2013. dec. 21. | 01:00

Ujjé, a ligetben!

Írta:

fokep quimby kaktuszligetQuimby: Kaktuszliget

A Quimby nem egyszerűen kedvencem. Sejtszinten a részemmé vált. Dalaik az ereimben csordogálnak, a pulzusom ritmusára nyomulnak a szívemtől az agyamig és vissza. Több tucat koncertjük rezeg a csontjaimban. Dalaikban megfestett hangulataik az agyamba égtek, képeik a tudattalan tartományomat tágítják.

Velük voltam autóval egy szerpentinen, Keleten, Nyugaton, déli legelőn, északi ugaron, New Yorkban, reptéren Londonban, kicsi ország minden bokrában, ahol balkán rezesek fújják a takarodót. Már a kilencvenes évek elején rongyosra hallgattam – akkor még kazettán – a Jerry Can Dance című albumukat, majd végigkísértem fejlődésük minden állomását.

Az angol nyelvű korszak után a Diligramm és az Ékszerelmére albumokat követően az ország egyik legjelentősebb alternatív együttesévé és legkedveltebb koncertzenekarává váltak. A fejlődés töretlen volt a Káosz Amigos albumig, amikor is egy hosszabb kényszerpihenőt követően feltört belőlük a szimbolikus című, 2005-ös Kilégzés, az utolérhetetlen és megközelíthetetlen remekmű. Az azóta eltelt hét évben nagyot fordult a világ a zenekarral: utolérte őket a népszerűség és bár látszólag jól kezelik ezt a helyzetet, véleményem szerint ezek a külső körülmények befolyásolták a későbbi történéseket. Ráadásul a Kilégzés után amúgy sem folytathatták volna a megkezdett utat, hiszen azon már nem volt hova továbbfejlődni.

Újítaniuk kellett, emiatt két párhuzamos folyamat indult el. Egyrészt kialakult egyfajta „Quimby Light”, amelynek az előzményei az Autó egy szerpentinen és a Most múlik pontosan a Kilégzés albumról. Majd jöttek sorra az újabbak, az Ajjajjaj, az Álmod ébren tart, az Ultravaló, a Cuba Lunatica, illetve a mostani albumról a Senki se menekül vagy a Lámpát ha gyújtok. Ezt az irányt a közönség nagy része elfogadta, mert a szokásosnál kicsit rádióbarátabbnak tűnő hangzás a korábbiakkal egyenértékű mondanivalót, a megszokott súlyos és hátborzongató költői képeket takar. A látszólag könnyebben befogadható dalokat talán ellensúlyozni akarták az olyan, normál esetben „béoldalasnak” titulálható szerzeményekkel, amelyek váratlanul érték még a törzsközönség nagy részét is. Talán nem túlzás, hogy ezeket a legtöbben egyfajta vadhajtásként kezeljük, hiszen laza szálakkal kapcsolódnak a Quimby-kánonhoz. Példa erre az Unbekannte Schmerzen, Son of a bitch, vagy korábbról a Nice Day, az I’ve got a girl, vagy éppen a Haverom a J.J. Cale. Ez a kettősség jól megfigyelhető a Kilégzést követően kiadott pár számos maxikon, és a most megjelent albumon is. (Nem illik bele viszont a képbe az előző, Kicsi Ország, amely egységesebb és végig egyformán magas színvonalú.)

Ennek alapján talán jobb lett volna várni a Kaktuszligettel, hogy a dalok kicsit csiszolódjanak, beérjenek. Még akkor is, ha erős kezdést jelent a korábban már ismertté vált Kivándorló blues, amely a zenakartól kevésbé megszokott politikus-közéleti témája miatt kisebb vihart is kavart bizonyos körökben. Megszületett az utóbbi évek talán legnagyszerűbb Quimby dala, a Senki se menekül, amely az Autó egy szerpentinen, az Ajjajjaj, illetve a már többször említett Kilégzés utáni időszak eszenciája. Jópofa és szerethető a Jön a huzat valahonnan a fejjel lefelé hedbengelő denevéreivel, és a dobseprűvel végigdobolt ballada, a Lámpát ha gyújtok.

Továbbra sem tudok viszont mit kezdeni Kárpáti Dódi ripacs és bizarr nyávogásával, sem pedig az indokolatlan német halandzsával. Nem lenne szabad a trombitát levennie a szájáról: az Unbekannte Schmerzen éppen úgy nem illik a Quimby világába, mint a korábbi, Dódira épülő szerzemény, a Nice Day. A Son of a Bitch koncerten élvezhető igazán, viszont az utolsók közt tenném be egy Best of válogatásba. Egészen kellemes a Hajnali pszicho, amely az Egónia vagy a Szellő hangulatát idézi, de talán mégsem olyan emlékezetes, mint elődei. A című dal pedig annyira egyszerű, hogy azt szeretném minél előbb elfelejteni.

A vége felé szerencsére ismét beleerősít a zenekar köszönhetően a Livius-féle Kényszerleszállás disszonáns kopogásának és az Állatok a legelőn elsöprő lendületének.

Összességében egy szerethető albumot kaptunk, néhány zseniális, pár igen jó és egy-két felejthető darabbal. Ez a liget bizony lehetne kicsit sűrűbb és átláthatatlanabb: a tüskék itt-ott megtépáztak ugyan, de a kalandot könnyebb sérülésekkel meg lehet úszni. Elfelejteni viszont nem kell, minden hibájával együtt kötelező darab.

quimby kaktuszligetSzámlista:

1. Kivándorló Blues
2. Unbekannte Schmerzen
3. Senki Se Menekül
4. Lámpát Ha Gyújtok
5. Hajnali Pszicho
6. Son Of A Bitch
7. Jön A Huzat Valahonnan
8. Hó
9. Kényszerleszállás
10. Állatok A Legelőn
11. Búvóhely

 Quimby honlap 
 Quimby facebook 

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2013.12.21.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.