kedd, 16 november 2010 01:00

Simona Molinari (cinque)

fokep simona molinariRádőlök a bárpultra, megpihenés. Könyökbarátság a fával, korsóbarátság a sörrel. Füstöt fúj a sok cigaretta, a homályos félvilágban messze látok. Hegyeket, tengereket repülök át, a színpad fölött lebeg egy ajakpár. Erotikus hangformák, kecses kéz kicsit táncoló... Bőg a nagy húros fadarab, máshol inkább vonják. Szvinget üt a pergő és a cin, bárjazz-hangok a zongorából. A szöveg olasz, francia, angol, a zene amerikai, az ének angyali, az érzés netovább. Itt nincs nő! És mégis énekel, és nyüszít, és gerjeszt és öl, és kész vagyok. A sör csak fogy, a pult még mindig itt van, de nem találom. A zene csak szól, a bár csak füstöl, a világ csak tűnik el folyamatosan, de épül az újabb, a szeretet hagy szabad sorokat születni, a délután fájt, az este már csak cseppen bele az éterbe, a testtelen fogja meg a vágyat, a fény él. A világ legféltettebb szegletében ücsörgök a sarokban, a női lábak formája önti belém a lelket. A szín csak szürke, vagy inkább fekete-fehér. A mozgás kis hullám az éjjel tavában. Musical? Színpad? Emlék? Jövő? Hahotáznak. Sírnak. Az élet van itt. Körülöttem figyel csendben. A fütty bele a mikrofonba. Hogy mi van? Hát Simona Molinari van. Ő énekel. Itt a szobában. Jön a hangfalból, és nem tudok mit kezdeni magammal. Asszem ottragadtam a sarokban, a bárban, valami jazz szólt, meg musical... Amerikából, olaszul! Igen, igen... neeeee! neeee, kérem, ne vigyenek eeeeeeel, nem én voltam, nem voltam én, én nem is voltam!

Kategória: Olasz zenés