2014. aug. 08. | 00:00

Harmadjára is a katlanból!

Írta:

katlan 2014 03Ördögkatlan harmadik nap

7. Ördögkatlan Fesztivál, harmadik nap, 2014. augusztus 7. csütörtök

A csütörtöki napot Palkonyán kezdtük, a még háromszáz főt sem számláló, hegyoldalba épült kis falu látképe festményekre és poszterekre való, a zöldből elővillanó fehér falú parasztházaival, gondozott portáival. Első helyszínünk a Mokos pincészet épületében található előadóterem, amelyben a színházi programok számára a lehető legtökéletesebb helyszínt találták meg a szervezők. A vadonatúj, igényesen kialakított épületben a minőségi borok élvezete mellett a kultúrának is kiemelt helyet biztosítanak, ami feltétlenül (M)okos kezdeményezés. Az előadóterem pedig impozáns belső térrel, kiváló akusztikával várja az ide utaztatható színházi és előadóest jellegű produkciókat.

Haumann Pétertől már sok éve hallhatjuk Szókratész védőbeszédét, az idén elhozta ide, az Ördögkatlanra is. Az eltelt idő alatt összenőtt a szereppel, összeérett az előadás, és most már a színész is belépett abba az életkorba, amelyben Szókratész is volt, amikor a bírák elé kellett állnia. Bevezetőjében Haumann elhelyezte a történéseket időben: beláthatatlan az a távlat, hogy akár a magyar államalapításhoz képest is mennyit kell visszautaznunk időben, hogy ott találjuk magunkat Athénben és végigéljük a nagy filozófus életének utolsó óráit. Ha viszont abból indulunk ki, hogy egy koncepciós pert látunk, nincs szükség időutazásra: az emberiség ebben nem sokat változott: ma sem kell messzire mennünk ahhoz, hogy előre eldöntött és végrehajtott ítéletekkel találkozzunk.

Bár a nézőtéren láthatatlanul jelen voltak a bírák is, akikhez a védőbeszéd szólt, az előadásról mégsem a politika és a hatalom gépezetének súlya lógott a nyakunkba. Sokkal inkább egy embert láttunk, aki önmaga miatt élt a szólás lehetőségével és próbálta az igazát érvényre juttatni. Fontos, hogy nem az életéért küzdött – ha ahhoz minden áron ragaszkodott volna, lett volna lehetősége megszökni – ő az igazáért szállt harcba. Azért, hogy megcáfolja az őt ért vádakat, valamint még utoljára életében éles elméjével megsemmisítse a vele szemben állók érvelését. Ha ezt tartjuk szem előtt, fényes győzelmet aratott. Még akkor is, ha a végén kiitta a méregpoharat. Haumann pedig végtelen alázattal és fölényes színészi tudással élte újra sokadszor is ezt a szerepet. De a szerep ebben az esetben talán nem a legjobb szó: két élet találkozása volt ez, ahol az egyik, a színészember médiumként jelenítette meg a nézőembereknek a filozófusembert.

A másik palkonyai helyszínünk, ahol színházi produkciót láthattunk, a faluház volt. Az udvarában berendezett Pécsi Bölcsész Udvar régi könyvekből kialakított díszletei és a háttérben a falu lentebb eső részeire nyíló kilátás harmóniáját az udvaron elhelyezett padokon élvezhettük, amíg a késő délutáni előadásra vártunk.

Egészen pontosan az Improvokál társulat várt bennünket, akik előre megírt szövegek és forgatókönyv nélkül, kizárólag az improvizáció eszközével élve helyben készítették előadásukat ott fogyasztásra és elvitelre. Aki először lát improvizációs színházat, annak szinte valószínűtlennek tűnik, hogy milyen gyors észjárással és végtelen kreativitással születnek meg ezek a produkciók. A közönség kulcsszavait és utasításait kiinduló pontként használva jönnek létre dialógusok változó témákban és szereplőkkel. Igazi igényes szórakoztató program ez, rengeteg humorral és élettel teletűzdelve. De a rekeszizmok mellett az agyakat is megtornáztatja: a színészekét és a játékban aktívan résztvevő közönségét is. Ráadásul akár több estén át is élvezhető, hiszen ugyanazt az előadást még egyszer nem láthatjuk.

