hétfő, 22 november 2010 00:00

Kávéházi délután Lamm Dáviddal

Írta:

fokep lammKedves történet két fiatalról. Az egyikük gitáros, a másik pedig író. Egy vidéki város főtere a helyszín. Van ott egy kávéház két felszolgálóval, néhány kerek asztalkával és egy nagy adag tradícióval. Az egyik székre leül az író srác. Néhány fa karkötő, oldalzsebek a gatyán, citrom póló. Teát kér, és kényelmesen hátradől. Pár percre rá belép a képbe s egyúttal a kávézóba a gitáros. Rövid, göndör haj, kapucnis pulcsi, alteros nadrág. Az író feláll, kezet fognak. Még egy tea, egy presszó és egy víz rendel.

-  ...nem tudok felülkerekedni, mert amióta megjöttem, a Jack and Jerry-s póló... – a gitáros rámutat az író sárga felsőjére - nekem is volt egy ilyen... – és mosoly. Aztán az író elmeséli, hogy az A38-on volt egy koncert, és utána kifelé menet a kezébe nyomtak egy nagy adag reklámot. Ez is köztük volt. Jó a minősége, nem kopik, pedig rengeteget hordja. Néha nem árt egy kis reklám…

Egy gitáros és egy író vált pár szót a kávéház délutánjában. A zene hozta össze őket. Pár hónapja lépett fel Palya Beával és Dés Andrissal a gitáros épp abban a városban. Az író pedig épp ott volt. Érdekes különben, mindegyikük neve Dávid. Hívjuk hát a gitárost LD-nek, az írót stanley-nek. Szóval volt egy jó koncert, ahonnan LD hamar elhúzta a csíkot. Aztán a net gondos létezésének köszönhetően stanley megtudta, hogy LD kiad egy szólólemezt. Egyből utánanézett, és felvette a kapcsolatot LD-vel. Kért egy lemezt tőle, melyet aztán a véletlen folytán (melyről persze ennek ellenére meggyőződése, hogy nincs) személyesen vehette át szerzőjétől. LD barátnője ugyanis épp abban a városban tanul, így lement hozzá Pestről pár napra.

-  Rengeteg formációd van… erről mesélj kicsit! Melyik múlt, és melyik él még? – kérdi stanley.

Lamm3 

- Ami fix, és ami most már nagyjából hat éve van, az a Balázs Elemér Group – fog bele LD. Közben elővesz egy szál cigit, majd egy hatalmas, húszcentis rikítózöld öngyújtót. Mosolyt csal mindkettejük arcára a nagy műanyagdarab, mely hiteles másolata kisebb és szokványos társainak. Majd az első slukk után folytatja - Úgy alakult ki az egész, hogy Szalóki Ági eggyel alattam járt a suliban. Ő akkor már vadul népdalénekelt, tizenkét éves korában már kész énekes volt. Amikor tizenhat-tizenhét évesek voltunk, akkor már itt-ott fellépett. És valahogy Kapolccsal volt kapcsolata és folyamatosan ígérgette, hogy fellépést szerez nekem oda. Volt egy Radiátor nevű rockzenekarom, (kedves nevetés stanley-től, majd LD-től is) és nem szerzett persze soha, és a mai napig tudja, hogy ezzel adósom maradt.
 
-Ha eljutsz Kapolcsra, lehet, hogy már nem Radiátor lesz...
 
-Igen! – és továbbra is jó a kedv. Van egy hang, amit mindketten éreznek, és amely kicsit elnyomja a kávéház hangfalaiból szóló popürüléket.
 
