2014. márc. 20. | 01:00

Zselenszky teljes Konstansrólszólós

Írta:

fokep zselenszky konstansKONSTANS - a szöveg, a hang, a dallam, az EGYETLENSÉG  

Szóval egészen egyszerűen arról van szó, hogy van egy ilyen izé. Ez az egyetlen, és hatalmas, és mégis pofonegyszerű. Amiben vannak azok. Meg olyanok is. Meg persze mindenféle más valamik is, igen. És aztán néha úgy nagyon. De tényleg. És amikor így, akkor az olyan érzés. Pont. Tamás barátunk megtisztelt MINKET, TITEKET azzal, hogy leírta, elmondja. Mi pedig próbáljuk ezt közzétenni, továbbadni, meg ilyen hülyeségek. Cupp.

Részlet egy előbbi interjúnkból:
„393. Konstans(link). Egy. Állandó. Isteni forma. Erre utal a szó?

A szó azt próbálja éreztetni, hogy létezhet olyan minőség, vagy tudás, vagy állapot, vagy meghatározhatatlan, de érezhető dolog, amelyhez bármilyen mértékű eltévelyedettségből, elveszettségből, romlottságból is oda lehet szegődni, ódalogni, húzódni, bújni, vonulni, gurulni, rohanni, hátrálni. A legnagyobb rosszból, sötétségből is visszabonthatjuk a hibás lét-építményeinket a konstansig; eddig a biztos alapig, amely a lét eredete, alapja, és mindennek a legbensőjében ott vonul láthatatlanul, de örök, végtelen teljességében. Ilyen konstans a Világosság, az Élet, a szeretet, a fizikusok szerinti információ, a hívők szerinti Isten, a művészek szerinti Szellem, a tudósok szerinti bölcsesség, a mindenki szerinti, s így vallás-független Egy.

Ha ugrálsz az időben, a tudatállapotokban, a világokban, az álmokban és valóságokban, a filozófiákban, vallásokban, világnézetekben, korokban, testekben, és megkeverednél, hangolódj erre a minden abszolútumaként örök konstansra! Ha szkafanderben sodródsz az űrben, és nem tudod, merre találod a világ közepét, fordulj befelé, mert magadban fogod megtalálni! Amit ott találhatsz, kisebb, mint egy tűhegy, mégis belefér az összes világ. Nem a tiéd, hanem Te vagy, és nem csak Te vagy, hanem Egy. Ez az egyetlen állandó; minden más káprázat.”

A borítón látható rajz szimbolikájáról:

Radics Anikó ötletei közt találtam rá az eredeti rajzra, amely alapján megkerestem Őt, és megkértem, hogy készítse el a varázslatnak megfelelőt. A varázslat szempontjait így tudnám vázolni:

Világ-szőttes: a világ Alkotója köti, horgolja, szövi a Multiverzumot, és a nagy művéhez hozzá horgolja a sors alapvető aspektusait. Ezeket, mint az emberi lét főbb minőség-állomásait képzelhetjük el, amely állomásokon áthaladva a lélek a megfelelő próbatételeken eshet át; a megfelelő minőségi ráhatásokkal lehet gazdagabb. E minőségek, állomások főbb jellemzői – nem szerintem, hanem a néphagyomány szerint, vallás-függetlenül – a következők:

A borítón álarccal, köpennyel jelölt Garabonciás: aki kezdetben nem tud bánni az „erővel”, amit ajándékba kapott. Aki álruhás, mert maga előtt sem tiszta, hogy kicsoda. Feladata, hogy megülje, megregulázza az „erőt”, és megtudja, elfogadja, hogy ki is Ő.

zselenszky kepk
Fotó: Gúthy Eszter Márta

Az Önfelismerés komplikált dolog, amikor teljesen egyedül van az ember. Nincs visszaigazoló személy. Figyelem! Szuperhős gyorstalpaló rovatunk következik, hogy az esetleges szuperhősök magukra ismerhessenek… hehe.

Hogy is néz ki ez a gyakorlatban? A gyermek érzi, hogy „ereje” van, és el is nézik neki a furcsaságait, hiszen gyerek még. Kézzel gyógyít, amikor fájdalmai vannak az anyukájának, barátainak. Elhiszi, hogy távolból segíthet a has fájós nagyijának megkönnyebbülni. Elmondja otthon, hogy ma esős időt akar, ezért csinál felhőket, aztán olyan vihar kerekedik, amilyen ritka arra felé. Kint ül napsütésben is, aztán megjön az eső, csipp-csöpp, és zuhog, de ő ott ül meztelenül, törökülésben, a porban, a sárban tovább. Úgy rohannak ki érte a házból. Később anyukája azt találja mondani neki viccből, hogy „olyan rég sütött már a Nap, kisfiam, igazán elzavarhatnád a felhőket”, a fiú meg a legtermészetesebben felemeli a kezét, és arra gondol, hogy oszoljanak a felhők… és tíz perc múlva már süt is a Nap. Anyukája csodálkozik, aztán elhessegeti a gondolatot, hogy tényleg a fia tette azt az időjárással, mert az ugye lehetetlen.

Aztán a fiú úgy érzi, hogy Ő egy álruhás szuperhős. Berendezi a tyúkudvart lovagi kiképző területnek. Lábhasználat nélkül mászik fára, kötélre, boxzsákot csinál, véresre üti az ökleit kötelekből tekert alkalmatosságokon. Kardozik, íjászkodik, fúvócsövezik papírtölcsér szárnyú, hegyezett százas szöggel. Vadászik is. Gombászni jár az erdőbe, de fél, mert mindenütt mesebeli alakokat lát. Megnézi a Hegylakó című filmet, és kiáll a dombra egy vasrúddal, felemelve azt, hogy belé is belé vágjon a villám. Ő is halhatatlan. Érzi. Tudja. Nem csap bele, ami miatt szomorúan haza ódalog. Jön a társadalmi élet, és a fiú megmérgeződik annak kémiai, oktatás-ügyi, mentális mérgeivel, és elmaradnak a csodák. A szerelem néha kihozza még belőle egyszer-egyszer őket, a szerelem a mindene, de az iskola, a katonaság, a rendszer tökéletes radírként vizsgázik. Ennyi volt az „ajándék-erő” története. Az említett önfelismerés bebukik. Vége mindennek.

