2009. febr. 24. | 01:00

Beszélgetés Borlai Gergővel

Írta:

fokep borlaiColumbus hajó. Este. Ablakokban túlpartfényes Duna. Pest sötétben, kivilágítva. Asztalok megterítve. A színpadon Peta pakolódik. Félkörben a temérdek pedál, hátul az Orange. Az erőlködő. Meg persze a két gitár. K.L.B. trio koncert van előkészületben. Váltunk pár szót, Gergő nemsokára jön. Meg is érkezik. Kapucnis pulcsi, rajta bőrkabát. Cintányérokkal a vállán jön, ő is felpakolja a cuccokat, aztán leülünk az egyik színpad előtti asztalhoz, azon nincs teríték, a magányosan egy sorba állított székek között kapott helyet, csak a fanatikusok részére, hogyha valaki nem vacsorára ülne be…

- Mi újság veled mostanában? Mi az, ami a legjobban érdekel? Formáció, hangszer, akármi…

- Három dolog érdekel: a K.L.B. (az új trió Kaltenecker Zsolttal és Lukács Péterrel), a BL (Borlai-Ladányi dob-tánc project), meg az, hogy a Meinl-ön létrejött ez a dolog. (Gergő ugyanis a Meinl cég endorsere lett, és a legmagasabb kategóriájú cintányérokat tesztelheti, használhatja, mutathatja be)

- Milyen vonzata van ennek?

- Nem tudom, ha lesz, jelzem. Új dolog ez nekem is, nekik is. Ami biztos, hogy Frankfurtba megyek majd ki a hangszerkiállításra.

- Hallottam a külföldi koncertjeitekről, hogy nem igazán voltak megszervezve, kevés volt az érdeklődő, nem igazán értékelték mindenhol ezt a zenét.

- A papírforma szerinti működése ennek a dolognak egyszerűen nem létezik. Néha már azt gondolom, hogy ha nyugaton játszunk, akkor nem hiszik el, hogy magyar ember tud úgy játszani, mint egy nyugati. De én ezt úgy látom, hogy a tény, hogy úgy működjön egy magyar zenekar ott kinn, mint mondjuk egy osztrák, egyszerűen kivitelezhetetlen. Vagy nem szeretik a mentalitásunkat, vagy valamiért nem szeretnek minket. Ott van néhány orosz művész, meg a lengyelek, ők tényleg durrantanak. A magyarok közül egy sincs, aki szétjátssza magát, és nagyon nagy sztár kinn. Talán ez a nép alkalmatlan arra, hogy úgy tálaljon valamit, hogy azt a nyugatiak értékeljék. Egy kinti ismerősünk mondta azt a koncertünk után, hogy jó dolog látni ilyen érzelmeket a színpadon. Ezzel szemben nyugaton ciki baromi jól zenélni, nagyon felkészültnek lenni, brillírozni. Itt egy neten felnőtt generációról van szó, akik a szobában találkoztak a dolgokkal. Ezáltal bárki számára elérhető lett egy színvonal. Az új zenekarok, meg az úgynevezett sztárocskák teljesen másról szólnak, mint ahogy mi játszunk. Ehhez alkalmazkodni nem könnyű dolog, de valamilyen szinten kell. Jó lenne megérteni őket, hogy mit akarnak, vagy mit várnak.

- Lehet, hogy negatívum ennél a dolognál a divat, a stílus skatulyázás.

- Nem hiszem, hogy van olyan. Egy-két évvel ezelőttig nagy divat volt a slowdown, a visszafogott, csendes játék, ami gombnyomásra tűnt el. Ma mindenki azt csinál, amit akar.

- Talán inkább úgy értettem, hogy nincsenek tisztában az emberek egy-egy szó jelentésével, a fogalom igazi tartalmával. Itt van például maga a JAZZ. A legtöbben a swinget, valami nagybőgős, trombitás dolgot képzelnek mögé, ha megkérdezed őket, hogy mi is az.