Lamm1-  Hat-hét évvel később egyszer csak felbukkant az Ági, hogy szeretne csinálni egy gyereklemezt, oda elhívott engem, én meg borzasztóan örültem. Abban is a Dés Andris volt és a Kovács Zotya bőgős. Aztán egy-két évre rá a kiadó kérte, hogy csináljon egy felnőtteknek szóló lemezt is. Abból lett a Hallgató, amiben viszont már a Balázs Józsi billentyűzött és a Barcza-Horváth Józsi bőgőzött. Elég sikeres lett ez a zenekar, sokat játszottunk... Fonogram díjat is kapott... De a lényeg, hogy jól éreztük magunkat. És abból jött a Balázs Elemér Group. Mert az Andris is, meg a Józsi is abban játszottak, és az Elemér lejött többször meghallgatni és elhívott. És akkor jó volt ez, hirtelen ilyen nagyon sűrű időszak lett. Jött a Balázs Elemér Group. A Balázs Józsival csináltuk a Caramel első lemezét, közben játszottam még a Déssel (Dés László), akinek volt egy septettje. Közben elkezdtük csinálni a Barcza-Horváth Józsinak a feleségével, a Szőke Niki jazzénekesnővel... – és egy kis kitérő - Magyarországra annyira hihetetlenül jellemző, hogy a Niki pár éve a montreux-i jazzfesztiválon elnyerte az első díjat,  és arról megjelent egy kétsoros minicikk egy újságban eldugva. És közben látod négyszáz másik újságnak a címlapján a Harcsa Verát... nem pont őt akarom bántani, nem ellene, csak hogy a Nikiről kellett volna, hogy tudjanak az emberek. És neki csináltunk egy poplemezt. Közben volt a Sadant nevű dolog, ami azóta szétment. Sokáig játszottam egy Fritz Józsi nevű klarinétos mindenféle zenekarában is. Ami megmaradt, az az Ági (Szalóki), az Elemér, van egy saját zenekarom, ami ráadásul nem ez a kettő, ami a lemezen van (Lamm Dávid Trio, Delalamm), hanem egy harmadik, egy U'rette nevű. Azzal ritkán lépünk fel; az Egri Jancsi basszusgitározik, egy Oláh Gabi nevű srác dobol, meg ez a rapper, a Zeek nevű kölök, ja meg a Csanyi Zoli, egy döbbenetes figura! Ő huszonsok év Amerika után jött haza, és körbenézett, és rájött, hogy borzasztóan hiányzik ez a hangulat meg a barátai.
 
-Ő milyen hangszeren játszik?
 
-Leginkább billentyűs, és ilyen fúziós, latin alapú jazzt játszik. Nagyon jó zenész. Volt egy quartet is, az valahogy nem működött. Azzal csak néhányszor játszottunk. A Bea (Palya) meg tavaly decemberben felhívott, hogy egy számot játsszak a lemezén. Azt hiszem, összesen négyszer-ötször játszottunk ezzel a felállással (Palya-Lamm-Dés), most elment négy vagy öt hónapra Mexikóba... én is mennék! – mosoly és bólogatás - Remélem, hogy lesz folytatása a dolognak. Az Elemérrel szoktak lenni quartetes bulik is, ami mini Balázs Elemér Group: billentyű-bőgő-gitár-dob. Mellette mindenféle színházi, duo haknik vannak... Nem fix dolgok, hanem sokszor a pénzkereset... – kis elgondolkodás, hogy mi is lehet még - Tanítok mellette két napot egy táncsuliban Óbudán. – hatásszünet, majd mielőtt megkérdezném, hogy ez mi is, hozzáteszi - Táncosokat kell gitározni tanítanom.
 
Szóba jön az iskola, a sok tanári felsőbbrendűségi probléma, és a kötelező szarságok. A táncosoknak választható a hangszer, derül ki LD szavaiból, viszont kötelező választaniuk.
 
-A Balázs Józsi (billentyű), a Grencsó (fúvósok) is ott tanít, a szomszédos termekben. Pár alkalom után kiderül, hogy valaki tökéletesen tehetségtelen, de érdekli, az még mindig jobb. Csak az érdeklődés fontos! Ha nem érdekli a dolog, akkor az borzalmas kínszenvedés, azok az órák szörnyűek... és egy idő után nem is lehet erőltetni. Minek fárasztani valakit olyannal, ami nem érdekli. Amikor én készültem az érettségire, az apám azt erőltette, hogy „ahhoz, hogy zenész lehess, fel kell menni a harmadik emeletre, ez az érettségi!” Ez kell ahhoz, hogy tovább mehess utána mondjuk a hetedikre. És én mindig azt mondtam, hogy ez egy baromság, mert én egy másik házban akarok feljutni a hetedikre. Visszafogott, renitens gyerek voltam, én csöndben ellenálltam…
 
-Ez tényleg akkora baromság, hogy erőltetik az iskolát, ott meg tömik a fejünket elméleti tudással… - így stanley.
 
