vasárnap, 31 január 2016 12:15

Mongoose Limit a nagyszínpadon

Írta:

mongooseNagylemez-dalok élőben

A nevében az apró, nyüzsgönc ragadozó állatkákat leszabályozó kaposvári zenekar vendégzenészekkel kiegészülve az Agórában mutatta be hamarosan megjelenő első albumát.

Lemezbemutató nagykoncertként hirdették a 2016. január 22-én megtartott eseményt, a helyválasztással is mintha azt akarták volna érzékeltetni, hogy fontos állomáshoz érkezett a csapat. A komolyzenei rendezvényekre kitalált nagyteremben eleinte kicsit feszengett is a közönség. Nem mert senki táncolni, pedig egy olyan estén, ahol a Virtual Insanity a nyitódal, ez nem lett volna meglepő reakció. A kezdés tehát erős volt, de aztán a koncert további részében is tartott a virtuális őrület, ahogy a nézők a székükbe mélyedve fejben mozogtak a ritmusra. Az est során aztán a zenekartól már korábban is hallott, népszerű vagy éppen kevéssé ismert dalok fogták közre magát a mongúzt, azaz a saját dalokból álló blokkot.

A koncert közben többször is változott a zenekar összetétele, a legtöbbször az énekes-gitáros Ipolyi-Gáts Hunorral, a basszusgitáros Csermann Ádámmal és a dobos Csóti Dániellel felálló triót láthattuk, a saját szerzeményeket is ők hárman játszották. Hunor a másik zenekarával lassan, de biztosan halad az országos ismertség felé. A Babel zúzósabb zenéje sokkal állatabb éneklést igényel, a Mongoose dalaiban viszont ismét az utcazenélésből ismert érzékenyebb, kamaszos hangú Hunort hallhattuk. Reméljük, hogy erre a zenekarra is marad majd ideje, mert kifejezetten jól áll neki ez a lágyabb, kifinomultabb stílus. Emellett itt gitáron is játszhat, és mivel elég jóban van a hangszerével, kár lenne azt a szögre akasztani. Csermann Ádám egy nagyon rokonszerves figura. Nemcsak harrypotteres arca miatt, hanem mert ő az a zenész, akiről messziről látszik az alázat a zenélés iránt. Komolyan veszi amit csinál, nincs benne színpadiasság, ehelyett végig a hangszerére koncentrál. Fontos neki, hogy ami megszólal, az lehetőleg tökéletes legyen, és technikailag is változatos, sokszínű a zenélése. Csóti Dániel dobosként csak színpadon elfoglalt helyét tekintve számított háttérembernek: valójában szólóhangszerként tekinthetünk itt az ütős szekcióra is. A dalokban – elsősorban a sajátokban – rengeteg tempó- és ritmusváltás van, és ezeket rendre meg is oldotta. Ádám mellett érezhetően ő a másik, aki a zenekarban a dzsesszes vonalat hozza magával.

fotók: Sztrehalet Oxána

Jelentős szerepet kapott a három vendégszereplő rézfúvós zenész (Demeter Boldizsár - trombita, Dénes Dominik - tuba, Nagy László - trombita), akik több feldolgozás hangzását tették teltebbé, bár ezt a hangosítás sajnos nem minden alkalommal szolgálta megfelelően. Visszatérő fellépő a Mongoose Limit koncertjein Kováts „Scast” Sándor. Ezúttal is bizonyította Scast, hogy az idősebb zenész nem külön kaszt; az együttzenélés öröme áthidalja a generációs különbségeket. Valódi game changer-ként lépett be a zenekarba, jelenléte meghatározta és átalakította az összhatást. A feszesebb, keményebb hangzású, bluesos vagy rockos hangulatú feldolgozásokhoz az ő precíz és karakteres gitározása adta az alapot. Jóval több dalban kapott szerepet, mint eddig, ezért néha azt az érzést keltette, mintha egyszerre két zenekar tartott volna koncertet. Vagyis az újraszámlálást követően inkább három, hiszen két dzsessz-feldolgozást a Scast trió néven önállóan is koncertező Scast-Csermann-Csóti hármastól is hallhattunk.

Visszatérve a Mongoose Limit alapfelállásához: a kaposvári közönség már jól ismerheti a formációt, akik eddig a „tehetséges fiatalok” címke alatt futottak, ahogy a második bírósági koncertről készült beszámolónkban erről magunk is írtunk. De mikor válik egy zenekar nagykorúvá? Amikor megjelenik az első lemeze? Ha megszületnek az első saját dalok? Esetleg akkor, ha egy jelentősebb helyszínen, nagyobb létszámú közönség előtt léphet fel? Vagy talán az összeszokottság a legfontosabb, hogy az együtt töltött idő években legyen mérhető?

A Mongoose Limit szerintem nagykorú lett, és bár az előbb felsorolt mérföldköveket maga mögött hagyta, nem ezek miatt gondolom így. Sokkal inkább azért, mert kialakult az egyedi sound, amit nemcsak a feldolgozásokban lehet felismerni, hanem a saját szerzeményekbe is sikerült átültetni. És nem az történt, hogy lett néhány dal, amelyik valamiféle töltelékszámként elcsúszik a közismertebb darabok között. Hanem az, hogy a koncert legizgalmasabb dalai éppen ezek voltak. És nem azért, mert jó kis George Benson-os vagy Stevie Wonder-es számok lennének, hanem bátran kimondhatjuk, hogy igazi Mongoose Limit-es hangzásuk volt.

Ami pedig nem más, mint egy teázáshoz, kávézáshoz vagy borozáshoz hallgatható lágyabb rockzene, erőteljes dzsesszes hatással, teletűzdelve kifinomult zenei megoldásokkal, váltásokkal. Ezek az ismérvek már a feldolgozásokban is tetten érhetők, ismerősek lehetnek a Bíróság udvarában tartott koncertekről vagy egyéb környékbeli fellépésekről. Újdonságként leginkább a saját dalok szolgáltak, amelyekben még többet hallhattunk a rafinált átmenetekből, borítva ezzel a hagyományos dalszerkezetet. Szinte valamennyi saját szerzeményt hallgatva valami ehhez hasonlót élhettünk át: az elején mondjuk hallunk pár gyors tempójú ütemet, a lábunk már kezdi verni a ritmust, amikor váratlanul az egész belassul, de mielőtt még túlságosan megszoknánk, átvált egy középgyors változatba, csak azért, mert olyan még nem volt. Mire belép az ének, már megint valami újat hallunk, pedig ez még mindig ugyanaz a dal. Folyamatosan változik, de mégis egységes hatást kelt. Ez a folyamatos meglepetés, a kiszámíthatatlanság harmóniája ismét a dzsesszt juttatja eszünkbe. Meg azt, hogy újra végig kellene hallgatni. Reméljük, hogy hamarosan hallgatható lesz az album, a bort és a teát már beszereztük hozzá.

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2016.01.31.

Kapcsolódó elemek