2010. jún. 27. | 02:00

ÁLOM recept Fókatelepen

Írta:

fokep fokatelep alomHárom-négy kanál humor, egy csipetnyi dalhajlítás, zúzda olyan érzem-formán, utána spanyol-latin tűzön kicsit melegszik, aztán mehet bele folk, rászórva a tetejére. Utána újból egy kis latin. De az már nagyon durván. Erősen, keményen, és mégis szívet facsaróan. Pszichorepítő Kaske…

FIGYELEM ¡ATENCIÓN! Aki már ismeri a zenekart, a történetét, és csak az új kislemezről szeretne olvasni, egyből a FÓKATELEP – ÁLOM (2010) részhez görgessen a site-on!

A HONNAN, MERRŐL „A Korai Öröm zenekarban tulajdonképpen mondhatjuk, hogy családtag vagyok” - vágott bele a közepébe Oláh Annamari, a Fókatelep énekes leánya legutóbbi beszélgetésünk alkalmával. „A Korai Öröm egyik tagjának voltam a barátnője, és nem tudtam, hogy ő mit csinál. Aztán kiderült, hogy zenél, én meg énekelek. Volt egy népdal, a Kerek a szőlő levele, azt megcsináltam magamnak… kísérettel is… és lógott a levegőben. A Cöxpont Ambient Café megnyílt 2007-ben a Boráros téren, és a megnyitójára kérték, hogy játszanak a Koraiék. Jammelés volt, és nekem volt egy témám, és összejöttünk. Ambient volt… úgy hallgattak minket az emberek, mint a fókák. És szép lassan kialakult. Kellett idő, míg összeszoktunk...”

A TÖRTÉNET A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult Korai Öröm tagok rendszeres jam session-jei alapján. Oláh Annamária énekesnő csatlakozásával a kezdeti, instrumentális darabok fokozatosan nyerték el mostani dalformájukat, s a zenekar improvizálós, belassult, ambient-sátras („fókatelep”) szabadcsapatból markáns, pszichedelikus folk- rock együttessé alakult. A kezdeti kis klubkoncertek után a zenekarnak egyre nagyobb, rangosabb helyszíneken nyílt módja a bizonyításra. Így többek között sikeres koncertet adott több vidéki nagyvárosban, vagy pl. a Szépművészeti Múzeum Hundertwasser kiállításának zárónapján is. A Zene Ünnepére meghirdetett pályázat nyerteséként meghívást kapott Brüsszelbe, a koncert a 2010-re szervezett nagyobb európai turné egyik állomása lesz.

FÓKATELEP – FÓKATELEP (2009) Első lemezén a zenekar elsősorban a magyar, de olykor bolgár, francia, vagy akár indiai nép-és műdalok világába kalauzol minket, energikusan, rockosan előadott zenei formákkal kísérve. A Fókatelep, bár zeneileg több, látszólag egymástól távol álló stílusból is merít, (népdal, sanzon, metál, elektronika) egyik mellett sem kötelezi el magát, inkább ezek sajátos keveréke alakítja, határozza meg a sajátos „fóka- soundot”. Így pl. hallhatunk indiaias „raga-rockot” (Yallah Yallah), lassan hömpölygő, doomosan súlyos „zongora-metált” (Szállj el), a Szomorú Vasárnap feldolgozásával pedig egy igazán magyaros, trip-hop elemeket is használó dal született: hiszen szövegben, hangulatban mi más is képviselhetné jobban e műfaj magyar változatát, mint Seress Rezső világszerte ismert klasszikusa? Az ethno-folk érzést Annamari szárnyaló éneke mellett tovább erősíti Nikola Parov vendégszereplése is, aki több dalban játszik tradicionális fúvós hangszereken, ill. hegedűn. (forrás: a Fókatelep saját bemutatkozó szövege)

FÓKATELEP – ÁLOM (2010) És idén pedig virtuális formában adtak ki egy kislemezt, mely a második LP-t megelőzendő került forgalomba az interneten. Pontosabban a Dalok.hu oldalról lehet letölteni. Négy számot és egy bonus tracket tartalmaz az Álom. Hasonlóan tartja az első album stílus-vonalát, de sok új elem is bekerült a fúzió hozzávalói közé. Akár így is fogalmazhatnánk: három-négy kanál humor, egy csipetnyi dalhajlítás, zúzda olyan érzem-formán, utána spanyol-latin tűzön kicsit melegszik, aztán mehet bele folk, rászórva a tetejére. Utána újból egy kis latin. De az már nagyon durván. Erősen, keményen, és mégis szívet facsaróan. Pszichorepítő Kaske Balogh Gusztávval és Farkas Róberttel. Aztán fél kanál Dalala, hogy lenyugodjanak a kedélyek, és rájöjjünk, hogy csak a szobában ülünk, még mindig, nem is voltunk máshol… pedig dehogynem! ;)

Kiadó: Narrator Records
Megjelenés éve: 2010

Tracklist:

    Álom
    Chaos Santana
    Hordócska
    Kaske
    Dalala

Fókatelep:

Oláh Annamária
Csányi Viktor
Jócsik János
Szalay Péter
Somogyi Ferenc
Biljarszki Emil

Közreműködött:
Balogh Gusztáv
Farkas Róbert

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2010.06.27.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.