2008. febr. 05. | 01:00

Pimasz grimasz a kaposvári éjszakában

Írta:

fokep pimasz grimaszEgy szinte hihetetlenül hosszú, szinte módosítatlan írás szinte csak Kowáról, akivel mindenről szinte teljesen nyíltan beszélgettünk. Egy szinte riport, mely a szinte fergeteges hangulatot is szinte módosítatlanul adja vissza.

Nulladik kép: A péntekről szombatra ívelő hosszúra nyúlt kaposvári estét statisztikai adatok, magasröptű gondolatok és zsivány szólamok tették hangossá. A Pogo Centerbe látogatott ugyanis a Kowalsky meg a Vega zenekar igen rendhagyó, tábortűz flash névre hallgató formációjával.

Második kép: A színpadon néhány egyszerű szék. Mellettük gitárok. Két akusztikus és egy basszgitár. Középen mikrofonállvány, hátul pedig a nagy csillag, s rajta az OM jele. Kis emelvényeken gyertyák, és két hangulatlámpa. A mikrofon mellett papírdoboz, rajta egy agyonlapozott füzet.

Harmadik kép: Kowa útjára indítja az Aki mer, az nyer című dalt Szepes Mária: A fény evangéliuma című könyvéből idézett hosszú, összetett mondattal: „Az individuális kibontakozás mindenkinél különböző, de egy bizonyos határon túl döntenie kell, ki mit választ élete céljául; az erkölcsi és spirituális dilemma csak olyan emberekben merül fel, akik eljutottak már fejlődésükben a morális felismerésig”

Első kép: Üres a hely. Jimmy a színpadon ül, és keményen kezelésbe veszi a húrokat. Aztán éppen olyan hevesen abba is hagyja, mert borzasztóan erős a mély hang. Tomi az akusztikus gitárokat bütyköli, Chacha pedig Kowa instrukciói alapján állítgatja a pultnál a hangerőt és egyéb apróságokat. Aztán fél óra múlva már együtt zenél a csapat. Lejátsszák a fél koncertet, aztán egyik pillanatról a másikra már ott állnak a csocsó asztal körül, milyen jó, hogy épp négyen vannak! A feszültségoldó, vagy éppen feszültségkialakító meccs után Kowa odalép hozzám, s bevonulunk az öltözőbe, hogy nyugodtan beszélgessünk. Bele is vágok a közepébe. Elsőként arra vagyok kíváncsi, hogy vajon hogyan alakult ki a fogalom; Kowalsky.

- Ebben óriási titok nem lesz, nem foglak meglepni semmiféle recepttel. Én azt hiszem, mindenki éli az életét, és amilyen impulzusok érik, abból egyfajta konzekvenciát levon szakaszonként, és aztán valami kisül belőle. Nekem az teljesen természetes, ami én vagyok. Az, hogy ez esetleg vonzó bizonyos köröknek, vagy bizonyos embereknek, nyilvánvalóan csak azt példázza, hogy van valamiféle hasonló érdeklődési kör.

- Ez gondolom nem túl széles kör, hiszen az általatok képviselt gondolatok nem átlagosak.

- Hogyha arra gondolunk, hogy a ténylegesen nagy tömegeket milyen gondolkodásforma és milyen téma vonzza, akkor mondhatjuk azt, hogy ez mindenképpen egy réteg, egy underground gondolkodásforma. De az, hogy kikhez jut el egy zenekar, az manapság nem feltétlenül a gondolati háttértől függ

- Hogyan fogalmaznád meg, hogy milyen zenét játszotok?

- Én azt gondolom, hogy nem a mi hatáskörünk az, hogy megmondjuk ezt, hiszen ebben megtalálhatók a hip-hop bizonyos elemei, a rock, a blues és az akusztikus country is. Ha nagyon arra vágyik valaki, hogy meghatározza azt, hogy mi mit is játsszunk, akkor tegye meg. Én tökéletesen elégedett vagyok azzal, amit Jávorszky Béla barátom mondott: zsivány pop.

- Mikor olvastam a Holnap előtt című könyvedet, egész másként nyertek értelmet a verseid, illetve dalszövegeid. Zenével együtt kevésbé tűnnek annyira komolynak.