A faluházból kilépve a Hárságyi Rosé kisszínpadon a Melodisztik duó koncertjébe hallgathattunk bele. Francia sanzonok és más, franciasanzonosított dalok csendültek fel intim hangzású egyszálgitáros kísérettel, finom, érzékeny női énekkel. A helyszín is illett a hangulathoz, egy kis borozó udvarán állt a színpad, a közönség soraiban pedig fiatal párok, gyerekek, kutyák élvezték a produkciót, mintha csak egy különös, kora esti zenés piknikre kaptunk volna meghívást. Ez is különösen vonzó az Ördögkatlanban: a gyerekekkel együtt érkező családosok is könnyen találhatnak lehetőséget a közös időtöltésre.

Eközben nem messze, a Malomparkban, helyben sütött gezemice kenyérlángost lehetett beszerezni, és saját kezűleg fűszerezni. A színpad előtt pedig a Grandpierre Attila vezette Vágtázó Csodaszarvas ritmusaira táncolhattak az érdeklődők közül azok, akik a felázott talajon nem vesztették el az egyensúlyukat. A szarvasok vágtatása a halottkémek lódobogásának akusztikusabb, csendesebb, de ugyanolyan hatásos változata. Behunyt szemmel hallgatva a zenét itt is zuhanó meteorok között vagy éppen érintetlen tájakon száguldó lovasok között élhetünk rövid időre egy másik életet. Mégpedig azért történhet meg velünk mindez, mert a zene ereje hiteles tolmácsolásnak köszönhetően érint meg bennünket: a Grandpierre jelenség már régóta nem változik: ugyanaz a lendület, ugyanaz a tűz és ugyanaz a gondolatiság.

A másik univerzumból viszonylag hamar visszazuhantunk a jelenbe, mivel az utolsó katlanjárattal ismét Nagyharsányt céloztuk, egészen pontosan az esti koncerteket. A nagyszínpad első fellépője az ígéretes nevű belga duó, a Summer Rebellion volt. De nemcsak a nevük volt vonzó és a figyelmet magához ragadó: brutális Tom Waits-es énekhang, virtuóz harmonikatudás és remek zene egyesült előadásukban. Szerencsére még egyszer láthatjuk őket itt a fesztiválon, akinek ez a koncert kimaradt, feltétlenül nézze meg őket szombat este kilenckor a kisharsányi nagyszínpadon!

Zárásként a Wombo Orchestra szedett darabokra bennünket. Úgy érzem, kicsit elcsépeltem a „lendületes”, a „pörgős” szavakat, valamint rokon értelmű testvéreiket, mert már nem nagyon maradt belőlük szabadon felhasználható darab a francia zenekar koncertjére. Illetve mégis, az összest újra idemásolva és felsőfokba téve. A szervezők bizony nagyszerű érzékkel válogatják össze a külföldi zenekarokat is: a Wombo rendszeresen visszajáró fellépő, ebben az évben pedig több helyszínen is felkorbácsolják az érzékeket. A hol angol nyelven, hol pedig franciául énekelt dalok között egy King Crimson (21st Century Schizoid Man) és egy Jimi Hendrix feldolgozás is elfért. A fúvósok eszelős, többszólamú bömbölése, a basszusgitár és a dob halálpontos alapjai és a karakteres ének teszi a zenekart igazán, markánsan egyedivé. Nem is maradt ezek után több erőnk, a ráadás dalok hangjai még körülöttünk száguldottak, amikor célba vettük a koncertbuszt.

A cikkelős neve: [kyprios]
A fotós neve: [Bokor Réka]
A cikkelés ideje: 2014.08.08.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.