 Ha Ő az álruhás szuperhős, akkor fel kellett volna ismernie, és vállalnia kellett volna ezt.
a, Ha Ő az, de nem ismeri fel, buktunk.
b, Ha nem Ő az, de felismeri, buktunk.
c, Ha Ő az, és felismeri, de mi nem ismerjük fel, buktunk.
d, Ha Ő az, fel is ismeri, de nincs mellette senki, aki gondozná eme „extra területen” is, akkor az lesz vele, mint a fent ecsetelt esetünkkel.

A garabonciásnak sikerrel kell túl lennie mindezeken, hogy népmesésen szólva „megülje a sárkányt”, irányítsa azt, és ráismerjen önmagára, önnön feladatára.

Továbbá, ha ez meglesz, meg kell értenie az álruhásság másféle jelentőségét is. Példaként felhozható egy ugyancsak álruhás szuperhős. Mátyás király, amikor a makrokozmoszból a mikrokozmoszba vissza szerényedett, nem egy másik emberré vált, hanem önmaga fiatalabb, és isteni feladata emberibb kiadásává: Mátyás deákká. Nem meghasonult, vagy kettéhasadt, hanem elengedte a globális sors-szerepet, és visszahúzódott a gyermeki, szerényen gyönyörködő, és tanulni képes kisemberig. A cél: sosem elfeledni honnan jöttünk, mindig megújulni, és elvonatkoztatni tudni a hatalmas szereptől; tehát embernek maradni. Sokan nem is sejtik még, mennyire nagy hangsúlyt kap az eljövendőkben az, hogy egy személy valódi, „emberi ember” legyen.

Mindentudásban is mikrokozmosz-kompatibilisként, a többiek életében tisztelettel, törődéssel részt venni, és rendelkezésre állni… akkor is, ha ismétlés lényegű az egész. Az ismétlés a tudás anyja; a tudás a másokért ismétlés anyja. Maradj ember, de legyél alkalmas, és kész a hatalmas szerep beteljesítésére is. Légy készen, de ne Te hívd el magad, hanem türelemmel várd, míg az hív el Téged! Maradj ember angyalok jó szándéka, és ördögök irigysége mezsgyéjén… és szuperhős csak a titkos gondoskodásban! Miért titkos?

Amíg nincs befogadó szántó, addig a mag kihajtatlan marad. A befogadó, művelt szántó az előfeltétele a mag szárba szökkenésének. Amíg a nép szíve szikla, addig csak elfonnyadna a rá vetett mag. Akkor vet a Gazda, amikor a nép szíve befogadó, művelt szántó.

A borítón nagyítóval jelölt – nem a tudományos feleinkre értendő ez a kategória, hanem a tudással rendelkezőkre – Tudós: aki már tisztában van az erejével, tehetségével, és ismeretekre tesz szert, majd az ismereteit élettapasztalatokká váltva, megélve az életét, bölcsességre jut. Ismeretből bölcsességbe emelkedik. Ahogy egy költő fogalmazna: „Le kell szállnia a barlang mélyére, beszélnie kell a négy erővel, és élő faként kinőnie a sötétből a fénybe. Hóna alatt az Élet Könyve.” Ez még én-megváltás. Az említett „fán” még csak Ő mászik fel a fénybe. Vallás-függetlenül.

A borítón „világnak virágával” jelölt Táto

s: a nemiségről a szívre helyezett hangsúly. A szerelem égivé, istenivé teljesedik; az agyról a szívre, az anyagról a szellemiségre helyezett hangsúly. Nyitott az Égre, a Szellemre. „Tátog az Egyre”. Eltátott testtel élő virág. Szellemi kupa, kehely. A Multiverzum teljességének, az Egynek edénye. „Grál”. Égi szférák kapuja. Magán keresztül a lényekre engedi a Szellem Világosságát. Ilyenként a lélek a könnyűnél könnyebbként felemelkedik, és Rá tekintve a járólények megmérhetik magukat. Nem Ő bírál, hanem a tükre által mindenki magát ítéli meg. Vallás-függetlenül.

A borítón három hegycsúcs mögül felkelő Napkoronggal jelölt Megváltó: kétféle létezik, de csak indulás szempontjából kétféle: az első a Jézus mintájú, aki eleve Egy, ki sem zökkent soha, és abból, abban nyugodva szemlélődik, abból cselekedve tevékeny. Maga a szeretet, a Világosság, az Élet. A világ quinta essentia-ja. A másikféle az ember, vagy más lény, aki kizökkent, létében végigjárja az ébredés próbáit, és az önmegváltást követően megeső szívvel, szelleme visszafordul, majd adja magát a Nagy Megváltáshoz. Ő a mindeneket – be nem avatkozva, felmutatva, örökítve – gyógyító, emelő, szerető. Napként felemelkedik, éltet, gondoskodik, aztán ismét alászáll, hogy másnap másoknak is segítsen a felemelkedésben. Vallás-függetlenül.

Ezt a négy stációt, több létén át is, de ha megembereli magát, egy létében is betöltheti bárki. Ki kell állni a próbákat! A fent említettek szerint szükséges ön-felismerésre szert tennünk, s

aját erőnket irányítanunk, szerepünket meglelnünk, feladatunkat betöltenünk. A feladatunk – be nem avatkozva, felmutatva, örökítve – a megvilágosodás után az emberiség, és minden más lény gyógyítása, a bolygó gyógyítása, a szerelem, a szeretet, a Világosság, az Élet, a bölcsesség képviselete, és felmutatása, örökítése a Multiverzumban.

