szombat, 09 augusztus 2014 00:00

A negyedik katlanos nap

Írta:

katlan2014 047. Ördögkatlan Fesztivál, negyedik nap, 2014. augusztus 8. péntek

Pénteken késő délután a nap még tétovázott, hogy kibújjon-e felhőtakarója alól, amikor a buszmegállóban a két nappal ezelőtti eső után sárgásra száradt menetrendet böngésztük. Mire van még idő itt Nagyharsányban a Palkonyára induló fesztiválbusz előtt? Először vagyunk itt, nem tudjuk, korábban hogy működött a közlekedés, de az óránként közlekedő katlanbuszok most mindvégig megbízhatóan jártak és még csak túlterheltek sem voltak – nem volt semmi gondunk a helyszínek közti utazással.

Volt egy kis időnk, irány az iskolában berendezett sajtószoba, feltölteni az előző napi beszámolót. Először azonban net nyet, aztán mégis, de mint a zsibbadt teknős, szerencsére még így is végeztünk időre. Közben beremegett a terembe egy nagyon lámpalázas énekesnő kíséretével, ők a Pimplin együttes, kérdezték, maradhatnak-e, tíz perc múlva kezdenek az Árokpart Bár színpadán. Mondtuk, persze, maradhatnak, mire ők, ugye meghallgatjuk őket. Feltétlenül, feleltem, aztán amíg a busz megérkezett, valóban sikerült egy-két dalt végigfülelni. Az izgalomtól bizonytalankodó és el-elcsukló hang azért megmutatta szépségét is, kár, hogy az a busz olyan pontosan érkezett.

Ez persze másfelől szerencsés is volt, hiszen a Nihil Chips fellépése előtt így volt még időnk a palkonyai Malomparkban a Palkonya Portéka kínálatát végigcserkészni. Nyakláncok, fülbevalók, könnyű medálok (nem heavy medál), na és persze a gasztronómiai mérföldkövek, az utánozhatatlan gezemice kenyérlángos, a gyümölcssajtok, a házi rétes. Ezt követően pedig vissza az előző nap már alaposan megismert nagyszerű Mokos pincészet teraszára, Dél-dunántúl egyik népszerű, feldolgozásokat játszó zenekarának akusztikus koncertjére.

A Nihil Chipsről már olvashattak oldalunkon korábban. Amit akkor játszottak és most is várhattunk tőlük, az nem más, mint „minőségi rock Siklósról” – a műsorfüzetből vett idézet szerint is. Örök klasszikusok, mint a Knockin’ on Heaven’s Door, a Highway to Hell, az egyik legkedveltebb Black Keys dal, a Lonely Boy, a Subways-től a Rock and Roll Queen, vagy éppen a Kimnowaktól a Gyémánt, mind értő kezek és ráhangolt képzelet által újragondolva, megfűszerezve, egyedi ízekkel megpakolva főételként elénk tálalva. A jó falatokhoz illett a minőségi bor, nemsokára meg is telt a terasz emberekkel. Az ínyenc fogyasztók a tölgyfahordóban érlelt pinot noir vagy cabernet franc kortyolgatása közben a szintén fából készült gitártestben nemesített dallamokkal is jóllakhattak. Az igazán jó fülűek pedig jó pár spontán, rögtönzött zenei finomságra és néhány briliáns gitárszólóra is felfigyelhettek. A feldolgozások mellett pár saját szerzemény is elhangzott, de sajnos nem hallgathattuk végig a koncertet, mert Nagyharsányban, a Narancsligetben már várt bennünket az esti színházi program.

A Bárka Színház produkciójában Mrozek Mulatságát hozták el a fesztiválra, az elmúlt éveket tekintve sokadszorra; érdekesség, hogy 2013-ban a 300. előadását éppen az Ördögkatlanon tartották. Nem sokkal ezt követően meghalt az író, Slawomir Mrozek. A Mucsi-Scherer-Szikszai trió Bérczes László rendezésében várakozik mind frusztráltabban a mulatságra, amit sehol sem találnak, pedig keresik mindenhol: szekrényben, könyvben, bőgőtokban. De a tok üres, a harmonika nem szól, a könyvet pedig nem tudják elolvasni. A falakról mindeközben szép lassan leszaggatják a krepp papír dekorációt, a végére maradnak az üres fekete vásznak. Mulatság lesz vagy temetés? Egyáltalán lesz-e valami, vagy csak a végtelen várakozás, eközben pedig egymás felőrlése és a kétségbeesés? Már-már (ön)gyilkosság lesz a vége, amikor az elsötétített térben a távolban mégiscsak megszólal a muzsika… A taps után még egy manapság divatossá váló nyilvános leánykérésnek is örülhetett a publikum, de legfőképpen az ifjú pár. Ezúton is sok boldogságot kívánunk nekik.

A péntek esti zárókoncertet a 30Y tartotta. A Beck fivérek két nappal ezelőtt még a Narancsligetben léptek fel kettesben, most pedig zenekarukkal tértek vissza az Ördögkatlan színpadára. „They are Beck” – mondhattuk volna akkor, ott, kissé hibás angolsággal. A szerdai bensőségesebb előadás után most egy igazi zúzós nagykoncertet kaptunk, mindvégig az sugárzott a színpadról, hogy most nagyon együtt van a zenekar, talán a megszokottnál is jobban érzik egymást a zenészek. Legalábbis a körülbelül hat héttel korábban hallott orfűi koncerttel összehasonlítva ez volt érezhető. A dalok szinte ugyanazok voltak, de mégis jobban éltek, izzott a levegő és rezgett a tér a nagyszínpad előtt. Még az sem zavarta meg az összhangot, hogy a dalokban foglaltakon kívül két másik történet is folyamatban volt éppen: dúltak a Papa kontra pálinka és a Zoli kontra unikum küzdelmei. Az összes elhangzott dal, többek között az Ül és vár, Azt hittem érdemes, Városember, Dadog, Bogozd ki, Egy perccel tovább és a legújabb Ahogy elképzeltem – mind emlékezetes maradt. Asszonyok és lányok, férfiak és persze a fiúk számára is (mert „Becks treat boys” - and girls and everybody else). A jól sikerült koncert után pedig megittunk egy-egy dobozzal a nevüket márkanévként viselő sörből az egészségükre.

Szombaton pedig következett az utolsó nap: gyomban beszámolunk arról is.

A cikkelős neve: [kyprios]
Nihil Chips fotó: Keszei Dalma és
[kyprios]
A cikkelés ideje: 2014.08.09.