hétfő, 30 június 2014 00:00

The pOILitician

Írta:

fokep midnightKiadták a legendás gerillakoncertet: Midnight Oil kontra Exxon Mobile Corporation 1990.  

Black Rain Falls” címmel 2014. június 20-ától DVD-n is megvásárolható az ausztrál zenekar 1990-es New York-i protest koncertjének a felvétele. A rocktörténelem egyik leghíresebb gerillaakciójának a rövid története a következő:

Az Exxon Valdez olajszállító tankhajó 1989. március 24-én az alaszkai Prince William-szorosnál balesetet szenvedett. 50 millió liter nyersolaj került a tengerbe, mely minden idők egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját okozta. Bő egy év múlva, 1990. május 30-án a Midnight Oil megszakította észak-amerikai turnéját, hogy a zenészek New Yorkba utazzanak. Aznap délelőtt egy kamion nyitott pótkocsiján nemes egyszerűséggel begördültek Manhattan egyik zsúfolt utcájában egyenesen az Exxon olajtársaság székháza elé, és ott helyben lenyomtak hat számot. Öt saját dalt (Progress, Sometimes, Dreamworld, Blue Sky Mine, River Runs Red), valamint egy Lennon-feldolgozást (Instant Karma). A becslések szerint a koncertet az utcán több mint 10 000 ember hallgatta, akik nagyrészt a környező irodaházakból ereszkedtek le és szaladtak elő.

Az akció nem esett távol attól, amit a zenekar karrierje során végig képviselt, és ami elsősorban a frontember Peter Garrett mozgalmi, politikai szerepvállalásával függ össze. “Vannak dolgok, amik annyira fontosak, hogy beszélnünk kell róla – mondta Garrett az eseményt követő nemzetközi sajtótájékoztatón – és mi legjobban a dalainkkal tudjuk ezeket elmondani. A dalainkban megfogalmazott dolgokat vissza akarjuk vinni az utcára, ahová tartoznak”. A DVD apropóján érdemes megismerkedni a zenekarral, valamint Peter Garrett életútjával, aki a rock valaha volt legérdekesebb karriertörténetét tudhatja magáénak.

Az 1971-ben The Farm néven alakult, feldolgozásokat játszó zenekar 1976-tól működött Midnight Oil néven. Öt nagylemez és két EP után az 1987-ben kiadott Diesel and Dust című album hozta meg számukra a nemzetközi ismertséget. Nyitódala, a Beds are Burning klipje a 90-es évek elején az akkor népszerű REM, Nirvana és társai oldalágán az MTV programjába is beevezett, ugyanígy a The Dead Heart, majd az 1990-ben megjelent Blue Sky Mining kezdőszáma, a Blue Sky Mine is.

A klipek sikere nyomán meghívást kaptak a zenecsatorna népszerű Unplugged című műsorába, ahol a karrierje csúcsán lévő zenekar az akusztikus koncertsorozat egyik legjobb darabját produkálta. Műsoruk egy alkotói ereje teljében lévő tehetséges csapat emlékezetes erődemonstrációja:

Ezt követően még bő egy évtizedig adták ki jobbnál jobb albumaikat, az Earth and Sun and Moon az előző két album legszebb pillanatainak szintézise és továbbfejlesztett változata. A következő (Breathe) az előzőekhez képest lecsupaszított, nyers hangzású, az 1998-as Redneck Wonderland pedig egyenesen durva, ugyanakkor ez a zenekar egyik legerősebb anyaga.

