2017. júl. 02. | 17:18

Fishing10: kedd, nulladik

Írta:

foo2017 00Hihetetlen de mégis igaz:

Már tíz éves az ország legbarátságosabb, legalternatívabb, csakzenei fesztiválja, a Fishing on Orfű. A már évek óta elővételben teltházas esemény szervezői a jubileumi évben még több helyszínnel és plusz egy nappal jutalmazták a közönséget.

Az erdőben megbúvó Tűzhöz közel színpad, a színházi előadásokat befogadó FOO Színházkert és a nappal gyermekprogramokat felvonultató családbarát helyszínként is működő Fonó népzenei udvar mind új kezdeményezések. A nulladik napi programot pedig előrehozták keddre, hogy egészen szombatig négy további napon át lehessen elmerülni az élőzenefolyamban.

Nosztalgiázva, régi koncerteket emlegetve érkeztünk meg a tízéves fesztivál jól megszokott helyszínéhez. A bejáratot elhagyva az ellenőrzések után hamar pótoltuk az elveszített folyadékmennyiséget, majd bejártuk a fesztivál területét. A nyitónap kora estéje  sokak számára a ráhangolódásé: a legtöbben még  keresik a helyüket, próbálják felfedezni a helyszíneket, jól láthatóan még nem adták át magukat a fesztiválhangulatnak. Sőt, olyan is akadt, aki éppen akkor fedezte fel hogy otthon felejtette a pénztárcáját, így nem volt nála egy árva fitying on Orfű. A Borfalu színpadnál aztán elvegyültünk a domboldalban üldögélő, tétován borozgató még nem túl népes közönség között hogy egy másfél órát töltsünkTakáts Esztrer zenekarával és a Bujdosó Trióval. A két zenekar a fesztivál két eltérő arcát is leképezi: Takáts Eszter dallamos, követhető de mégis igényes muzsikája a soft vonalat képviseli, míg Bujdosóék intellektuális, rafináltan építkező, odafigyelést követelő progresszív zenéje már vájtfülűeket célzó, igazi hardcore.

Hamar elérkezett az idő, hogy a nulladik nap fő programjához, Lovasi András ötven éves születésnapjára rendezett koncerthez leereszkedjünk a kissé alacsonyabban fekvő nagyszínpadhoz. A várakozásunkhoz kényelmetlen érzések is vegyültek, mert az ünnepi koncertek, rég feloszlott majd ismét összeállt zenekarokkal, nem idéznek fel túlságosan kellemes emlékeket. Bíztunk azonban abban, hogy Lovasiék finom intelligenciája segít nekik abban, hogy az ilyenkor szokásos csapdákat elkerüljék.

Az ünnepi koncerten egykori Kispál és a Borz, valamint jelenlegi Kiscsillag tagok népesítették be a színpadot. Ha szabad így nevezni őket önkényesen: Lovasi Bandi és a Lovasi Band. Őket egészítették ki a vendégzenészek és vendégénekesek. Ahogy annak idején a búcsúkoncerten, A következő buszon ezúttal is Kiss Tibor előadásában hangzott el, de a Quimby zenekarból nemcsak ő volt jelen, hanem Varga Livius is, aki Lovasival közösen a Bandi a hegyről szólóalbum két dalát adta elő. Németh Juci pedig az eredeti felvételhez hasonlóan duettet énekelt az ünnepelttel a De szeretnék című dalban, de az ő hangján szólalt meg két Kiscsillag dal is: a Légy szíves és az Örökre így új színnel lett gazdagabb.

A különleges alkalom és a zenekar összetétele lehetőséget adott arra, hogy Lovasi mindkét együttesének, illetve egyetlen megjelent szólólemezének dalai együtt, felváltva hangozzanak el. Így történhetett meg, hogy egymás után halhattuk a Kispál korszakból jól ismert Kényszer, érdek, ösztönélet és az ehhez tematikusan kapcsolódó Mi mehet? című dalt a Kiscsillag Szeles című albumáról. A több mint két órás program egyszerre emlékeztetett koncertre és előadóestre. A Kispál dalok közül érezhetően az első két album dalain volt a hangsúly, a Kiscsillag érából pedig a Szeles dalai működtek legjobban ebben a közegben.

Ha félretesszük a bevezetőben megfogalmazott kétségeinket, akkor pozitív emlékként csúsztathatjuk be ezt az estét a koncertélményeinket raktározó polcra. Köszönjük Lovasinak, hogy egy újabb estén hagyott minket „a félelmes nagy kertben eltévedni, és ott könnyű titkoknak járni a végére.” Jó móka volt, megtaláltuk a számításunkat. Mert tudjuk, hogy nincs már Kispál és a Borz, de akkor is azt akarjuk, hogy ezeket a dalokat élőben is hallhassuk, „Csak még egyszer, Még egyszer”.

Már nem először kerül a Konyha zenekar a nulladik nap éjjelére. Idén annyi szépséghibával, hogy a kezdéssel meg kellett várni a Lovasi koncert végét, ennek köszönhetően majd’ fél órás késéssel nyúlt a tíz húrhoz és a két verőhöz a zenekar. Szerencsére voltak, akik kivárták, sőt, erővel is bírták az éjszakai műszakot. A konyhamesterek pedig ezúttal is profin tálalták a sajátos ízvilágú és sokfogásos vacsorát. A Kiskifli után nem sokkal indult a Charter hazafelé, hogy alig tizenhat óra elteltével belevághassunk a második, de hivatalosan még elsőnek nevezett nap programjába.

A cikkelős neve: [kyprios]
A fotósneve: [mzoli]
A cikkelés ideje: 2017.06.21.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.