- Mindenképpen szorítkozunk arra, és szánt szándékkal tesszük, hogy ne a koncertjeinken mélabúskodjanak az emberek. De - mint emberi lényeknek - muszáj foglalkozni ezekkel a kardinális kérdésekkel. Nekünk beszélnünk kell, és igenis gondolkodjanak a barátaink azon, ami az eredeti indíttatása a szövegeinknek. Ez egy mérsékelt és intelligens viselkedés, ami nem kell, hogy átcsapjon abba, hogy milyen szar a világ, és én milyen egy mocsok vagyok benne. Én azt mondom, hogy arra kell törekedni - és ennek a csoportnak is az a hivatása -, hogy igenis lehet könnyedén, önmagunkat megjavítva egy egészséges pozitívumot belevinni a világba.

- Tehát viccesen, pozitívan tárjátok a közönség elé.

- Igen, de komolyan gondolkodva mindenképp. Nem hülyén, ostobán. Igen, ez a Kowalsky meg a Vega! – jelenti ki büszkén, és komolyan, s abban a pillanatban nagyon érzem, mennyire mélyen rejlik a valósága ennek az embernek, és milyen a légkör, melyet maga körül teremt.

- Egy másik bandáról, a Mantráról szeretném megtudni, hogy velük dolgozol-e még?

- A Mantra zenekar baktákból áll, akik elég elszánt krisna tudatú hívők. Megvan a szegmense ennek a témának, amiben nekem megvan a szerepem, de nézz rám, látod a gyakorlati formáimat, látjátok azt, hogy honnan jövök, mindenki látja. És nem is akarom más színben feltüntetni ezt. Nekem erős kötődéseim és hiányosságaim vannak az odaadás terén, és nagyon erős kötődéseim vannak a zsivány élethez, de nem ezt tartom az életem céljának. Mindenképpen egy szentségre törekvés az én életem is. De nem vagyok az jelen pillanatban, mint például ők. Az ámítás és hazugság lenne, ha a Mantrának ebben az állapotomban lennék a tagja, és azt hiszem, ez nagyban befolyásolja azt, hogy jelenleg nem is vagyok ott.

- Akkor nem is fogsz már szerepelni lemezen sem?

- Az más kérdés. Attól az működhet. Nekem ők a legkedvesebb barátaim. Én nagyon felnézek ezekre az emberekre, mert egy olyan lépéshez van bátorságuk, merszük és erejük, amihez csak nagyon kevés embernek.

- Még egy kicsit erről: Holnap előtt. Le Renarddal, polgári nevén Szántai Zsolttal írtátok ezt a könyvet. Próza és versek ötvözete. A kérdésem az, hogyan írtátok?

- Együtt kidolgoztuk magát a cselekményt, hogy miről fog szólni, és a történeteket kiosztottuk magunknak aszerint, hogy ki milyen esszenciát élt meg belőle. Ez azt hiszem felismerhető a történetből, hogy kire mely események, életben megélt történetek a jellemzőek. Aztán fogta a Zsolti - mivelhogy igencsak hadilábon álltam még az írással - és hát azokat a részeket is, amiket én írtam meg, szépen a helyére pofozta irodalmilag. Ez már öt éves történet, amióta együtt vagyunk. A Jéglanka meséi, ami most jelenik meg, az már száz százalékosan az enyém, de azt nem szabad elfelejteni, hogy közben egy folyamatos és intenzív tanulás volt a Zsolti mellett. Tűkön ülök, hogy ezt most végül is hogyan fogadja majd a közönség. Tartalmilag sikerült az a mondanivaló, amit szerettem volna, és ugyebár mese formájában íródott ez a könyv, ez is egy izgalmas része volt ennek, ebben a műfajban ténykedni. Ezek az első szárnybontogatások. Úgy, ahogy a Holnap előttnél is részem volt az írásban, és ennél meg aztán tényleg egy mérföldkőhöz érkeztünk, mert itt már nem lehet más mögé bújni. Hogy ki tudja, melyiket írta a Zsolt, és melyik részeket én, és hogyan. Most már ki kell állnom, és azt mondani, hogy hát ez vagyok.

- Kik voltak, vannak hatással rád, kik a példaképeid? Zenére, és más területekre is gondolok – értem ez alatt a gondolkodást, életfilozófiát.