-Számomra az volt teljesen felfoghatatlan a jazz tanszakon, hogy… azt hiszem a Mohay Andrissal történt ez... Minden évben volt három bemutató... eleve nem lehet reggel kilenckor jazzt játszani, ráadásul ott ülnek fancsali képpel és megítélnek téged! És az Andris nem volt ott több bemutatón. Azért, mert például a Trio Midnightba elküldte maga helyett a Balázs Elemér. Ami szerintem hatalmas szó egy kezdő zenésznek. És az iskolában ebből csaptak balhét. Az államvizsgájánál, amikor Angliában játszott a magyar évad keretében nagyon híres zenészekkel... dettó. Épp ezt kéne támogatni az iskolának...
- Említetted a Caramelt. Milyen volt számodra ez a popzenei studiómunka?
 
- Nagyjából két hónapot ott voltam éjjel-nappal a Caramellel, egy-két szám volt, amiben szerző is voltam, és a végére úgy döntöttünk, hogy elég lesz. Nem érdemes jobban belefolyni. Furcsa egy világ az a popvilág. Nekem nem a popzenével van bajom, minden műfajban vannak zseniális zenék, csak a magyar popvilág az engem olyan hihetetlen módon taszít... Azok a szerepjátékok, amik ott mennek... és közben a közönség imádja, ha nadrágot húzol a fejedre. Ha a színészekhez hasonlítod például, a színész leveszi a nadrágot, miután lejön a színpadról, és tudsz beszélgetni vele. Ezek a popsrácok viszont nem veszik le. Ez sajnos kell, úgy tűnik. Volt egy fél év, amikor a Szabó Tamás nevű herflissel játszottam, még a jazz tanszak első évében. Énekes, blues-harmonikás, még a kilencvenes években volt egy Palermo Boogie Gang nevű blues zenekara… na ott énekelt a Fekete Jenő, akit mindenki ismer, és erre felbukkan az X-faktorban...

Lamm 4 
Közben kicsit elkalandoznak az olasz zenék nyomvonalán. Szóba jön, hogy mennyire más az olasz pop zene, mennyivel hangszeresebb és igényesebb, eredetibb, mint a magyarok többsége. LD sok jazz zenészt is ismer, például Joey DeFrancesco billentyűst, aki csinált egy Goodfellas lemezt (a Goodfellas eredetileg egy maffiózós film volt régen többek között Robert de Niróval...), egy hammond-dob-gitár trió Frank Vignola gitárossal, amelyen csak régi olasz slágereket játszanak eldzsesszesítve. A stílus tekintetében is nagyon nyitottak az olaszok, imádják például a reggae-t is, és nem csak hallgatni!
 
-Erről jut eszembe, volt egy Koala nevű reggae zenekarunk régebben... én azt imádom csinálni! – mondja LD, stanley pedig azon gondolkodik, vajon hány régi bandáról fog még hallani LD kapcsán, amik az első felsorolásnál nem jutottak eszébe…
 
-Persze sok szomorúság és érzelem van az olasz dalokban, mégis annyira benne van az a déli temperamentum, pozitív szemlélet is! – így stanley.
 
-Hát lehet, hogyha 25 fokkal melegebb lenne, meg egy tengerpartunk... – nevetnek.
 
Lamm 2LD közben az ujjait nézegeti, pontosabban a körmeit, melyek bal kezén kifogástalanul ápoltak és rövidek, jobb kezén pedig kifogástalanul és egyformán hosszúak.
 
