2014. máj. 16. | 02:00

Bátorkeszi Borzfesztivál 2014.

fokep batorkesziVinyl ׀ Jóvilágvan׀ Kispál és a Borz 2014. május 10. 

Jeles nap volt május 10-e: a mostanában ismét fontossá vált Eurovíziós Dalfesztiválon a magyar versenyző az előkelő 5. helyen végzett, de ez semmiség az első helyezett személyéhez képest, aki napokon át szolgáltatott témát a médiának és a közbeszédnek. Mégis voltak pár százan-ezren, akik ezen az estén renitens módon inkább Felvidékre figyeltek, ahol a kilencedik alkalommal megrendezett Bátorkeszi Borfesztiválon a Kispál és a Borz, pontosabban a Kispál Original lépett fel.

VISSZA IDE: Fesztiválos

fokep jovilagvan iparkutya2014. február 8., szombat, 20.30, Kuplung, Budapest

Az utóbbi időben kevesebb koncertbeszámoló jelenik meg nálunk (pedig amúgy szeretjük gyomon követni az eseményeket). Ebben van némi szándékosság is, hiszen egy előadó, egy zenekar bemutatása, illetve egy albumkritika, egy film- vagy könyvajánló legfontosabb célja az, hogy a figyelmet felhívja. Aztán az olvasó – ha kedvet kap hozzá – gyomban rákereshet a zenekarra, megveheti a könyvet, megnézheti a filmet és letöltheti/meghallgathatja az albumot.

2013. dec. 13. | 01:00

Párkányból a jó világ felé

fokep jovilagvan sturovszkayaJóvilágvan: štúrovszkaya  

A cím Párkány szlovák nevéből formált szleng; štúrovo Párkány szlovák neve, a szkaya meg az oroszosított verzió. Valami olyasmit jelent, hogy Párkányé, párkányi. És egyébként a Jóvilágvan zenekar legújabb lemezének címe. Ami viszont az egész világé, de főleg a magyaroké. Legalábbis nyelvét, mondandóját tekintve.

VISSZA IDE: Ajánlós/Kritikás
2013. okt. 11. | 02:00

Jóvilágvan interjú

fokep jovilagvan interjuEljátszani, közölni, kifejezni, és mindezt őszintén   

Kollegám pár napja írt egy jó kis kritikát a párkányi Jóvilágvan zenekar Hanne lemezéről, és be kell vallanom, hogy én már rajta voltam az interjún, hogy tőlük is kapjunk néhány kis hozzávalót a hanganyaghoz/mellé. A kérdéseinkre a csapat énekesnője, Bokor Réka és az alapító-hegedűs-billentyűs Trencsík Pál válaszolt.

VISSZA IDE: Riportos/Interjús
2013. okt. 08. | 02:00

Józenevan!

fokep jovilagvan hanneA Jóvilágvan zenekarról és Hanne című első albumukról   

Munkábamegyünkkocsival, mint minden reggel. Álmosakvagyunk, mint minden reggel.  Szólazene, mint minden reggel.  De ezt most nemismerem. Viszont eszméletlenjó. „Mi ez” - kérdezem. „Hát a Jóvilágvan, nem ismered?” „Nem” – mondom, de már tudom, hogy ismétkincsettaláltam.

VISSZA IDE: Ajánlós/Kritikás

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.