2012. máj. 08. | 02:00

Egy csillagos este

Írta:

fokep kiscsillag kenA Kiscsillag koncertje a Kaposvári Egyetemi Napokon
2012. május 5.

A Kiscsillagról, Leskovicsról és Lovasiról már szinte mindent leírtak, ezért nehéz róluk közhelyek nélkül beszélni. Valószínűleg ez nekem sem fog sikerülni. A KEN utolsó napján kicsit nehezen indult az este, valószínűleg az előző napi éjszakázás nyomot hagyott mindenkiben. Szerencsére több ember volt, mint egy nappal korábban a Zagar koncertjén, ez mindenképpen ígéretes fejlemény volt. Aztán amikor a színpadon és a söröm címkéjén egyszerre volt jelen a kis csillag (a címkén egy kis piros), minden jóra fordult.

Úgy érzem, a Kiscsillag zenekarban többek között az a különleges, hogy minden egyes koncerten úgy zenélnek, mintha a dalokat először és utoljára adnák elő. Látszólag nincs bennük fásultság, nincs rutinból lenyomott műsor. Ezen az estén is mindvégig szívvel és lélekkel, hatalmas erőket mozgósítva voltak jelen a színpadon. Ez talán Ózdi Rezsőtől és Mihalik Ábeltől várható el inkább, nekik ugyanis nincs annyi koncert a lábukban/kezükben/fejükben, mint Lovasinak és Lecsónak. Azt viszont nem értem, hogy ez utóbbi két ember honnan meríti az állandó lelkesedést és energiát. De ez nem is baj, nem is kell nekünk mindent érteni, elég az, hogy itt vannak és láthatjuk-hallhatjuk őket a színpadon. Nem is érdemes túlmagyarázni, ami jó, az jó. (közhely No. 1.) Biztos vagyok benne, hogy nemcsak A PÉNZ MIATT csinálják.

kiscsillag ken3

Bevallom őszintén, nekem nem nagyon jön be a zenekar harmadik albuma. A szövegeit nem tartom a korábbi albumokhoz és Lovasi életművéhez viszonyítva elég fajsúlyosnak, ugyanakkor zeneileg is elmarad a többitől: kevesebb a lendület, slágeresebbek a dallamok. Azt vártam, hogy talán megváltozik a véleményem, ha az új dalokat élőben hallom. Lehet, hogy a zenekar is szívesebben nyúl a korábbi számaihoz, ugyanis a koncerten túlnyomó többségben az első két lemez dalait hallhattuk. Az a néhány szám pedig, ami az új albumról bekerült a programba, nem lógott ki a többi közül, meggyőzőbb volt, mint a stúdiófelvételen. Ez bizonyára az élő zene varázsának (közhely No. 2.) tudható be. Kellemes meglepetés volt, hogy elhangzott egy vadonatúj szerzemény, ezt fel is vettük, viszont a Megadó Kiadó kérésére nem tesszük közzé.

kiscsillag ken2

Fotó: Gündüz Attila

Ahogy a zenészek egyre jobban belemelegedtek, a büfében a sör is mind hidegebb lett. Erős kezdés után egyre csak rátettek még egy lapáttal, egymást követték a beindulós számok: Feketemosó, Állnak a férfiak, Kockacukor, Van-e szándék, Hú de sötét, Szomszéd. A közönség sorában több generáció, hallgatók, egyetemi dolgozók, külsős vendégek együtt tomboltak. A Fishing on Orfű című dal már a nyári fesztivál hangulatát idézte: terveink szerint a Panoráma Campingben mi is ott gyomulunk majd:  a kulturgyom.hu portálon minden nap friss beszámolóval jelentkezünk.

Ez az este kiváló fináléja volt a négy napos egyetemi rendezvénynek. Minden jó, ha a vége jó – szokták mondani. (közhely No. 3.) A Kiscsillag koncertjének ráadásul nemcsak a vége, hanem az eleje és a közepe is szokás szerint kiemelkedően jó volt, szóval ha osztályozni kellene: (kis)csillagos ötös.

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2012.05.08.

 

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.