Gyógyulni, segítséget nyújtani, gyógyítani… és örülni más népek emelkedésének. Emelkedjenek, magasabbra nálunk! Az a legnagyobb boldogság, ha a gyermekeink többre adatnak, mint mi magunk… és végső soron úgyis, úgyis egy emberiség vagyunk!

A borítón a hal, és a templom jelöli az ego-feladás, a szeretet, a lelki-szellemi egységbe tartozás jelentőségét. Bár alapvetően keresztény hazai múltunk van, nem illendő kizárólagosan a kereszténység égisze alá rendelve szemlélni mindezeket. Ősi csillagismeret, néphagyomány, fénykereszténység, buddhizmus is, természet-vallás is egyben; csak a tudomány szereti vallásnak hívni, mert szégyelli. Mi tudjuk, hogy inkább ősi, hétköznapi, népi világlátás.

Ha arra törekednénk, hogy kiválasszunk egy „igazi vallást”, magunkat tévesztenénk meg, és alig hagynánk munkát a megtévesztőinknek. Inkább hagyjuk az összeset, és a vallások helyett a vallások abszolútumára, a Valóság Világosságára, az Életre figyeljünk, amelyek mindegyikük legvégső, legbenső valóságában ott húzódnak! A hókuszpókusz „maszlag” helyett az Emberre összpontosítunk, akinek az anyagi teste már sokadik generációs teremtett, de akiben akkor is a Legelsőből van a lélek Világossága, és az Élet! Ha ezt a legbenső lényeget tiszteljük benne, akkor mindenek okát, eredetét, Valóságát is tiszteljük.

Létezik hosszadalmas, meg villanásszerű megvilágosodás is – lásd a VI. Pátriárka szútrája, vagy az Aranyvirág c. könyvekben – és létezik kard, toll, bor, csók, hallás, látás, vakság, süketség, kéj, kapa, sarló, zene, csend, szenvedés, menny, és pokol, bűn, és erény… tehát bármi általi megvilágosodás is.
Ám, egy szuperhős szempontjából a lényeg az, hogy másoké is létezik, és hogy adhatjuk hozzá a sajátunkat! Ebben élhetjük meg már testben is azt, hogy eredetileg Egy vagyunk. Vallás-függetlenül.

Tisztelettel tartozunk minden fennálló „egyháznak”, százháznak, ezerháznak… ahogy a tudománynak, és az áltudománynak is; és megköszönjük, hogy megláttatják, amit meg kell látnunk! Hálásak vagyunk a nevelésért, de izgatottan tekintünk a felnőtt, és az öregkor felé.

Magam is kijelentem itt: szakralitás nélküli társadalom soha sem élhet túl. Azonban aki igazán világveleje-látó, tudja, hogy a vallás, és a szakralitás nem ugyanazt jelentik. Vallás a sátánizmus is, mégsem valódi szakrális állapot.

zselenszky konstanskonstans back

Soroljuk tehát: közöny> félelem> vallásosság> hit> ismereti tudás> tapasztalati tudás> bölcsesség> látás> Egy-azonosság… ezek különböző, és nem ugyanolyan minőségeket, éberségi állapotokat jelölnek! A szakralitás nem hiszékenységet, félelmet, hiedelmeket, vallásosságot jelent, hanem bölcsességet, látást, Egy-azonosságot egyben. „Aki volt már fent, tudja mit jelent a tiszta égbolt…” – mondja a dal. A szakralitás az Abszolútumba, Információba, Egybe, Valóba, Szellembe azonosulva szemlél, szeret, és abból operál gondoskodva, közvetetten, be nem avatkozva, felmutatva, örökítve, alkotva.

A szuperhős legfőbb dolga, hogy elősegítse: a szakralitás működni kezdhessen ott is, ahol sajnos egyelőre csak félelem, vágy, üzlet, hiedelem, korrupció, depresszió van. A többi „meló” már csak design, tünetmentesítés. A hős segítségével a korrumpálódott közegekben a szavak visszanyerik valódi jelentésüket, a tudatlanság, a közöny, vallássá nemesül, a vallás hitté, a hit, tudássá, a tudás bölcsességgé teljesedik ki, a bölcsességben pedig a látás által szellemi azonosulhatunk a Valódi Valóval. A szuperhősök azok, akik ennek az útnak a „hétpróbáján” végig mentek, majd ahelyett, hogy az Egyben szétáradtak volna, álruhát öltöttek, és elvegyültek a lények közt, hogy gondoskodhassanak azokról. Így az emberek a bensőjükben visszatérhetnek a romlatlan erény alapállapotához, és ebből adódóan körülöttük, a külső világban is elkezdhetnek rendeződni a dolgaik.

Az Igazság, a Teljes Valóság vallás-független. A szakralitás vallás-független. Az Élet, a lét vallás-függetlenek. A halál is vallás-független. Az Örökkévalóság vallás-független. Az Egy vallás-független. Mind e mellett köszönettel tartozunk a vallásoknak, hiszen nélkülük hogyan is láthatnánk meg a különbségeket, az összefüggéseket, és mindezeket!

Magánfélelmem volt egykor, hogy a kereszténység veszélyben van. Aztán megértettem, hogy nem történhet baja, mert ha kereteiben bántódása esne, az emberek bensőjében akkor is ott élne tovább. Ha pedig magasabb megvalósulási szintre emelkedne, akkor pedig azért minek féltsem!
Csak egyetlen olyan változásfajta létezik, amely során egy bármilyen fennálló rendszer nem szűnik meg: a magasabb szintűvé válás, a kiteljesedés. Ami az Élet, és a Világosság jegyében marad, és azokban teljesedik ki szeretetben, az efemer mivoltából felszabadul.

Megnyugodtam, és a legjobbakat kívánom!

