2009. febr. 11. | 01:00

Beszélgetés Kaltenecker Zsolttal

Írta:

fokep kaltiHazánk egyik legkiválóbb és minden új iránt nyitott modern jazz-billentyűsével beszélgettem az Árkád egyik kávézójában a minap. Ha van kedved, ülj be közénk pár percre!

Mikor legelőször ültünk le beszélgetni Zsolttal, nagyjából másfél hónappal az interjú előtt egyeztettük le az időpontot és a helyszínt. Naív módon, ismerőseim kétségeire nagy ívben bagózva nem kérdeztem rá, hogy nem jött-e közbe valami, hanem ott vártam a megbeszélt helyen. Öt percet késett. Így mutatkozott be Kaltenecker Zsolt emberi oldaláról, azt hiszem, ebben minden benne van.

Árkád emelet, kávézó, bordós bőrülés félkörben, a kis asztalon két kávé és ásványvíz. Mellette ülünk Zsolttal. Esbjörn Svenssonról kezdünk beszélgetni, mintegy megemlékezve róla. Hogy akár Kurt Cobain, akár John Lennon, és még sorolhatnánk, mennyien, ő is pályája csúcsán halt meg. Búvárbaleset, írták a lapok. De nekünk ez nem volt elég. Ledöbbentő volt, és a tetejében még jött az új album, melyet Svensson zenekara, az EST (Esbjörn Svensson Trio) a híres zongorista halála után adott ki. Szétesés, elborultság, káosz. Nagyjából ezek jellemzik az említett albumot. Aztán meséli Zsolt, hogy valahol hallott vele egy beszélgetést, és ott azt mondta, mikor a szintetizátorokról kérdezték, hogy talán egyszer majd kipróbálja, ha lesz még rá ideje. Utolsó koncertjét pedig nem máshol, mint a moszkvai Csajkovszkij-teremben adta. Ez a hely olyan, akár egy szentély, a zongoristák álma. Mint mondjuk a Carnegi Hall. S ezek tetejébe még a honlapjukon is fehér háttér előtt fehér ruhában ülnek, amiről pedig mindkettőnknek a mennyország ugrott be. Szóval elképesztő szintű véletlen egybeesések ezek,és ijesztőek. Nem is nagyon beszélünk róla többet, csak ülünk elgondolkodva, s az összerakott képeket nézegetve lelki szemeink előtt. Végül Zsolt tér vissza a témához, hogy lényegében nem csináltak ők semmi extrát, egy nem túl eredeti, skandináv jazzel kezdték, s végülis teljesen egyedi világukkal, stílusukkal tudták áttörni a határokat és persze a sikerhez vezető falakat. Svensson zenei életét tekintve egy ívet írt le, s annak a legfelső szakaszán lépett ki a földi létből. Talán már nem is nagyon tudott volna egy ilyen sokáig együtt és ugyanazt játszó csapat megújulni. A jazzben ugyanis ritka az ő példájuk, hiszen a legtöbb jazzer folyamatosan több formációban is játszik.

„Persze jó jazzelni, de minket nem ezért szeretnek” – mondja Zsolt, mikor az előző triójáról esik pár szó. Az új csapat, a K.L.B. trió viszont egy abszolút elektronikus világ, így egészen más kell hozzá. A basszusgitáros személye mindig is változott Zsolt eddigi trióiban, hiszen az eddig megjelent tizennégy lemeze mindegyikén valami teljesen újat keresett. Most azonban eljött az idő, hogy ő vegye kezelésbe a mély hangokat. Először egy elektromos hammond orgonán kezdte el játszani bal kézzel a basszust. Borlai dobolása mindig is meghatározó volt a trióban, hiszen technikai tudása és zenei érzékenysége is utánozhatatlan. Ő tehát biztos pontként visszatért a trióba (2000-től 2005-ig nem volt a trió tagja; Zsolt egész más utakon járt). A basszgitáros személye viszont kérdés maradt. Zsolt közben elkezdett egy hammond orgonás triót is, melyben Juhász Gábor gitározott és Mohay András dobolt. Itt a hangszerrel akadt egy kis probléma, mivel az igazi hammond orgona nem helyettesíthető, viszont Zsolt nem akarta volna mindenhova cipelni, ahol játszanak.