-Próbálkozom most vadul a klasszikus gitározással, borzalmas hercehurca egyfolytában csiszolgatni... – és a szemük megint a bitangul nagy, de kegyetlenül jópofa öngyújtóra téved, mely épp izzítja a következő szálat. – Ezt egy éjjel-nappaliban vettem pár nappal ezelőtt, mert megtetszett... egyrészt nagyon abszurd meg szürreális, és…
 
-Fogása van! – mondják ki egyszerre, és már megint nevetnek. Az öngyújtó mint pisztolymarkolat a kézben, a víz a pohárban, a tea a bendőben, a füst a levegőben, a zene az éterben. Kis szünet, kicsit befelé figyelés, elkalandozás a délutánba…
-Ami a jazzt illeti… - vág bele a gondolatba LD - azt egy picit fájlalom, hogy egy ilyen borzalmasan zárt közösség itthon, tényleg néhány emberről van szó... és mindenki mindenkinek ellensége, ami nagyon szomorú. Azt tapasztalom, hogy rivális gangek vannak mindenhol. És nyilván a művészeti ágakban ez jellemzőbb. Valószínű azért, mert még ilyen kevés ember eltartására sem elég az ország... mindenki a pozíciójáért küzd.
 
Mert hát mindig van, ami szomorítja az embert. Szeretnek mindketten pozitívan gondolkodni, és úgy szemlélni a világot, mégis muszáj pár szó erejéig ezekről is említést tenni. Milyen jó lenne az a fajta összefogás, melyet stanley és Torres Dani egy régebbi beszélgetésük során emlegetett. A spontán jammek, a baráti zenélgetések a nagy arénakoncertek és egymás elé tolongó sztárok helyett… A másik pedig a lemezeladás. Itt jön képbe Japán, ahol sok magyar jazz zenész több ezer lemezt ad el, míg itthon csak pár százat.
 
A japánok nagyon szimpatikus őrültek, ugyanis ők még vesznek lemezt. – mondja LD - És sok-sok magyar lemezt vesznek Japánban, és kifejezetten érdeklődőek, és koncertre járnak. Egy amerikai gitáros mesélte, hogy játszottak kint Japánban, és a japánok nagyon adnak arra, hogy a tradíciókat megtartsák, de érzékenyek arra is, hogy a mások kultúrájához alkalmazkodjanak. Megtudták, hogy ha az amerikai közönségnek valaki nagyon tetszik, akkor azt mondják, hogy mádöfákö... Odament az egyik japán figura a koncert után a gitároshoz, nyolcszor meghajolt, és azt mondogatta, hogy mádöfákö, mádöfákö. – a vigyor még mindig, még mindig ott van a két arcon. - Az azért mindenképpen jó dolog szerintem, hogy most már ennyire közel kerültek a külföldi nagyok is... – folytatja a gondolatot LD - a Richard Bona az gyakorlatilag itt él, annyira sokat van itt, vagy a Mike Stern... Az elmúlt tíz-tizenöt évben lett így, hogy gyakran hívnak meg ilyen zenészeket. John McLaughlin, Trilok Gurtu... utóbbival a Babos lemezt is készített... Van mit tanulni a külföldi sztároktól... A Davis mondjuk egy rettenet... de akik itt voltak, a java részén azt láttam, hogy… nincs mire gizdának lenni... közvetlen, kedves embereknek tűntek. A Pat Metheny is ilyen volt, a Richard Bona abszolút ilyen, a Mike Sternnel én csináltam interjút, mert eltűnt a Zenész újságírója. Nekünk valószínűleg minden műfajban kifejezetten elvetemülten nagyképű sztárjaink vannak, azt hiszem. – megint egy kis elgondolkodás, kortyolás a vízből, mert a tea már elfogyott. Az óriás öngyújtó nyújtózkodik az asztalon, mellette a cigisdoboz. A fránya tuc-tuc csak nem nyugszik, de már nem is hallják szinte…
 
-December harmadikán lesz az első szólólemezed bemutatója az Anker Klubban. Milyen további koncertek vannak tervben? – kérdezi stanley.
 