A dalok szövegeiről, mondatról mondatra:

Természetesen az a legjobb, ha a hallgató maga fejti meg a sok lélek-rejtvényt. Akad itt azonban bennfentes zsargon is, aminek átlátásához már vagy a közönség, vagy a telefon, vagy a számítógép segítségét kell kérnünk. Íme, ez itt kérem egy újabb figyelmeztetés: innentől NE olvassák tovább azok, akik nem akarják tudni, hogy „mire gondolt a költő”, hanem úgy akarnak hagyni mindent, ahogyan bennük leképeződött! 3, 2, 1!

COBAIN AZ EMBERT úgy szerette, hogy gyűlölte, és mégis étkéül dobta neki magát, és beleállt, és tíz pont lett, de ez mellett is kisiklott a kísérlet. Tudj mindent, és hagyj mindent! A kötszert oszd! Milyen most a szél? Be ne lélegezd a Káini modellt! A keresődbe ne írd, hogy igazság! Ha itt játszódik, kizárt, hogy kiadnák; ez durva könyv így, hidd el! Játszasd állatszereplőkkel, no meg űrben, ha már íródnia kell! Holt holtakkal, élő az élőkkel! Kenyér közé pár törvényt bő vérrel! Külsősként könnyeztünk, égi státuszba vétettünk, há’ milyen évet írunk, mondd má’, mondd! 3,14 15 9 2 65 35! Felfújhatós múlttal, csoki szökőkúttal… még fantom viszketünk, még dúl a nyár!

Arról szól, hogy a szellemi szabadságharc sarkalatos figurái önként, énekelve haladnak a vállalásukban a biztos kikészülés felé, de nem bánják, mert „egy kócos élet jobb, mint egy márkás sír”. A világsors, és a személyes sors a csendben összeér. A gyógyítás az egyetlen dolgunk, a többi nem „dolog”, hanem csak fontoskodás. Az igazság az anyagi létben relatív; csak az Egyben abszolút. A társadalom menekül a tükörtől. A lényeg, hogy aki látó, légómunkával raktározza el, tudva tudja a lényeget, és be nem avatkozva örökítsen… olyan műveket alkotva, amelyek gondoskodnak! Így segít, de nem szól bele semmibe.
A halállal lévők halált találnak, az Élettel lévők Életet. A társadalmi szabályok megbuknak, csak a szellemi, elsődleges, égi törvények maradnak. Kívülállók vagyunk az anyagban; valódi „otthonunk” a lélek, a Szellem. Nem számít az idő, csak az örök, jelen pillanat… de azért röhej, hogy a XXI. század még speciálisan, de rabszolgatartó. Az isteni arányokra azért még mindig építhetnek a keresők.
A múltból táplálkozhatunk, de ne a múltba tartsunk! Sokan a sérelmeik életben tartásából, és a másik okolásából építenek ön-hibákat igazoló-védelmező erődítményt.
A fantom viszketés például levágott végtagok esetében jelentkezik. A hiányzó testrészt az agy néha létezőnek akarja kezelni, és ez furcsa fantom érzetekkel járhat. A társadalom szereplői nem létező csodák után sírnak, és létező csodákat fecsérelnek, mulasztanak el, hagynak figyelmen kívül. Valótlan dolgokra vágynak, és a meglévő jót nem becsülik… de még dúl a nyár, hiszen olyan sokan mondják, hogy biztosan dúl. Ám, ez csak sivatag; nem a nyár… mi meg a sivatag énekesei vagyunk.

FÜLKÉS MÁSODOSZTÁLY Aki ebben utazik, arra ez vonatkozik: mell által vész, ki mellet ragad. Monetária, te szép, de csak szétbarmolt, fülkés másodosztály vagy! Az ember meg hálapénz az ördög zsebébe, és az egész világon szakad ilyenkor. Te, szolga! A legnagyobb ellenséged a másik szolga, és nem az urad. Szíj a nyakon az élet, póráz a béred. Hívj, s én várlak az aranyhíd szmog-szabdalta zebrája felső csíkján! Ha a Földet csak belőlem teremtik újjá, ne félj, Te is részem voltál! Csak hadd ütköztessenek minket a csillagok, és sikítsanak is hozzá! Egy szívben gyöngy vagyok; kapj fel, Te szivárvány-kígyó, s Te izzó madár! Menjünk, mutasd meg, hogy vissza is ismered az utat, amin ide hoztál!

Senki se csodálkozzon, hogy a közélet szenvedés, és nonszensz, hiszen az agyakban káosz, félelem, vágyakozás, éhség, és érzéketlenség van! Minden, ami kint megtestesül, belülről vetül ki. Még elő is fizetünk a hazugságra.
Az ember maga a „nagy mű”, maga az érték, ami a tudatlanság miatt végül a szemétre kerül. Ebben a folyamatban nem a megtévesztők, vagy a megtévesztés a fő ellenfél, hanem mi magunk, mert mi hagyjuk magunkat elszédíteni, mi nem vagyunk hajlandóak elengedni a kellemes illúziót a valóság látásáért. Ebben lusta-egymástól várunk visszaigazolást, és meg is adjuk lusta-egymásnak. Feljelentjük a bujdosókat, és eláruljuk, nevetségessé tesszük, ellehetetlenítjük a megmentőinket. Nem csoda, hogy haldoklunk.
Ám, aki keresni kezd, és ébredni akar, találni fog felmutatott ismeretet, örökített tudást, és jelzőtáblákat, hogy merre van az Ég.
Aki nem tudja, merre van a „jó felé”, tartson az Élettel, a Világossággal, bölcsességgel, szeretettel, és határolódjon el az életellenes minőségektől. A világot nem tenni kell jóvá, hanem békén kell hagyni, hogy az Élet élhessen, a Világosság pedig világoljon! Először belül kell harmóniának teremnie ahhoz, hogy kint is az nyilvánulhasson meg.

