péntek, 15 november 2013 01:00

Rockot a javából!

Írta:

fokep nihilchipsNihil Chips koncert az Angus Klubban, Kaposváron, 2013. november 8-án.

Zenélni, zenét hallgatni más-más céllal és elvárásokkal jöhet össze egy csapatnyi ember, különbözőképpen töltheti el együtt az időt zenész és közönsége. Meglehetősen leegyszerűsítve: a legtöbb – elsősorban saját dalokat játszó – előadó vagy együttes esetében a zene és a dalszöveg az alkotó érzéseit, gondolatait közvetíti a hallgatóság számára, és ezen keresztül talál egymásra művész és a publikum.

De mi történik akkor, ha egy csapat zenész híres zenekarok klasszikus számaihoz nyúl? Amikor olyan emberek találkoznak, zenészeket és hallgatóságot is beleértve, akik hasonló zenei világhoz vonzódnak és az azonos érdeklődés, a hasonló ízlés hozza őket össze?

Ilyenkor a közös hullámhossz már eleve adott a színpadon és a nézőtéren lévő emberek között, szinte baráti társaságot alkot művész és közönsége. De vajon mit ér egy zenekar, amelyik feldolgozásokat játszik? – tehetném fel a kérdést, ha volna értelme egy ilyen kérdésnek így önmagában. Ugyanis ha választ akarunk találni, több tényezőt kell figyelembe venni. Milyen céllal alakult a zenekar? Mennyire jó zenészek alkotják? Szívből játszanak-e? Bátran átdolgozzák a dalokat, vagy csak megpróbálják lemásolni az eredetit? Talán ezek a legfontosabb szempontok, amelyek mentén meg tudjuk különböztetni a tucatszámra alakuló és működő haknizenekarokat néhány igazán élvezetesen zenélő, a választott dalokat méltóképpen előadó bandától.

A főleg Baranya megyében koncertező Nihil Chips együttest sem úgy kell elképzelni, mint egy megélhetési lakodalmas zenekart. Sokkal inkább olyan zenészekre kell gondolni, akik a Tankcsapdát is úgy játsszák, mint Lukácsék kb. húsz évvel ezelőtt: lelkesedéssel, szívből, tele energiával és erővel. Úgy, mintha a Rock a nevem csak akkor és most, egyetlen alkalommal szólalna meg. Jobb, mint az eredeti? Felelőtlen dolog volna ezt kijelenteni, mindenesetre itt és most hiteles és kellően ütős volt. Ahogy a többi dal is, legyen az Cranberries, AC/DC, Blur, Bob Dylan, Billy Idol, U2, Clash vagy éppen Red Hot Chili Peppers – ez utóbbitól több ismert sláger is elhangzott. De hogy a Nihil Chips még a dalok kiválasztásában sem átlagos, bizonyítja, hogy olyan darabokhoz is bátran hozzányúlnak (pl. Ákos vagy Madonna), amik látszólag nem illenek bele egy rock zenekar repertoárjába. Mégsem volt ez zavaró, mivel a feldolgozásnak köszönhetően a zenekar ezeket is rockosította, kicsit a saját képére formálta. Így a talán szokatlanul sok stílusból összeválogatott dalok végül egységes programmá álltak össze.

Ezt az élményt a Baranya megyei fesztiválok közönsége már jól ismeri, és most megtapasztalhatták a kaposváriak is. Mármint az a néhány ember, akik a meghirdetés hiánya és a városközponttól távoli helyszín ellenére is rátaláltak erre az eseményre. Szerencsére a zenekarnak megvan a törzsközönsége: közülük többen még Kaposvárig is elkísérték őket. Mert, ahogy már az elején is írtam, olyan ez, mint egy baráti kör, amelyhez bárki és bármikor csatlakozhat, aki klasszikus rock slágereket szeret nagyszerű zenészektől élőben hallgatni. Nem véletlen, hogy ezen az estén mindenki egy húron pendült, illetve ez nem igaz, mert a színpadon összesen tizenhat húrt számoltam meg.

Bizony komoly felkészültség kell ahhoz, hogy ennyiféle alapanyaghoz értő módon nyúljon egy zenekar, ahhoz meg még komolyabb tudás és valószínűleg rengeteg gyakorlás szükséges, hogy mindezeket átdolgozza és ennyire felszabadultan, lazán és önfeledten adja elő. A zenészek elmondása szerint ez azért nem okoz problémát, mert mindenki lelkesedésből, örömmel vesz részt a közös munkában: próbálni és koncertezni számukra nem más, mint közös kedvtelés és szórakozás. A hátteret pedig jól észrevehetően a hangszeres tudás, a zenében való tájékozottság és a tapasztalat jelenti számukra. Mindemellett a tehetség abban is tetten érhető, ahogy zenei tréfák – hol egyértelműen, hol pedig egészen szolidan, alig észrevehető módon – megtalálhatók szinte minden egyes eljátszott dalban.

Öröm volt látni és hallani azt, hogy ezek a zenészek mennyire érzik egymás és a közönség minden rezdülését, szívből és szeretetből játszanak. Kár, hogy szűkebb lakóhelyükön kívül ritkán lehet találkozni velük. Ők maguk azt mondják, hogy sokszor arra hivatkozva nem adnak nekik fellépési lehetőséget, hogy nem saját szerzeményeket adnak elő. Kár érte, mert szerintem az igényes feldolgozásoknak is van helye a koncerttermekben, és biztos vagyok benne, hogy a közönség is vevő az ilyesmire. Egy feldolgozásokat játszó csapatnak ugyanis valahogy így kell zenélni: sokkal rosszabbul nem érdemes, sokkal jobban viszont nem biztos, hogy lehet.

Nihil Chips Facebook

Nihil Chips honlap

A cikkelős és fotós neve: [kyprios]

A cikkelés ideje: 2013.11.15.