Az Oilt kevéssé ismerő közönség a 2000-es nyári olimpiai játékok záróünnepségéről emlékezhet rájuk. Ekkor „SORRY” feliratú fekete overallban léptek színpadra és a Beds Are Burning-gel demonstráltak és egyúttal üzentek a nézőtéren helyet foglaló miniszterelnöknek. A politikus ugyanis korábban nem volt hajlandó nyilvánosan bocsánatot kérni a bennszülöttektől azért, amiért annak idején a fehér telepesek elhurcolták az őslakosok gyerekeit a szüleiktől. Ezután még egy lemezük jelent meg Capricornia címmel, majd 2004-ben Garrett feloszlatta a zenekart, hogy politikai karrierjére összpontosíthasson. A zenekar csak két jótékonysági koncertre állt össze, először 2004-ben, majd 2009-ben, a februári ausztráliai bozóttűz és áradások károsultjainak megsegítésére rendezett Sound Relief nevű eseményen:

Garrett, amióta a zenekar tagja lett és közszereplővé vált, megszállottan küzdött, hogy a számára fontos elvek és témák minél nagyobb figyelmet, nyilvánosságot kapjanak. Ezek a témák: a környezet védelme és a szennyezés elleni küzdelem, igazság szolgáltatása az ausztrál őslakosoknak és az ősi (telepesek megjelenése előtti) ausztráliai kultúra megőrzése, valamint a kapitalizmus sötét oldalával szembeni harc, a tőkeerős cégek befolyásának és hatalmának kiszolgáltatott az átlagember képviselete. Ezt a küzdelmet több fronton is végezte. Az egyik színtér maga a zenekar volt; Garrett legemlékezetesebb dalszövegei nagyrészt ezekkel a tartalmakkal foglalkoznak. Színpadon, vagy azon kívül, a Midnight Oil létezése állandó politikai szerepvállalást jelentett.

A másik terület a civil mozgalom volt: az 1989-1993 és 1998-2002 közötti időszakban Garrett az Australian Conservation Foundation [Ausztrál Konzervatív Alapítvány] tagja volt, míg 1993-tól 1998-ig a Greenpeace nemzetközi bizottságában foglalt helyet. Tanácsadó és támogató szerepet vállalt több ausztrál kulturális és közösségi szervezetben.

A harmadik színtér pedig maga a politika. Garrett az 1984-es választásokon a Nukleáris Leszerelési Párt színeiben indult a szenátusi mandátumért, ahol szavazatok 9,6%-át szerezte meg, kevéssel lemaradva a 12,5%-os küszöbtől. A 2004-es választások alkalmával azonban szenátusi helyet szerzett az Ausztrál Munkáspárt tagjaként és a Klímaügyi-, Környezetvédelmi- és Kulturális miniszter lett az árnyékkormányban. Majd 2007. november 27-én bekövetkezett a fordulat: a miniszterelnökké választott Kevin Rudd Környezetvédelmi- és Kulturális miniszterré (!) nevezte ki Garrettet.

Szép és kerek volna mindez, ha csak idáig kísérnénk figyelemmel. Politikusi pályája azonban nem nevezhető sikertörténetnek. Már minisztersége előtt is sokan – köztük korábbi elvbarátai és mozgalmi bajtársai – vádolták árulással, köpönyegforgatónak és hazugnak bélyegezték. Megszaporodtak a Garrettet pocskondiázó, gúnyoló weboldalak, nyilatkozatok. Ez nem volt újdonság számára, hiszen mindig is céltábla volt excentrikus és ütemtelen mozgása, karikatúrára termett arca miatt. Ez azonban más volt: a kétezres évek közepétől a mai napig az olyan ügyek elárulása miatt támadták és támadják, amelyek egész életének legfőbb üzenetének számítottak. Ezek a minisztersége alatt csak fokozódtak és a bírálók egyre több konkrét esemény felsorolásával támasztják alá elmarasztaló véleményüket. Mindemellett csak elenyésző pozitív véleményt találunk.

Érdekesség ehhez képest, hogy a már említett 2009-es koncerten – amelyen már politikusként lépett fel egykori zenekarával – a várakozással ellentétben nem a zenekar konszolidáltabb dalait szedte elő. Éppen ellenkezőleg, a legrázósabbakat választotta: többek között a Redneck Wonderland, a Blue Sky Mine vagy a The Dead Heart is bekerült a műsorba.