Minden lélek egy egész Univerzum. A gyöngy még a római kereszténység előtti, Krisztus előtti egyetemes lélek-, és fény-jelkép. Ha tetszik: a kereszt szinonimája. A buddhizmus, és a kereszténység kohéziójának idejében, és körzeteiben is elterjedt volt gyönggyel példálózni. A leszületett lény a lét „hétpróbáján” úgy kell, keresztülmenjen, hogy sose adja át az anyag „sárkányának” a lelke gyöngyét. Ha mégis hagyná, hogy a sárkány megkaparintsa azt, akkor igyekeznie kell visszaszerezni. Ez nem más, mint tanítás a lét viszontagságairól, és arról, hogy a kiforrott figyelmű ember képes kell, legyen az illúziók, és a valóság megkülönböztetésére. Helyes út, ha az anyagot magunkban átszellemítjük; helytelen út, ha a szellemet magunkban anyagba süllyesztjük. Lásd: Máninak a próféták pecsétjeként ismert ősünknek a dalait! Igaz, Ő már egy kései üdvöske volt, de egy sok ezer éves hagyomány megerősítőjeként működött. Mondom sok ezer éves hagyomány.

Aki annyira közelről ismer, hogy látta, az tudja, hogy nekem nem kereszt van a nyakamban egy fonálon, hanem egy pici valódi gyöngy. Nem díszként – ahhoz kissé nyálasan mutat – hanem a jelentése miatt.
A „szivárvány-kígyó”, az „izzó madár” a gnózis jelképe, de a hozzánk közeli hittörténelemben sok efféle látomásra is példát találhatunk, ha utána olvasunk. A gnózis a tapasztalati tudás, a bölcsesség általi megvilágosodás, az Egy-tapasztalás, a látás valósága. A Valóból adattam az elme világaiba, a Valóba is térek meg az elme világaiból.

ANNYIRA NAGYON Ez a perc még kell, az úgy már pont elég, hogy széppé váljon egy teljes év. Egy rövid nap akár az egész lét, s alkony után minden napom újra álmodnám Veled! Az ébredést is áldanám, hisz’ ott lenél; gyönyörködve nézném, ahogy öltöznél. Bújj vissza, kérném. Te indulnál, de majszolnád a biggyedt szám. Kérdeznéd, hogy szép vagy-e, s én mondanám: hát, a világon a legszebb!

Erről azt hiszem nincs mit írni. Szerelem. Inkább idézek. Íme, a gyermeki egyszerűség csodája Lénard Sándor: Egy nap a láthatatlan házban c. könyvéből: „Tudom, hogy Istenben mindenki hisz. Valakinek meg kellett teremtenie a világot, különben nem volna. Angyalt is teremtett eleget, de egy részük nem sikerült, ördög lett. Az ember sem sikerült, mert az ördög rávette Ádámot az almaevésre. Ehetett volna banánt, ananászt, manióka gyökeret, nem lett volna semmi bajunk. De végül majd bejutunk a Mennyországba, ahol mindennap vasárnap van.

Az olaszoknak van egy szép kis versikéjük, amely azt állítja: Isten meg fogja bocsájtani a szerelmesek vétkeit, nem akar ám egyedül csücsülni a Mennyek országában.”

ZUGZWANG Ez álnév; eltakarja a valódi nevem. Könnyeznél, ha tudnád. Nővér, ha megcsalnád a világot, csináld, bátran, csak ne énvelem! Áldottak, akik sokakért szentelik, de kevesekért is od’ adják az életük’. Nálam a fürdőben van oltár és tűz a csövekben, az igaz szó a szappan, ázz velem! Nekem a Hubble olcsó peepshow; Bereniké szoknyája alá csak a szívem nyújt jó belátást nekem. Ha fázom, egy Nemzet, aki fázik bennem. Látod, ha látsz engem. Nagy képernyő, francot mutatsz, én másért jöttem... és tisztán emlékszem, hogy másképp volt: itt emberhez méltó lét, bölcsesség, élet volt, világosság! Maradt a fürdőben az oltár [...] Rókák demokráciája: hitel tyúkudvartartásra. Alárendelők világa mellérendelők számára. Bújócskázók fogócskája. Kofa lárma, kofa lárma. A bástyáé lett a sakktábla, rászart a király sírjára, a Királynőnket épp gyalázza! 6 óra 66 perckor fehér parasztok húsából embereit megkínálja, embereit jóllakatja vége!

Ismét feltűnik az álruhás, álneves szuperhős figurája. Ez nem más, mint biztatás. Éld bele magad, és, ha felfedezed magadban, ha bele tudod magad élni az éneklő szerepébe, akkor kezdd el kivezetni a felismert titkos részedet a sötétből! Elegünk van a cinkosságból, már nem érintenek az élveteg hülyeségek. Csak örök dolgokhoz akarjuk kötni a nevünket… sőt: nevet változtatunk! Egyesek emlékeznek az eredendő nevükre. Kapott család, és választott család! Kapott név, és választott név; választott életpálya! A másokból élés vége, a másokért élés kezdete! A szellem szabadságharca az egyetlen győztes harc. A szeretetben, mint tisztítótűzben fürdünk, igazság által tisztulunk meg, és végül elengedjük az ént, tarts velem!

Csak egy peepshow, egy kukkolda. Fizetsz, kukkolsz. Ennyi a tudomány, és ez a tudomány írja tankönyvbe, hogy mi is az égbolt. A Hubble űrteleszkóp nem láthatja a valódi eget. Azt csak a szívvel látható.
A Coma Bereniké egy szuperhalmaz. Olyan nagy tömegvonzással bír, hogy elvonja az anyagot a Tejútrendszer peremétől. Azon erőkre céloztam ezzel a jelképpel, amelyek a közéletben még ma is a másikból élnek, és nem a másikért.
Az életellenes működéstől el kell határolódni, és az Élet mellé állva kell alkotni, gondoskodni! A dal második felében a költői én – a szuperhős – helyébe képzelve magunkat megérezhetjük, hogy Ő milyen nagy különbséget lát az Élő Világosság, és az illúzióvilág akadálypályáinak kandeláber fényei között. A vége-részben sakkzsargonnal beszélek, de azt hiszem érthető a kép. A dal címe zugzwang – ejtsd: cugcvang. Lépéskényszert jelent. Tudod, hogy veszíteni fogsz, de nem adod fel, és akkor is tovább játszol, ahogyan még lehetséges.
A másokért élők ismérve, hogy még az ellenük támadtakat is felemelik, segítik, és önmagukat adják mindenek boldogulására.
A 6h 66min egy lehetetlen állás, és valójában jelentéktelen is… de annyira hozzá kapcsolták a gonoszt, mint olyat, hogy a puszta említésével éreztetni lehet az életellenes minőségek jelenlétét. A mondat azt jelenti: életellenes minőségek uralkodnak tiszta lelkű, egyszerű emberek felett. Ebben a korszakban az árulást, a látszatot jutalmazzák, és a jóságot, az igazságot büntetik.

