2015. szept. 23. | 21:50

Meszecsinka: Ai

Írta:

meszecsinka ai"kívül a felnőttet mutatni kell"

"...szeretem a világom, mert ott még nem nőttem fel." - így kezdődik a gondolat, és mennyire így van. Apró kis monológ Annamari (Oláh Annamari énekesnő) előadásában, az új Meszecsinka EP harmadik számában ('Gyerekjáték'). Az 'Ai' címre hallgató világzenei kislemezt örömmel vettem a füleimbe, hisz mindig boldog pillanatot okoz egy-egy kedvenc zenekar, előadó új anyagának első érzékelése. Nemhogy csalódást nem okozott, valóságos csoda, amit körém varázsolt.

Keményen elfogult a csávó, gondolhatod, már megint egy rajongó, aki azt hiszi, tud írni, és gyorsan kitol egy cikknek látszó posztot az éterbe, amiben agyonisteníti a haverjait, vagy a bálványait. Ha ezt gondolod, nagyot tévedsz. :) Itt egy olyan anyagról van szó, amit hívhatunk bárhogy, a lényege egész egyszerűen az egység. A pillanat, annak megélésének és továbbgondolásának a teljes eggyé válása. Vagyis hogy a zenészek együtt áramlanak, együtt lélegeznek a pillanattal, ami folyamatosan vibrál, lüktet. Érezni az örök jin-jang jelenlétet, azok egymásba csavarodó táncát, összefordulását. Ha nem én írnám, azt mondanám, micsoda idióta állat, aki ilyen baromságokról hablatyol itt össze-vissza, de egyszerűen ezek jutnak eszembe, ahogy hallgatom. Persze csak most, hogy próbálok írni róla.

Egyébként talán éppen a semmi, vagy maga a minden, ami végigfut rajtam, miközben az Ai tölti be körülöttem a teret. Fantasztikus az atmoszférája, a világa, szinte magába szippant. Nagy a múlt, amiből építkezik ez a zene. Ott a Korai Öröm egyedi ütem-és szellemvilága, a Fókatelep életérzése, a több nép kultúrájának rezgése, és még számos hatás és élmény, tapasztalás, amit a zenészek magukkal hoznak, mégis mindezek csak adalékok, úgy érzem. Ez az EP egy csoda, egy apró föld körüli út a maga módján, és egyetlen negatívuma az erénye is egyben; rövidnek érzem, mikor elhallgat az utolsó szám. Hallgatnám tovább, érezném, élvezném, szeretném, de közben rájövök, hogy az orgazmus többszörösen ott volt, akkor meg mit is akarok igazából?

Nem tudom, ez így értelmes volt? Bármi is átjött abból, hogy milyen is a Meszecsinka legújabb kislemeze...? Ha pár szóval kéne mondanom, csak annyit mondanék, hogy pszichedelikus világzenei magömlés. És hogy hallgassátok meg, mert ezt kurvára nem lehet leírni, egyszerűen nem lehet. Na. Az előzményekről már írtunk több cikkest is, ha esetleg...

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2015.09.23.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.