Fel kell tenni a kérdést, hogy megérte-e Garrettnek felhagyni a zenéléssel, és mindezt a sokkal sikamlósabb politikai pályára cserélni. Egyáltalán, mi motiválhatta erre a lépésre? Hiszen utólag visszatekintve, mozgalmi zenészként és civil aktivistaként megőrizhette volna neve tisztaságát, hős maradhatott volna. A lehetséges motivációkat kutatva az anyagi megfontolások jöhetnek szóba, ezt azonban el kell vetnünk, hiszen az egyre ismertebbé váló zenekarával többet kereshetett volna, mint a politikával. És már az utat is kitaposta, így viszont új ösvényt kellett vágni magának. A lehetséges válasz mégiscsak az lehet, hogy úgy érezte, ha valódi döntéshozói pozícióba kerül, akkor gyakorlatban többet tehet a számára fontos ügyekért, mint zenészként és mozgalmárként. Tudnia kellett azt is, hogy ezzel a döntéssel sokak haragját kivívja majd. Hiszen egy párt támogatását élvezve, csapatjátékosként nem lehet olyan radikális és következetes, mint annak előtte. Ha ezt nézzük, bátor és tökös lépés volt mindezt vállalni és mindez azt sugallja, hogy ha erre képes volt, akkor valóban komolyan gondolta a dalaiban és emberként is vállalt nézeteket.

Hogy mégis miért nem tudott nagyobb százalékban vállalható döntéseket és intézkedéseket hozni? Talán elszámította magát, és kevesebb szabad kezet kapott, mint azt várta volna. Vagy valóban eltérítette a politika és feladta korábbi nézeteit. Ezt nem tudjuk reálisan értékelni innen Magyarországról, hiszen ehhez jobban tisztában kellene lenni az érintett ügyekkel, sőt, saját bőrünkön kellene tapasztalni azok következményeit. Maradjon meg ez nyitott kérdésnek. Egy valamit tehetünk csak, azt viszont a legjobb szívvel ajánlhatom: hallgassuk a Midnight Oil albumait!

jegyzetes

Az 1989-es eseményről bővebben:

A katasztrófát az okozta, hogy az Exxon Mobile Corporation tulajdonában lévő hajó zátonyra futott, a hajótest kilyukadt, az olaj pedig ömleni kezdett a tengerbe. A becslések szerint az olaj 1300 négyzetkilométernyi területet szennyezett be, vastag olajréteggel borítva be Alaszkától több száz kilométerre is a tengerpartot.

A baleset helyszíne távol esett mindentől, és a zord idő további gondokat okozott. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hajó legénysége és a hatóságok is bénáztak. Az egyik katasztrófaelhárító hajó két napig nem tudott elindulni, a legközelebbi repülőtér épületeit pedig egy vihar tette tönkre. Az illetékesek sem álltak a helyzet magaslatán, vita bontakozott ki amiatt, hogy az olajszennyezést vegyi anyag tengerbe szórásával vagy fizikai úton akarják-e semlegesíteni. A tisztítási műveleteket csak késve tudták megkezdeni. Két héttel a katasztrófa után mindössze a kiömlött olaj 20 százalékát sikerült még csak összeszedni vagy zárólánccal körülfogni, és a hatalmas olajfolt már 115 km-es körben terült el a hajó körül.

A becslések szerint legalább 200 ezer élőlény: tengeri madár, fókák és más emlősök, valamint számtalan hal pusztult el a szennyezés következtében néhány nap alatt. Az olaj tönkretette a költöző madarak állandó költőhelyeit is. Tíz évvel a katasztrófa után az élővilág még nem állt helyre: a halak betegek voltak, a fókák nem tértek vissza, a környék gyűjtögetésből élő őslakosai pedig szenvednek a szénhidrogének maradványaitól. Szakemberek szerint hetven évig is eltarthat, amíg az alaszkai madárvilág a katasztrófa előtti szintre visszakerül. (forrás: Wikipedia)

jegyzetes vege

Midnight Oil Facebook

Peter Garrett honlapja

A cikkelős neve: [kyprios]
A cikkelés ideje: 2014.06.30.