csütörtök, 04 április 2013 02:00

Brains - Full Range

Írta:

fokep brains fullrangeLAKOSSÁGI DNB   

És itt a Brains legújabb lemeze. Vártam, vártam, de eléggé tartottam tőle. Ennek az az egyszerű oka, hogy azok az emberek közé tartozom, akik még a Humanual és Top Shotta idején szerettek bele a banda muzsikájába. Így tehát a sokgitáros, hosszútrackes, masszívan ándörgránd drámenbrénsz stílusba, nem pedig a divatos ötvözetbe.

Vagyis elvárásokkal álltam az új cucchoz, ami nem feltétlen jó. De hogy bújhatnék ki a bőrömből? Hogyan tehetném félre két számomra nagyon meghatározó album feelingjét, létét? Sehogy. Így hát maradt a félelem, a furcsa kételyszerű érzés, hogy vajon folytatják-e a durva populárisodást a Refresh the style nyomán. Nyilván jött a logikus válasz: igen. Befutott banda, tele koncertekkel és menő dalokkal. Az egyik magyar rádión pár napja este hirtelen bemutatták a teljes Full Range anyagát kis interjú kíséretében. Mentek a számok, beszélgettek közben, és ott lebegett előttem a kérdőjel, hogy mindez oké, amit hallok, de egyébként hol van itt a Brains? Oké, Columbo énekel, meg valami dnb alap megy, de a többi? Vinnyogás, prüttyögés, jön Mc Zeek, a Punnany, a megintcsak hirtelen és fogalmam sincs miért befutott csapat fícsöring, aztán jön a krüsás trekk, és a legvégén jön a kosínes Sian Evans. És maradt bennem a kérdőjel, hogy hol a Brains? Másnap újra meghallgattam a 11 számot, és eszembe jutott egy elhangzott poén az emerkettes műsorból - "lakossági drámenbész". És valóban, ahogy mentek a nyivákolós alapok, ezt is éreztem, hogy ez itt nem irónia, nem poén, ez konkrétan egy lakossági drámenbész. A srácok szépen megnézték a mostani divatreceptet, és mindent hozzáadtak, majd jól megkeverték, vagy néhol még mintha azt sem, és kész a végtermék, a főétel. Nesze, egyétek, mehet a buli.

És akkor most jön el a lényeges pont a cikkben, illetve a Full Range és az én viszonyomban. Ugyanis csak hallgattam tovább az anyagot, és rájöttem, hogy mint sok más zenénél is, nagyon meghatározó a körülmény, a környezet, és persze a hangulat, amiben vagyok. Mármint a hallgatás közben. Mert este kocsiban, aztán utána itthon fülben hallgatva totál ráhangolódtam, és most már inkább felkiáltójelnek nézett ki a lebegő izé, hogy bazmeg, ez kurva jó. Sikerült végre eltennem a helyére a Humanualt és a Top Shottát. Ott vannak, bármikor meg lehet hallgatni. Ott a Refresh the style is, ami átmenet a kettő között, és itt a teljesen új, ami persze hogy nem az a szállós, nem az a régi Brains, amihez úgy ragaszkodtam. Ez itt egy abszolút modern, trendeket követő, de jól követő album, ami most nem azokról az érzelmekről szól, mint amikbe az előzőek húztak, hanem egyszerűen csak felpörget, beindít, bólogattat. Ez az a lemez, amin vannak közreműködők, és ez nem azt jelenti, hogy nem egységes, hanem hogy sokszínű. Mert végül erre kellett jutnom. A Sian Evans-os track például zseniális, bár nekem azért hiányzik Columbo hangja, egy-egy refrén vége felé vártam, hogy na itt most jól ráraggázik mindjárt... Mc Zeek is jól illik a képbe, színesebbé teszi a sztájlt, a Punnany megintcsak kicsit lendít a meneten. Az utolsó tracknél pedig mintha azt mondanák, hogy na figyelj, öcsi, akkor itt a hiányolt gitárod, ne rinyálj már :) Méltó befejezés, tény. A vinnyogós, dábsztepes divatnyúlványok itt-ott kicsit azért még mindig piszkálják a hallójárataimat, de már barátkozom velük is.

Összességében akárhogy is akartam elszidni elsőre a Full Range-et, ez nem sikerült, mert egy izgalmas, és folyamatos újrahallgatásra sarkalló korongot kaptunk a Brains-től. Új irány, bulizene, de mégiscsak Brains. Nohát, igen, megtaláltam benne. Kíváncsian várom, mi jöhet majd ezután, de ne szaladjunk annyira előre...

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2013.04.04.