-A lemezbemutató után egyelőre három viszonylag fixnek tűnő dolog van. December hetedikén valószínű megyünk Varsóba a Magyar Intézetbe. December harmincadikán lesz a Fonóban egy koncert, és januárban megyünk Nagyváradra. Ott van egy döbbenetes figura, egy katolikus lelkész, aki nem veti meg se az italt, se a nőket... Viszont olyan szempontból ellátja lelkészi teendőit, hogy épített egy mini birtokot. Van egy kis kápolnája, alatta van egy kis jazzklub, vannak vendégszobái, egy kollégiumszerű dolog. Ez ott van Nagyvárad közepén, és akinek tud a környéken, segít. Volt egy utcazenész, aki megtetszett neki, és beíratta egy bécsi iskolába, hogy tanuljon zenét, és hangszert is vett neki. Nagyon sok embernek segít ott a környéken, és látszik, hogy nagyon szeretik. Ő gyakran szokta hívni az Eleméréket is, meg most engem is ezzel a formációval. 

lamm cd 
-Az új lemez két egészen különböző részből áll, legalábbis a stílust tekintve. Az első hat dal tömény jazz, a második hat pedig énekes, groovos, rappes cucc. A koncerteken hogy oldjátok meg ezt? Ott is külön lesz a két blokk?
 
-Ebben még nem vagyok biztos, hogy külön kell választani a két projectet. Mielőtt a lemez megjelent, volt nagyon sok koncert, ahol trióban játszottunk, volt ahol játszottunk négy-öt számnyi jazz blokkot, és utána óbégattam is néhány számban, szóval voltak ezek a groovosabb dolgok is. De lehet, hogy jobb lenne különválasztani, hogy legyen egy trió felállás, és legyen egy quintet vagy sextet, amivel a groovos részleget játsszuk. Az egyik Lamm Dávid trió, a másik Delalamm néven van a lemezen. Majd meglátjuk...
Kicsit áteveznek a jazz, a modern jazz megszületésének idejére és szereplőire. Felmerülnek az elkerülhetetlen nevek: Miles Davis, John Coltrane, Joe Zawinul, Chick Corea ésatöbbi. LD-nek vajon kik a legnagyobb példaképei? Íme:
 
-Hát ahonnan indult, az kamasz koromban egyértelműen Jimmy Hendrix volt. Az volt a kezdet, és aztán kiszúrtuk, hogy Cegléden voltak jazz táborok, és lementünk tizenhét évesen… Addig halálosan el voltam telve magammal, hogy nincs még egy ember, aki ennyire tudna gitározni, mint én, maximum az Eric Clapton… és jöttek a tizenkét éves kölykök, akik annyira tudtak gitározni, hogy az kétségbe ejtő volt, és akkor derült ki, hogy létezik a jazz, mint műfaj. Beleszerettem a George Bensonba, és próbáltam beszerezni lemezeket, és jött a Wes Montgomery. Aztán jött a Pat Metheny, ami egy csapda, mert annyira jellegzetes a játéka és mégis száz százalékosan az övé… és könnyű beleesni, de nagyon nehéz levetkőzni. Mindemellett folyamatosan ott volt a Bob Marley. Pár éve ütötte fel magát az a reggae-s vicc, hogy Jamaicán elfogy a fű, és mikor felébrednek az emberek, azt kérdezik: „Mi ez a szar?”
 

Merthogy nagyon monoton, egyhangú zene, viszi tovább a gondolatot stanley. Hozzáteszi, néhányan azért nagyon színessé tudják tenni, de a legtöbb valóban unalmas. Még kicsit vissza a jazzhez:

-Döbbenetes mennyiségű fiatal modern jazz gitáros van... – LD boncolgatja a témát - Most van egy nagyon erős huszonévesekből álló gang, minden hangszerből megvan a nagyon jó zenész. Ez is egy pozitív változás, hogy egy ilyen nagyon erős generáció kifejlődjön. A lemezen játszik pl. a Bolla Gabi szaxofonos, aki már tizenkét évesen is nagyon jól zenélt, de rohamosan öregszik, most már huszonegy...

A bőség zavara van a zenében. A rengeteg megjelenő zenekar, album, és mind letölthető, és megvehető, és ott van a boltban, a vinyón, a lemezen, a pendrivon… De lehet egyáltalán ennyit hallgatni és befogadni? Erről is esik szó ott a vidéki kávéházban azon az egyre sötétedő délutánon.
 
