szerda, 10 október 2012 02:00

Kiscsillag - Idáig tudom a történetet

Írta:

fokep kiscsillag akusztikKaposvár, Szivárvány Kultúrpalota,  
2012. október 5.  

Nem akartam erről a koncertről írni. Kikapcsolódni akartam, jól érezni magam. Aztán úgy éreztem, mégis írnom kell. Olyan sokat kaptam ezen az estén, muszáj vissza/tovább adnom belőle.

A zenekar.

A Kiscsillag most már sztárzenekar, ezt ki kell mondani. Betöltötte a Kispálék után maradt űrt. Nem lett volna kötelező új utakra lépniük. Lehettek volna kényelmesek, működhetnének rutinból: Sika, kasza, léc. Nem így tettek, belevágtak, köszönjük meg nekik. Dolgoztak, nem keveset: átírtak, újrahangszereltek, próbál(koz)tak, sikerrel. Kockáztattak, de meglett az eredménye. És ezzel jót tettek maguknak is, de még inkább a közönségnek.

Az előzmények.

Volt hasonló korábban is, más zenekaroktól. Hobo előadóestjei, a Quimby Teátrum-sorozata, vagy a Kispál és a Borz csendes-ülős koncertjei. Veretes névsor, a Kiscsillag ezennel a legnagyobbak közé érett.

Egy kis ízelítő. Nem Full HD, de élvezhető talán.

A történetek.

Férfi és nő, örök téma. Jaj nekünk, ha a megszokott közhelygyűjteményt böfögik újra az arcunkba. A Kiscsillag szerencsére nem az elcsépelt paneleket használja, ezért aztán illettek hozzá az irodalmi igényességgel megírt történet-szilánkok. Felvillanó képek szerelem-harcos, hazudós-színlelős játszmákról. Kölcsönhatásba léptek a dalszövegekkel. Kiegészítették, árnyalták, megváltoztatták, újabb jelentés-rétegeket tártak fel. Papp Sándor Zsigmond a szerző: érdemes lesz keresni az írásait.

A dalok.

Kiléptek a zúzás köntöséből, színházi jelmezbe bújtak, új életre keltek. Az alkalmi viseletben aztán teljes valójukban megmutatkoztak, mindeddig rejtett meglévő értékeket csillogtattak. Fél-unplugged hangzással, a korábbinál élesebb dinamikai váltásokkal, dramaturgiai ívvel gazdagodva szólaltak meg. Ma így voltak lenyűgözőek és katartikusak, de zúzósan is szeretjük őket.

A hangért mindenképpen elnézést, de brutálisan szólt ott is.

A zenészek.

Lovasi András: az érzékenység. Több mint alternatív zenész: színházi közegben is otthonosan mozgó, sokoldalú előadóművész. Profi, de nem rutinból az, bármikor képes megújulni. Előadásmódjával és énekével alkalmazkodik az intimebb térhez, a kevésbé karcos megszólaláshoz, ahol a csendnek, a halkabb hangoknak és a lágyabb húroknak is jut szerep. Vedres Csaba: a szerénység. Ül csendben a hangszere mögött, térdén üti a ritmust, aztán bekapcsolódik a dalba. Eggyé válik hangszerével, árad belőle a zene, lehetetlen nem figyelni rá. Nagy alázattal szolgálja a zenekart, de sohasem súlytalan. Minden dalban benne van az egyénisége, a tudása. Ők ketten együtt: két zseni találkozása: máshonnan indultak és különböző utat jártak be, látszólag nincs bennük közös. És mégis van, de hogy mi, az megérne egy külön cikket. Ez az este nagyrészt kettőjükről szólt, de természetesen kellett hozzá Mihalik Ábel pontos dobolása, Ózdi Rezső visszafogott, de megbízható basszusgitározása és természetesen Lecsó is, úgy mindenestől, ahogy van.

Reméljük, mielőbb lesz folytatása a történetnek!

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2012.10.08.

A másik kollega hozzászólása.

Körbeölelt. Én úgy mentem el erre a koncertre, hogy oké, megint egy jó Kiscsillag buli. De féltem. Egy ilyen elegáns, steril miliőben nem bírtam elképzelni ezt a zenét. Ja és Mihalik Ábellel ledumáltam egy interjút, tehát elsősorban inkább a beszélgetés motivált, mint maga a koncert. Na ehhez képest úgy alakult az első pár szám elhangzása után, és attól fogva végig, hogy az utóbbi idő legjobb koncertélményeként éltem meg az estét. Nem mondom, hogy néha nem táncoltam volna, vagy inkább ugráltam és tomboltam volna egy-egy dalnál (Feketemosó drámai zúzdájánál pölö), de ülve is nagyon kellemes volt.

Lovasi egyszerűen vérprofi, mégis végig éreztem azt az iszonyú erőt és belső tüzet, ami végigkísérte a kétórányi játékot. Nem volt pillanat, hogy hagytak volna elgondolkozni, egyfolytában áradt az energia, mely körbeölelte a teret. Magyar zene. Ez jutott eszembe közben. Nem volt egy árpádsávos zászló se, nem voltak bőrdzsekis kopaszfejűek, mégis iszonyúan átéreztem, hogy magyar vagyok, hogy ez egy magyar zene. Otthon vagyok. Ez a legjobb, amit csak érezhet az ember egy koncerten, egy zene hallgatásakor. Igen, tökéletesen átéltem, hogy otthon vagyok. Otthon vagyok a teremben, de még inkább otthon vagyok ezzel a Kiscsillaggal körbeölelt atmoszférában, a pillanatban. Belőlem is úgy szakadt fel sok minden, mint ahogy az énekből és gitárokból szabadult ki, és bennem is lezajlott valami, amihez talán hasonlított a zenészekben lezajló. A többi zenész, ahogy [kyprios] is írta, magabiztos, mindig odaillő alapot biztosított Bandinak. Humor, érzék, irónia, kedvesség, szerethetőség. Körbeölelt.

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2012.10.10.