A PRÓBA-ÁLLÓKHOZ

Csak egy betűt, ha írnék;

ember előtti betűt.

Tintámat magam kevervén...

e szedált Krisztusnak,

amnézia-népnek sosem volt

dalát énekelném.

Óh, milyen vénszemhez

igazított tinta volna az!

Rab-mocsokból,

üldözött, vert igaznak könnyéből

lapszél-nyaló kínzók mérge lenne az!

Vetkőzzetek, szerelmetes felek!

Vetkőzzetek az igét ivásra,

a földdel mosdásra...

s öltsétek örök lelketek

tálentum fényköntösét

e méltó próba-állásra!

Most biztatlak, ne rettenj,

Te világöröklő, jóváró tömeg!

Csak pokollal menny, de

mennyel pokol sosem csalatható meg!

Ne vágyj többre, mint amit az

Abszolútum úgyis Beléd adott!

Győzelmedhez elég csak ez

épp eleget csöndben megtartanod.

Vers 2013. Sopron / Zselenszky

HORIZONT-UGRÓK Ó, egy újabb kény ízű délután. Ha közelebb lépsz, vigyázz, még átájulsz a mesémbe! Majd átsegít a nagy szitán az egek felé folyó folyóm; sodródj vele! Legyünk pont: s ezzel az idők vége, köldök nélküli horizont-ugrók! Az embernél szörnyebb azért nincsen, mert csak úgy nem fél már szegény. Jóéjt-csókunkkal induljunk: visz’ hall‘. Kemény tél jön, kemény. Tanfolyam kéne, hogy adhatsz többet az életednél ez kell legyen a címe. A homofág éra pokoli séma. A pisztollyal alvók jelmezbáljába’ üreges tortából kilépő szajha: gyík Európa, sírj, Európa! Beszív, és lenn tart a halál torkába’, hogy kapálódzásunk a gépeit hajtsa… menekülj! Legyünk pont: s ezzel az idők vége; köldök nélküli horizont-ugrók! Csak Te vagy úgy velem, hogy nem kell szólnom sem, Te örök fény-költemény! Partizán szent vagy, reliktum-fajzat, egy aranykor-szökevény! Teljes szívben gyúl csak csillag; fényességnek. Csakis üres kézbe adnak mindenséget. Sosem volt e csillag festve; ez a csillag: lyuk a zászlón, lyuk a hálón, lyuk a láncon, lyuk a kézen, a gyöngy a szívben.

Irányok, utak, megérkezések. Azt hisszük csak jobbra, és balra szavazhatunk, pedig lehet fölfelé is szavazni. A jobbra, vagy balra szavazás: lefelé szavazás. A szerelemre, szeretetre, az emberre, az Életre, Világosságra, bölcsességre szavazás: fölfelé szavazás. Az én folyóm az Égbe folyik.
A tévedők néha annyira félnek tudatlanságukban, hogy ők akarnak a legfélelmetesebbé lenni; talán úgy majd nem kell félniük, ha tőlük kell.
A horizonton túlra ugrók olyan állapotot tekintenek otthonuknak, amelyben a lények jók egymáshoz, és harmóniában léteznek a természettel. Önfeláldozás vs. kannibalokrácia. Szeretet vs. retrográd „evilution”. A tudat korrumpálódott, így a rendszer is megromlott. Mindenki fél, és vágyakozással nyomja el. „Cirkusz, és kenyér… disznók elé szórt gyöngyök”, közhelyek, mégsem tanultunk belőlük. A szenvedéseinkből élők virágkora ez.
Anyától születetteknek köldökük van… a kép, hogy „köldök nélküli” tulképp a lélek égi származására utal. A test anyától születik, de a lélek az Egytől.
Mi lehet az idők vége? A legkisebb pont, amely az anyagi fényből anyagtalan Világossággá teljesedő gyöngy. Nem vektoron mozdul, hanem végtelenné teljesedve örökkévalósággá minősül.
Az igaz társ: a lélekben társ. A legfelsőbb társ: az Egy. „Első szeretőm” – nevezi meg a népdal. Ember szerelmem, lelki társam igaz szeretetében az „első szerető”: az Egy szeretetébe kerülök.
Reliktumról beszélünk, amikor feltételezzük, hogy volt már jobb, és annak a jobb világnak egy túlélője lehet, akiről, amiről szólunk. Aranykor-szökevény. „Teljes szívben gyúl csak csillag; fényességnek. Csakis üres kézbe adnak mindenséget.” Igen. Próbáltam a legkevesebb szóval a legtöbbet a legszebben kifejezni. Ennyire futotta egyelőre.
A végső jelkép a „lyuk”. A megnyilvánult anyagi eredeti, igazi Valóságaként rejtező megnyilvánulatlan Szellem, Élet, Világosság: Egy. Minden benne van, és mindenben benne van. Egy.

