2017. aug. 09. | 11:38

Katlannapló 2017

katlan2017Tizedik alkalommal gyűltünk össze az Ördögszántotta hegy lábánál,

hogy engedjük átrohanni magunkon a vörös, rozé és fehér színekkel átitatott kultúrlavinát. Beszámolónkban az első három nap eseményeiből válogatunk.

VISSZA IDE: Fesztiválos
2014. aug. 08. | 00:00

Harmadjára is a katlanból!

katlan 2014 03Ördögkatlan harmadik nap

7. Ördögkatlan Fesztivál, harmadik nap, 2014. augusztus 7. csütörtök

A csütörtöki napot Palkonyán kezdtük, a még háromszáz főt sem számláló, hegyoldalba épült kis falu látképe festményekre és poszterekre való, a zöldből elővillanó fehér falú parasztházaival, gondozott portáival. Első helyszínünk a Mokos pincészet épületében található előadóterem, amelyben a színházi programok számára a lehető legtökéletesebb helyszínt találták meg a szervezők. A vadonatúj, igényesen kialakított épületben a minőségi borok élvezete mellett a kultúrának is kiemelt helyet biztosítanak, ami feltétlenül (M)okos kezdeményezés. Az előadóterem pedig impozáns belső térrel, kiváló akusztikával várja az ide utaztatható színházi és előadóest jellegű produkciókat.

VISSZA IDE: Fesztiválos

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.