész/énekesnő. Mackenzie Scott nagyapjának családneve tényleg Torres volt, ő maga azonban csak szereti a név hangzását, és ahogy kinéz a papíron. 24 éves kora ellenére zenészünk túl van már három albumon, ebből kettő elérhető kis hazánkban is (Torres, Sprinter), a harmadik, a Motel Beds – amelyen Kelley Dealel hallható – limitált példányszámban jelent meg, és nem lett digitalizálva, tehát megszerezni igazán nagy kihívást jelent, és kuriózumnak számít, ha ott van valakinek a polcán. Viszont a Torresen és a Sprinteren is bőven van mit hallgatni.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.