BELÜL TÁGASABB Együtt állnak a szívben élő csillagaim. Rozsdás eső pattan elmém madarain. Következmény vagyok, vigyorog bennem a szentség. A szentségit, barátom, hogy kell a szomj, meg az éhség! Alvad az utolsó tavasz a kacér hajszálerekben. Csörren, szisszen a félsz, hogy nincs véletlen. Ezt én úgy akarom megénekelni, hogy az ne csak egy dal legyen! Te, Ördög, Te ne tudj felállni, a többi az elején kimenjen! Ismerlek! Asszem a pokol kapujából, hál’ Istennek! Amit a vallással csináltál, az úgy tetszett: hogy rászedted! Há’ ismerlek! Ahogy az áttöréseket ontod, na így kell ezt! Az álmodból felébresztve is megy ez! Tudod mit? Tegezz! Riszpekt a szenátusnak, tényleg kemény az, amit tolnak: durva csomókhoz tesznek ujjat, és mindig mutatnak újat! Az újévi térkép bennszülötteknek: bankok, meg temetők lesznek rajta csak! Mindegy majd megoldják, belül úgyis tágasabb!

Szórakoztató társadalom-, és valláskritika. Megragadó a képmutatás, amikor nézünk, hogy nézik-e, és felállunk, majd tiltakozón elhagyjuk a mozi termet. A lények szenvedésén hízunk, de zavar egy kis igazság. Ártatlanok halnak meg értünk, de nem szeretünk hallani róla. A költői én terve, hogy olyan módon fog énekelni, amit csak az igazak viselnek el. Akik nem állják ki, azok ne is legyenek jelen! Menjenek, ahová illenek, ha már oda nem illenek!
A dal többi része átlátható, szerintem. Még talán annyit, hogy a „belül tágasabb” kifejezés az anyag, a test végességére, ellenben a lélek, a szellem végtelenségére mutat rá.

A TUDOMÁNY JELENLEGI ÁLLÁSA SZERINT Egyhelyben járjuk le mind a lépteinket; madarak földön, gyalog. Három nap egy év, magyar idő szerint. Te meg egy igazi pók vagy az álomfogómban, a kályhánkban hó van. Nincs más hátra, mint előre, héjj! Kialszom bűneim. Napból szikra, gyújtsd rám ágyam! Lám! Összenéz minden tükör. Ha Fenil-Etil-Amin, semmi más a szerelem, s a szíved rólam kérdez, üzenem: én eddig tudlak hozni, innen magadtól kell, menj! Eukarioták, kollagén, és szenny, csak ennyi az ember. Semmi, csak vegyszer. Nem sokszor; egyszer. Disznó leszel, ha disznót eszel. Ha olyan lettél volna belül, amilyen kívül is voltál, én lehettem volna olyan, amilyen belül vagyok. A felhők forognak, s a szupersejt türkizbe vált, igaz, a régi konyhánkban, de már újfajta kémiát alkalmaz a főzéshez a sors. Kialszom bűneim. Napból szikra, gyújtsd rám házam! Lám! Összenéz minden tükör. Tudós leszel, ha tudóst eszel.

Madarak! Miért gyalogolnak? Túl nagy a szárnyuk? Túl kicsi? Elfeledték, hogy tudnak repülni? Elfeledtették velük, vagy maguktól feledték el? Tudják, hogy tudnak repülni, csak depressziósak, és nem akarnak? Tudják, hogy tudtak repülni, de nem hiszik, hogy most is tudnának? Elhitetik velük, hogy nem akarnak? Megtiltják nekik, hogy megpróbálják? Egymást beszélik le róla? Qui bono? Kiknek érdekük, hogy tudatlanok, hogy depressziósak, hogy hitetlenek, hogy lusták, hogy félnek, hogy vágyakoznak, és vágyaikat nem beteljesítik, hanem tévutakon, vétve, ártva elégítik ki? Azoknak, akiknek ez a jó. Ha rájössz, hogy kiknek jó, bocsáss meg „Istennek”, nekik, és magadnak is, és tárd ki a szárnyaid!
Felhők, szupercella zöldül. A viharvadászok mondják, amikor tornádót keresnek: „oda menjünk, ott a cella, és már zöldül”! Szóval, vihar készül.
A „Napból szikra” egy az emberekénél teljesebb bölcsességre utal. A főhősnek éteri igazság kell, és nem emberi hazugság… és ezért azt sem bánja, ha a saját kényelmét fel kell adnia.
Tessék: kérdezd meg magadtól, milyen áldozatot vagy hajlandó hozni azért, hogy a lényeknek egészségük legyen!

NEGATÍV TÉRBEN Az űrhajós az íriszed mélyén én akartam lenni, de a technikámat odaadtam, mer’ olyan éhes volt a semmi. Amelyik pénzben játszik, biztos nem az Isten; Ő elbújt egy kenyérbe. Hol ember nincs, csak ott nőhetnek már a fák az égbe. Kínlódsz a negatív térben, átszól a daimon a résen, abszint-jéghegy az ereiben. Mindenki a másikra érti, próbálgat szert hatni hagyni. A szülőszobán adja fel a világ? Ha pénzben játszik, mondom nem az Isten; Ő elbújt egy kenyérbe. Hol ember nincs, csak ott nőhetnek már a fák az égbe. Ahol megállsz aláhullásodban, hát oda illesz, hombre. Abban, hiszek, miben Isten hisz; az félút, ha csak Benne.

Az első mondat azt jelenti, hogy a főhős a gyógyítás hivatásáért feladta az otthont. A gondoskodásra szánt időért elcserélte a világos örökkévalóságot. Ez az elhivatás felemlítése, az elhivatottak dicsérete.
Továbbá, a vallással kapcsolatos üzleti tevékenységhez semmi köze „Istennek”.
A tudatlanságában félő, és vágyakozó ember a megrekesztője a megrekedt jó folyamatoknak.