- Mert a jazz is szubjektív fogalom lett. Van az eredeti jazz, amit az amerikaiak találtak ki, és amit játszanak ugyanúgy ma is, mint annak idején. A Kalti (Kaltenecker Zsolt) fogalmazta meg múltkor, hogy ez lényegében már a klasszikus zene státuszát tölti be. A swing, a bebop tálalása. Mint státusz. Ha a Keith Jarrett ad mondjuk egy koncertet, arra elmegy csomó bankigazgató, meg cégtulajdonos, mert az jazz. Persze mindenki úgy játszik jazzt, ahogy akar. Amúgy sincs semmi köze már hozzá, leszámítva, hogy nincs benne ének, illetve hogy improvizálunk.

- Ott van a European Mantra (Gergő zenekara, nemrég oszlatták fel). Tipikus fúzió, határok nélkül. Egy interjúban mondtad, hogy az volt az a banda, ahol teljesen lemeztelenedtél. Nehéz lenne ezt valóban másként mondani. A K.L.B. triónál is megvan ez?

- Itt más fajta lemeztelenedés van. Ott mindenki azt csinált, amit akart. Itt is azt csinálunk persze, csak más… Ott nagy über volt az, hogy nem volt hangerő korlátozás, ami széles dinamikai határt tett lehetővé. Nem kellett gondolkodni azon, hogy kit zavar, hogy borzalmas hangos. De ennek a zenekarnak nem állna olyan jól, és nem is mozgat jelenlegi állapotomban az a „szétcsépeljük a hangszert” féle dobolás, persze nem a szó rossz értelmében mondom.

- Nyilván… És mi a helyzet a rengeteg lemezzel, amelyeket te doboltál fel? Hogy tud valaki ennyi előadóval, zenekarral együtt dolgozni? Milyen volt Jamie-vel (Jamie Winchester), vagy Presserrel (Presser Gábor) együtt zenélni?

- Hát a Jamie-nél Jamie-sen kell dobolni, a Kaltenecker Trióban Kaltenecker Triósan, a Picinél Picisen, az nagyon speciális… itt meg K.L.B.-sen.

- Érzelmileg ugyanúgy kötődsz azokhoz is?

- Nem lehet összehasonlítani. A Picivel idézőjelesen egy folyamatos munka-baráti kapcsolatom van lassan tizenöt éve, ami hol van, hol nincs, de amikor van, akkor nagyon nagy összpontosítást igényel.

- Az a helyzet, hogy abszolút meg lehet hallani, ha egy lemezen te dobolsz.

- Hát köszönöm.

- Hogy jön ez a sok stúdiózás? Úgy hívnak?

- Így van, felkérnek. Imádok stúdiózni egyébként. Az egy baromi jó dolog.

- Mennyire irányítanak?

- Egyikőnk se gondolkozik ezen, mert elég hamar felismerem, hogy hogy kell játszani egy adott zenében. Ha van konkrét elképzelés, azt elmondják, és felülírom. Eleve én ülök ott, tehát teljesen a sajátom.

- A BL-t meddig tervezitek? Esetleg másik előadás?

- A BL az egy bázis, egy esszencia, ugyanakkor meg teljesen más, amit külön csinálunk. Ha lesz más fajta, annak is a BL lesz a magja. Ez biztos így, a jelenlegi formájában megy egy darabig.

- Milyen úgy dobolni, hogy egy nő ül az öledben, és az ő kezeit fogod?

- Kibaszott nehéz. Bár az Andrea nem egy súlyos valaki, de teljesen el kell engednie magát. Teljes kikapcsolás, nekem meg nincs kapcsolatom a dobverővel, mert ő fogja azt. Lényegében minden egyes hangnak rezgése van, az egész olyan, mint egy történet.

- Más. Kaltenecker Trio. Zsolttal ’97 környékén ismerkedtetek meg, ugye?

- Egész pontosan ’96 végén találkoztunk először.