- Azért nagyon jó dolog, ha az embernek vannak példaképei, és akik iránt tud rajongani, mert az egyrészről egy nagyon erős inspiráció arra, hogy dolgozzon, hogy érdemes, másrészről pedig az alázatnak egy nagyon szép megnyilvánulási formája. Az eszményképeim, vagy akikért rajongok, azok ilyen személyek, mint Jézus Krisztus, vagy Buddha. Ezek az igazi példaképek. A „hétköznapi emberek” közül azért Everlast, mert a rock&roll-ból jön ugyebár, és egy olyan erősen spirituális érzelmű emberről van szó, aki ír katolikus születésű. Aztán muzulmán muszlim vallásra váltott, és ezeket a dalaiban is fölvállalja olyan szinten, hogy a nagy muszlim imát a dalaiba foglalja. Ez egy nagyon komoly határozottság és bátorság, emiatt nézek föl igazán rá, nem azért, mert olyan csodálatosak a dalai – mert tetszenek egyébként –, hanem maga a töltet, a tartalom miatt. De nagyon nagyra értékelem a hazai viszonylatban Lukács Lacit, mert hasonlóan ő is fel meri vállalni azokat az értékeket, amelyek mindenképpen az emberi kötelességek közé tartoznak.

- Mikor kezdtél el énekelni?

- Hát.. egyszer csak.. még a gimnáziumi időben. Tehát elég későn. Nem tudom neked megmondani.

- Volt egy csapat? – próbálkozom, hátha kifejti bővebben…

- Igen, tehát ott is volt egy olyan közösség, akik azt mondták, na én most dobolok, gitározok… de rettenetes szinten. Én is elkezdtem vernyikolni borzalmasan, de nagyon élveztük, magunkat szórakoztattuk elsősorban. Aztán valahogy úgy jött ki, hogy akár ebből lehet is valami. Bár ha azt most visszahallgatnám, és magamnak adnék tanácsot, akkor azt mondanám, keress magadnak valami mást. De hát volt kitartás, meg a szerencse úgy hozta…

- Hogy jött a festés?

- Egyszer a Metal Hammerben kaptam egy olyan kritikát – pozitív volt egyébként, a Fekete-kék lemezre írta valaki -, hogy nagyon szépen vannak a szövegek benne, tehát jók ezek a hasonlatok, a színekkel nagyon jól vannak érzékeltetve bizonyos érzések, meg hangulatok, és hozzátette, hogy akkor menjen el festőnek. Hopp, festő? – húzza fel szemöldökét, és természetesen elterül arcán a jól ismert zsivány vigyor – Na, nézzük csak meg… - és nevetünk mindketten. - De jó tanács volt, mert roppant jó szórakozás és időtöltés. Meg ha majd technikailag leszek azon a szinten, akkor jó kifejezési forma is… mert nagyon komoly üzeneteket lehet azzal is közvetíteni, csak hát a professzionális szint az hosszú idő…

- A következő lemez milyen lesz?

- A vezér vonal az nyilván adott, tehát mi ettől a kissé country-s és groove-os akusztikus hangzástól nem térünk el, viszont van nem egy olyan rock-kötet, ami csak azért nem került föl a lemezekre, mert volt a Black-Out zenekar, volt a Vega, szóval hogy teljesen más legyen.

- Csak a zenéléssel, festéssel és írással foglalkozol?

- Igen. Azt hiszem, tényleg az underground vonal van ebből a szempontból. Biztosan élhetnék a lehetőséggel, hogy szövegírás, de hát nyilván annak is elég erős oka van, hogy egy Lukács, vagy egy Lovasi nem ír sok helyre. Nekem a saját területemen kell ügyeskednem, okoskodnom. Erre nagyon kell figyelni, hogy ez ne legyen egy fő csapásvonal, és hogy tiszta maradjon az a része, ami miatt elkezdte az ember, meg amihez tehetséget adott az isten.

- Végezetül hadd kérdezzem meg, hogyan írsz szövegeket?

- Ha megkapok egy akusztikus zenei alapot, azonnal két-három ének téma verziót dobok ki rá, és a számomra legvonzóbbra meg is írom a szöveget.

- Mindig a dallam van először?

- Általában ez így van, igen. Nekem nem kell külön, hogy legyen ihlet, sok olyan téma van, amit ebben a pillanatban is ki tudnék vágni. Nekem ez egy szerencsés dolog…

Első és feledik kép: immár egy órásra nyúló beszélgetésünk után kilépünk a már félig megtelt koncertterembe, amely nem olyan színtér, ahol az embernek búslakodnia kell. Kowa mosolyogva megindul a csocsóasztal felé – Megyek vissza – mondja, én pedig veszek egy italt, aztán leülök egy székre, és várom, hogy egyszer csak megjelenjen a színpadon, és elüvöltse magát bő farmerjében, kék kendővel a fején: jííííííííííííííííííháááááááááááááááá!!!

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2008.02.05.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.