„Bár – mondja - ez most nagy divat, kirakodóvásárt csinálni, és nincs is ezzel semmi gond… aztán rá kéne menni egy csomó dologra; meg kéne tanulni hozzá pedálozni, és ami még zavart, hogy nagyon behatárolt, és nem dinamikus hangszer, tehát például a frazírozás és a többi technikai dolog, melyekbe rengeteg energiát és időt öltem, az nem működött rajta. A basszus része is túlzottan folytott, halk volt, és nem lehetett vele olyan groove-os hangzást előhozni, mint egy mooggal, vagy szintivel.” Ekkor jött be a képbe Peta, vagyis Lukács Péter, aki hazánk talán legkiválóbb gitárosa. Zsolt és Gergő mellé került tehát egy hozzájuk hasonlóan modern irányvonalat képviselő zenész. Így alakult ki az új trió. Hamarosan jött is egy turné, ahol jól működött a dolog, és elkezdtek tanakodni, hogy a Borlai által vezetett European Mantrával és a Kaltenecker Trióval mi legyen. A K.L.B. Trió ugyanis épp az említett két csapat legmeghatározóbb zenészeiből állt össze. Majdnem azonos tagokból álló három csapatról van tehát szó, melyeknek hasonló a közönségük is. Egy kicsi országban, kicsi piacon igen nehéz így bármennyit is előre lépni. Szlovákiában szoktak például koncertezni, ha az egyik megy, a másik nyilván már nem tud. Ezen megfontolásból úgy döntöttek, most, hogy létrehozták közös zenekarukat, ez az új trió marad, a másik kettőt pedig feloszlatták. Gergő visszatért a jazzdobról egy dupla lábgépes Gretschre. Petában szintén nagyon sok érzékenység és innovatív hajlam bujkál, tehát ő is mindenét beleviszi a bandába, Zsolt pedig, köszönhetően, hogy sokat gyúrt rá, a bal kezével játssza a basszust, a jobbal pedig a szintitémákat.

Apropó, más csapatok. Lantos Zoltán Mirrorworld. Mindig csak a saját triódban és egyéni formációidban billentyűztél. Alkalmi tag vagy ebben a zenekarban? Zsolt elneveti magát. „Állandó tag vagyok, inkább úgy lehetne mondani, hogy a csapat alkalmi.” Most már én is nevetek. Aztán kicsit még értetlenkedem. Mi hozta a változást, hogyhogy elvállaltad, hogy „csak” billentyűs legyél egy bandában? Egyszerű a válasz. Most már itt az ideje. Mindig is ki akart próbálni valami indiai dolgot, és íme az alkalom, Lantos Zoli csapata. Aminek egyébként semmi köze a tradicionális jazzhez, inkább elektronikus, free-jazz, world music. És amiben jól tudnak együtt játszani. Mármint a kiváló hegedűs és Zsolt.

Ha már a stílusoknál tartunk. Jazz, modern, fúzió, elektronika. Ez a K.L.B. Trió. Mindhárman beleadják az összes pozitív energiájukat, ötletüket, s más csapatban nem játszanak már ebből a csapatból ketten együtt. Megállapodtak ugyanis, hogy bármelyikük létrehozhat akármilyen alkalmi projektet, de abba nem vihet bele senki mást a K.L.B. Trióból. Az új lemezről kérdezem Zsoltot, mely március környékén fog kijönni. Koncertfelvétel lesz, meséli, a közelmúltban végigjárt csehországi és szlovákiai turné hanganyagát rögzítették e célból. „Volt egy nagyon jó pozsonyi koncert, amit nagyon elkaptunk - hangulat, plusz energia - és addigra már összeállt az egész, a free részek is jók lettek”. A lemezre tehát öt pozsonyi, és egy, a Take 5-ban rögzített pesti felvétel kerül fel. Nagyon izgalmas volt a turné, mondja Zsolt, az egyik alkalommal egy templomban, egy másikkal pedig egy zsinagógában is felléptek. Ezek esetében egész másként kellett játszaniuk, a free dolog is teljesen más lett. Öröm csillan a szememben, és kíváncsiság, ám Zsolt mosolyogva így szól: „a nagyon elborult részeket azért nem akarjuk az első lemezre feltenni”. Feldolgozás? - kérdem. Kettő is lesz: a Pink Floydtól a Money, és a Depeche Mode-tól a Personal Jezus. Ennek az is oka részben – amellett, hogy eddig is szokták játszani ezeket a számokat -, hogy Zsolték a nem jazz közönségre is hajtanak, ugyanis zenéjük jócskán túlmutat a keretbe foglalt műfaji határokon.