- De volt pár év, amikor nem voltatok valami jóban…

- Sőt. Teljesen rosszban voltunk négy évig. Effektív nem szerettük egymást. Közben halálosan szerettük egymást, de mégsem. Allan Holdsworth-nak köszönhetjük, mert ott találkoztunk össze újra, azon a bulin. Ez egy életünk végéig tartó kapcsolat. Ő is máshol keresgélt, én is máshol keresgéltem, aztán benőtt a fejünk lágya.

- Megint más. Úgy hallottam, tervezel harmadik szólólemezt. Milyen lesz?

- Sokkal egységesebb lesz, és semmi köze nem lesz ahhoz, amit eddig csináltam. Nem is feltétlenül szerzeményekben gondolkodom, hanem atmoszférában. Nem akarok most úgy zenét írni, hogy computerhez leülni, és úgy hangszíneket csinálni, hanem egész máshogy. Több akusztikus hangszert akarok, és nem feltétlenül negyedekben meg nyolcadokban... Szeretek improvizálni. Tehát nem számot gyakorolni, hanem csak úgy játszani. Én nagyon szívesen játszanék egyébként ezzel a zenekarral egész estés szabad zenélést.

- Csináltál már?

- Teljes free-t? Aha, persze. Csak itt (a K.L.B.-nél) van egy olyan speciális aspektusa a free-nek, mivel borzalmasan jó ritmusérzéke van a Kaltinak is meg a Petának is, ezért itt a ritmussal élni jó, tehát a tempót használni a szabad zene aljának… dalszerű szabadzenét tudunk néha csinálni, és ezt baromira élvezem, és olykor jó lenne csinálni csak ilyet.

Elgondolkodva ülök. Kinézés, bambulás. Kinn még mindig pesti est, kis hó, nagy hideg. Végül ő kérdezi meg, min gondolkozom. Á, csak úgy jár az agyam. Kicsit megáll az idő, olyan, mint amikor az ember zenél, rögtönöz. Kiél valamit, vagy megél. Mondjuk egy amatőr jazzelést egy kis klubban. Kis buli, voltak mondjuk tízen…

- Itt se biztos, hogy többen lesznek – mondja teljesen természetes hangsúllyal.

- Közös szál, önkifejezés. Erre gondoltam igazából. Hogy ez milyen jó, mégha az ember nem is tud profin játszani, mint ti. Egyfajta felszabadulás.

- Ez a felszabadulás egyébként, ami nem divat mostanában. Van benne valami hűvösség.

- Nálatok nagyon bírom, hogy mindig egész máshogy játszotok, amilyen hangulatotok éppen van.

- Szerintem akkor csinálja egy zenész jól, ha nem látja valaki, hogy jó kedve van-e, vagy rossz.

- Nem, nem így értem, hanem hogy más a hangulat. Tehát hogy zeneileg is másként bújik elő belőled a Borlai Gergő, ha épp tök más passzban vagy, mint mondjuk egy néhány nappal azelőtti koncerten.

- Szerintem egyikünk sem gondolkozik ezen, merthogy természetes.

Megjön Zsolt is. A Kalti. Közös hangbelövés. Imprózás, szinte egy új szám áll össze. Viccelődnek is, hogy még van fél óra a zenélésig, addig összedobhatnának egy albumot… Viccelődnek, mert ők ilyenek. Vidám emberek, akik megélik az életüket. Peta is, a trió harmadik tagja. A gitáros. Ő is leül mellénk, már négyen ülünk az asztalnál. Most is épp megélünk valamit. Egy beszélgetést, egy közös nevetést, egy koncertet. Ők zenélnek, én meg hallgatom. Mert ez a lényege az életnek, legalábbis Gergő szerint. Meg kell élni. Szerintem is. Nem mond rosszakat ez az ember. Egy dobos. Egy magyar srác. Ez meg egy cikk volt. Éppen róla.

Ja, és a koncert közben teljesen megtelt a hely. Sokan odajöttek gratulálni is, mások az áprilisban megjelenő új lemez iránt érdeklődtek. Tehát tíznél többen voltunk... :)

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2009.02.24.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.