-Van egy számomra borzasztóan szimpatikus javaslat. Itt volt néhány éve a Berkley-ről az Arnie Somogyi nevű bőgős. A jazz tanszakon tartottak workshopot, neki az volt a vesszőparipája, hogy „Create your own thing”. Csináld meg a saját helyszínedet... vagy ilyesmi. Hogy nem kell feltétlenül a felkapott helyekben, klubokban, fesztiválokban gondolkodni, hanem lehet egy külvárosi bisztró, lehet egy pici kávézó… Legyen egy olyan helyszín, ahol jól érzi magát a zenész, és ahova eljönnek a barátai is. Legyen ott az a tizenöt-húsz ember. Legyen egy kvázi saját klubod... és ez működhet most is.
 
Lamm4Stanley hozzáteszi, működik is. Ott van például a Zselenszky (Török-Zselenszky Tamás, ex-Eleven Hold), aki a Hunniában tartja már jóideje az egyszálgitáros estjeit. Na ott pont ez a feeling a lényeg. A közvetlen hangnem, az együtt éneklés, a beszélgetés, a hasonló arcokkal telezsúfolt kis klub…
 
-A jazzre azt szokták mondani legtöbbször, hogy én ezt nem értem, holott elsősorban nem érteni kell, hanem érezni. – tér vissza LD a gombolyaghoz, melyből a beszélgetés szálai nőnek - Közben egy nehéz műfaj, mert sok évet kell tanulni hozzá... talán ez magyarázza a jazz zenészek fennhordott orrát... Ha bármilyen komoly kihívásokat rejtő műfajt kinézel magadnak, akkor egy élet kell rá. És ha megnézel egy flamenco gitárost, egy klasszikus gitárost, egy jazz gitárost, annyi mindent kell tanulni, hogy arra a világon nincs idő...
 
-Nálad is működik a fúzió. Ez mennyire tudatos?
 
-Inkább hangulatokban gondolkodok, de azokat a stílusokat, amelyekben jártas vagyok, azokat összegyúrom. Nagyon változó, hogy egy dal hogyan születik. A Nino Rota volt a Fellini filmek szerzője. A Don Nino című dal úgy jött, hogy… a Sadant eszmei atyja egy számítógépes kölyök, nála voltunk fenn, és gitározgattam, és megtaláltam ezt a dallamot. Onnantól nem is érdekelt, hogy ő mit akar... Akkor volt olyan, amit az Ági énekel (In vain)... kinn voltunk Stuttgartban az Ágival meg a Juhász Gabival (merthogy egy ilyen triójuk is volt – stanley közben nyugodtan konstatálja, hogy csak van még, ami elsőre nem jutott LD eszébe). Lement a koncert, és ez egy hülye sztori, mert én rettegek a repüléstől... és egy hatvan személyes géppel mentünk, amin a legkisebb fuvallatot is érezni lehet... A felszállás közben pánikrohamot kaptam... Leszállásnál nagyon odabaszta a gépet a pilóta, és valahogy ösztönszerűen el akartam kapni az előttem lévő széket, és az előttem ülő németet pofán vágtam. Abból még szóváltás is lett.. Elhatároztam, hogy hiába van kifizetve a vissza jegy is, én vonattal jövök. Az történt, hogy ők már elmentek a repülővel, a vonat később indult, és én ott maradtam a Magyar Intézetben egy üveg borral, meg volt egy nagyon szép zongora ott. És én igazán nem tudok zongorázni, de az úgy született... De vannak olyan számok, amikor meg hónapokig szenvedek...
 
Valahol itt ér véget a zenéről szóló része a beszélgetésnek. Ezután még megisznak egy-két pohár ásványvizet, és helyet adnak pár olyan gondolatnak, mint hogy a nyitottság mennyire nem jellemző manapság, meg hogy mennyire előítéletesek és támadóak az embereke. Egy jóízű vitatkozást szinte már lehetetlen bárkivel megvalósítani. Miután ezekben egyetértenek, fizetnek, elbúcsúznak, és eltűnnek a vidéki estében. Érdekes módon a popszólam elhalkul, s helyette kellemes gitárdallamok lengik be az estét.

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2010.10.22.