Hat track kerül tehát majd az új korongra: lesz két kóda meg egy teljesen free szám, a Doing, ezek közös szerzemények. Lesz még egy szám Gergőtől, és kettő Zsolttól. Több új közös számot nem raktok rá? – érdeklődöm. „Így is már nyolcvan perc felé közeledik az anyag” – adja a kicsit elképesztő választ Zsolt. Az a helyzet, hogy az albumoktól sokat nem lehet várni mostanság, a szokásos adag megy Japánba (Zsolt már jópár éve több lemezt ad el ott, mint itthon), pár száz darab meg marad Magyarországon. Hazánkban a jazz közönség bevallottan ezer ember. Kényszeredett vigyor az arcunkon. Elég elszomorító ez az egész. De mi van az új számokkal? Csak nem hagyom, visszatérek előbbi kérdésemre. „Rengeteg ötlet van – tudom meg, - új szerzemények, csak össze kéne jönni, és megtanulni, gyakorolni őket.” Eléggé összejöttek a dolgok mostanában hármójuk körül, Borlainak ott voltak más koncertek (például Presser 1 koncert), Petánál lakásfelújítás van. Zsoltnak pedig kisfia született. Mosoly. ”Eddig a számírás volt, és hogy azokat eljátsszuk. Most meg a szám ürügy, hogy csináljunk valamit, és lehetőleg mindig mást. Azokat a számokat tartjuk meg, amelyeket sokféleképpen el lehet játszani. Jó is, hogy az első korong koncertlemez lesz. A stúdió az jó nagyon, de ha nincs olyan apropó, ami megkívánja, akkor indokolatlan bemenni és ilyen zenét játszani ott. Így egész más az atmoszférája, testszagú, emberközeli a dolog. Legközelebb stúdió lemezt akarunk, de annak is meglesz az oka, hogy miért lesz stúdió lemez. Olyat nem akarunk, hogy beülünk, és úgy csinálunk, mintha koncerten lennénk, mert annak nincs értelme.”

Kicsit a koncertekről, a nyugati lehetőségekről. Párizsban volt épp a beszélgetésünk előtt pár nappal K.L.B. Trió koncert, de úgy tűnik, az ottani Magyar Intézet nem nagyon akarja népszerűsíteni a magyar jazzistákat, kevesen is járnak, nincs megreklámozva rendesen. Kicsit olyan volt, mint egy kötelező feladat, ami ki lett pipálva, hogy megcsinálták, és jól van. „Az egyik legrosszabb közönség volt eddig. Semmi érdeklődés, légüres tér... – Zsolttal itt már többedszer érezzük át az igénytelenség és érdektelenség miatti szomorúságot, de kicsit pozitívabb vizekre evez - a brüsszeli jobb volt, az emberek tudták, mire jönnek, a szervezők szerint a legjobb jazz koncert volt, amit eddig adtak ott.” Bécset forszírozom, hogy ott talán jobbak a lehetőségek. Az ottani, és persze a franciaországi jazz fesztiválok is nagyon híresek. Úgy hírlik, ott sok a jazz szerető ember. „Állítólag Bécsben is hasonló a helyzet, mint mondjuk Párizsban, - mondja Zsolt – a fesztiválokra pedig nagyon nehéz bekerülni. Ahhoz erre a célra létrehozott management kéne.” Még egy ilyen világszínvonalon játszó csapatnak is nehéz bekerülnie. Érdemes ezen elgondolkodni. Viszont ami még nagyon jó hír: Londonban is lesz majd június környékén koncertjük. A nemrég alakult Bolygó Music ugyanis az általa támogatott jazz zenekarokat nem egy meglévő Jazz Klubban akarta bemutatni, hanem egy saját helyen. Így jazz klubot csinál, és a jazz klub megnyitója, a K.L.B. Trió londoni debütálása, ezzel együtt a Bolygó Music első rendezvénye is egyszerre lesz megtartva. Zsolték mellett egy Angliában ismert mainstream jazz szaxofonos csapata fog játszani. Ez talán hoz majd áttörést azon a téren.

Mennyit gyakorolsz mostanában? Mire fekteted a hangsúlyt? „Leginkább a balkéz és a basszus dolog vett igénybe sok időt.” Mióta visszatért a hammond orgonáról a szintire, azzal foglalkozik. Kérdezem, hogy milyen állomásnak tekinti a mostani vonalat, de a válasza – mint mindig – egyértelmű és egyszerű. Mindig az aktuális dolgok izgatják, amíg van bennük lehetőség, addig csinálja őket. A basszgitárról, illetve az ő bal kezéről jut eszembe. Akkor te most basszusszólót is nyomsz koncerteken? „Igen –mondja - a Personal Jezus-ban kimondottan basszusszóló van.” Ezzel kapcsolatban még kifejti álláspontját: nagyon fontos a technika, a hangszín, és direkt nem törekszik az igazi gitárhangzásra. Így a mostaninak önálló karaktere van, olyan moogos. A hangzást valójában egy NordLead biztosítja.

Veszem ki a pénztárcámat, de ő ragaszkodik a fizetéshez. Legközelebb én fizetek! – mondom. Felszedelőzködünk, aztán megkérdezi, merre megyek, és bevisz a belvárosba.

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2009.02.11.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.