A negatív tér, bár főként festészeti, vagy fotós fogalom, itt a láthatatlan, de létező szférákat jelöli. Készakarva írtam daimon-t, nem összetévesztendő a démonnal. A daimon szellem-tanítóként is jellemezhető. Ős amerikai berkekben „lélekmásnak” is nevezik, mintha önmagunk rendesebbik lélek-része volna. Felettes önvalónk. „Több dolgok vannak a földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” – figyelmeztet az író. A rejtelmekbe látók szer nélkül is részegek… sőt, néha azért isznak, hogy ne legyenek olyan éberek. Elviselhetetlen az itteni látvány. Amikor egy éber lény elvállalja, hogy itt marad, néha le kell tompítani a saját látását, hogy fel ne robbanjon a szíve. Egészségünkre! „Istenre”, és amiben Ő hisz! Egészségünkre!

HOZZÁMVALÓK KÉT SZEMÉLYRE Egy angyalt röptiben kell meggyalázni, megmarni jól, és aztán bukni hagyni. Há’ meg se ismersz, pedig nézd, ezt is te haraptad: egy kicsit nyakból, egy kicsit combból, a fél szívem meg az életem. Míg felébredsz, megölhetsz százszor, hát miért lennék közel hozzád, most, míg alszol? Míg felébredsz, megölhetsz százszor, hát miért ne lennék távol tőled, amíg alszol? Én nem kérnélek arra, hogy kezet nyújts, de csukva a menny, és mindig másnál a kulcs, hogy te vagy-e hozzá vagy az van hozzád kötve, csak ócska részlet, és bárhogy nézed, ez nem segít a helyzeten.

A valódi szerelem ebben a szférában olyan, mint a rovarnak a láng. Csak éber emberek szeretnek olyan szerelemmel, mint lángot a láng… csillagot szülő szerelemmel.
A többiek szenvednek, és szenvedtetnek. Mondhatni: a szentek mindenkit teljességgel tudnak szeretni, a szenteket csak a szentek. A többiek kínoznak, ölnek, zabálnak, böfögnek, és úgy emlékeznek vissza, hogy az emlékek a saját seggüket nyalogassák tisztára. Eccerélllünkörökkééé!

VACSORACSILLAG Már ötödször nyitom ki a hűtőt, mintha benne lennél, óh. Ha napi egyet felednék, a neved volna a végére maradt szó. Tudod, hogy tudom, hogy tudod: ki az égből való, azt nem tudják úgyse szűkebb környékre e szarfészekből haza toloncolni! De izgató a hangod, örülök, hogy jól vagy! Most már le kéne tenni, feljött a Vacsoracsillag! Míg a fejtők a rejtvény készítőjét szidják, tudd meg, a Te királyodat kik is irányítják! Sajnáld, hogy így járt! Az ember az egyetlen állat, ami kosztól tisztul; lesz gyűjtemény is belőlünk egy jobb világnak tanulságul.

Angyalok, démonok, sárkányok, lovagok… mesék. A mesék igazak. Csak királykisasszonyok nincsenek már. Már itt a vége, de ha itt van, hát azzal akarok utoljára összenézni, összedobbanni, akivel már itt a testben is megélhettük az Egy ölelését. Feljött a Vacsoracsillag. Akik a sötéttel tartottak, a sötéttel oszlanak el; akik a Világossággal, az Élettel tartottak, ezekkel válnak Örökkévalóvá. A közélet hazugságai, a hatalom illúziójáért másokat sanyargatók csak tartozzanak azokra, akiket érdekelnek! Mindezek elmúlnak; csakis a Való Igaz végtelen.

KONSTANS Kipukkadt egy újabb világ. Ragaszkodunk, kapaszkodunk, elrugaszkodunk. Jól vagyunk, lekopogjuk egy ampullán. Ez a madár a magokon most visszaindul. Kipukkadt egy újabb világ. Emelkedünk, szeretkezünk, elengedünk, míg Egy nem leszünk. Kipucoljuk a harmincnyolcasunk. A jók kisodródnak a létből át az Életbe beolvadnak a virgonc holtak. Ez a madár a magokon most visszaindul.

Ezt a dalt elhunyt családtagjaink, szeretteink tiszteletére írtam. Azonban, mivel a lemez mondanivalója leginkább azokról a szuperhősökről szól, akik életüket, és halálukat áldozzák azért, hogy rólunk, és világosodásunkról gondoskodjanak, leginkább Nekik ajánlom. A magokon visszaindulás azt jelenti, hogy ugyanarra juthatunk haza, amerre eljöttünk otthonról. Lekopogjuk egy ampullán. A lekopogás egy babona… „lekopogom” – szoktuk mondani, amikor nem akarunk „elkiabálni” valamit, ami még nem biztos, hogy meg fog történni. Az ampulla betegséget feltételez. A főszereplő beteg a társadalom undorító ferdeségétől, ezért inkább kiszáll belőle, és a Mennybe indul. Vissza, haza.

A szövegek együttes mondanivalójáról, összképéről:

Csillag, madár, és más éterrel, szellemmel felruházott objektumok vonulnak végig az albumon, és könnyed természetességgel keverednek a legprofánabbakkal. Az üzenet ennyi: a szuperhősök élete „nem habos torta”, de reményük van abban, hogy a világnak mindannyiunk számára értelme van, és ebben az értelmében mindannyian Egy vagyunk. Azért fáradoznak, hogy ezt már a testi létünkben is tudva, bölcsességben élhessünk már itt a Földön is, ne csak az Égben. Persze mindezt szigorúan vallás-függetlenül.
Nincs rendszer, vagy módszer, amely jó lenne, és megoldaná helyettünk a rejtvényt, amíg a fejünkben káosz, és a szívünkben harag van. Előbb a fejünkben legyen rend, és a szívünkben szeretet, csak akkor lesz odakint is harmónia! A Konstans c. album könnyed, de durcás modorral mondja: „én szóltam Neked, most Te szólj a Többieknek… igen, Te”.

 Zselenszky Konstansrólszólós teljes pédéefes letöltéses  

 Zselenszky facebook     
 Zselenszky blog  
   

A cikkelős neve: [kulturgyom.hu]
A cikkelés ideje: 2014.03.20.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.