2015. okt. 28. | 22:24

1705: Zone

Írta:

izé: Kaltenecker_pályamű_esszencia1705 zone

Nem vagyok rajongó típus (abban a néhány esetben dehogynem!). Nem szoktam egy-egy előadó vagy zenekar pályáját végigkövetni (azzal a néhánnyal akkor kivételt tettél?). Szóval nem foglalkozom igazán a részletekkel, meg a háttérrel (najólvan, hagyjad már...). Engem az a néhány lemez érdekel igazán, amelyeknél végig érzem az egységet, az összhangot, a harmóniát (ja, azért száz alatt nem áll meg a számuk úgy minden stílust figyelembe véve...). Vagy egyszerűen csak lúdbőrzök, kiráz a hideg, vagy hogy mondják. Amikor hallgatom. Na az a zene érdemes a hallgatásra. Kaltenecker Zsoltról már meséltem másik cikkben, most itt az 1705 nevű jazz trió második lemeze (halljuk már, mit akarsz kinyögni?).

Azt próbálom elővezetni, hogy az egyik legizgalmasabb játékú hazai billentyűs-zeneszerző, Kaltenecker Zsolt Dés Andrással (ütőhangszer) és Piri Bélával (bőgő) közös triójával megjelentette második albumát, melynek címe 'Zone'. Az első ('1705' című) lemezükön még erősen dominált az akusztikus zongora hangzása, így most meglepő kicsit a sok érdekes hangszín, effekt. Persze csak az első korong után, amúgy egyáltalán nem, hiszen már régóta jelen van Zsolt munkásságában. Pár szóban vázolom, hátha érdekel, esetleg utánanézel, akár meghallgatod. (ha nem, akkor lejjebb görgethetek, hátha írsz végre erről az új albumról is...?)

Szóval a korai években az akusztikus zongorával kezdett el egy nagyon dinamikus, kemény zenét játszani a KALTENECKER TRIO. Ebben segítségére volt Borlai Gergő dobos, és Papesch Péter basszgitáros. Aztán Dés Andrással csinált egy DUÓ lemezt. Még mindig zongorán játszott, és jött két kicsit szvinges album (Barcza Horváth József - bőgő, Mohay András - dob). Ezután kezdett el egyre erősebben kísérletezni és foglalkozni a billentyűvel. A 'Wanderlust' lemezen is Dés Andrással játszott, ott is már különleges hangzást adott a billentyű-perka-basszgitár hármas. A.K.A. Egészen meglepő két DJ-s korongot is kihoztak 2003 környékén Andrew J-vel, illetve a 'Sad'-et Jeli Andrással; előbbivel később a Bin-Jipben és live acteken játszott újra. Az 'Alchimia' is erősen viszi tovább a kísérletezés vonalát, bár ez a folyamatos megújulás egyékbént nem érződik próbálgatásnak, teljesen helyénvaló, a fejlődés és a stíluscsiszolás jele minden albumon. Szóval ezután jött a talán legkeményebb és legdinamikusabb, brutál gyors számokkal és elképesztő hangszeres technikai megoldásokkal teli 'Shantansz', melyet ismét a "régi" trióval rögzített: Borlaival és Papesch-sel.

    

1994 - Kutas Zsolt: Music Box / Solo Piano
1996 - Binder Károly/Kutas Zsolt Two Pianos
1997 - Ivory Tower
1999 - The Crossing
1999 - Songs From The 20th Century
2000 - In The Beginning There Was The Rhythm
2001 - Rainy Films
2002 - Triangular Expressions
2002 - Wanderlust
2003 - Melodies
2003 - A.K.A. - Sad
2004 - Alchimia
2005 - Shantansz
2007 - Impossible
2007 - Winter's Tale
2009 - K.L.B. trio - Just Like Jazz
2010 - Bin-Jip: Enter
2010 - Hammondárium: Dirty
2012 - 1705: 1705
2015 - 1705: Zone
2015 - Special Providence: Essence of change 

Utána jött egy SZÓLÓlemez egy új hangszínnel és gyakorlatilag improvizációk voltak rajta. Ínyenc falat. Aztán egy kicsit a szving és a nujazz között játszadozó újabb trió lemez következett, itt szintén bőgő (Hárs Viktor) volt a basszgitár helyett. Ezután megszületett egy szupergroup, a K.L.B. TRIO, melyben Zsolt játszotta a basszus témát és a billentyű szólamokat is, Lukács Peta gitározott és Borlai Gergő dobolt. Zseniális formáció volt, egy élő koncertfelvételt adtak ki. Közben megalakult a BIN-JIP formáció, melynek első lemezén és az akkori koncertjeiken Zsolt is játszott. Szintén eközben egy sokadik, HAMMONDÁRIUM névre hallgató trióval is készítettek egy albumot, ezen Martonosi Györggyel (dob) és Gyémánt Bálinttal (gitár) zenélnek. Aztán megcsinálták az 1705-öt Andrással és Bélával, illetve Cséry Zoltán helyét Zsolt vette át a SPECIAL PROVIDENCE nevű progressive jazzmetal bandában (Markó Ádám - dob, Fehérvári Attila - basszusgitár, Kertész Márton - gitár). Időközben a LANTOS ZOLTÁN MIRRORWORLD zenekar koncertjein is találkozhattunk Zsolttal. És akkor nagyjából el is érkeztünk a jelenbe, amikor is két formációban aktív Kalti: ezek az 1705 és a Special Providence.

Ismerve a bemutatott utat, a 'Zone' számomra egy hosszú időszak összegzése. Tulajdonképpen Zsolt teljes eddigi pályájának esszenciája számomra. Míg az első album ismét egy kicsit új irányba mutatott, és érdekes hangzást adott az akusztikus zongora-bőgő-Dés András dobból-ütőhangszerekből összerakott hibrid felszerelése, addig az új anyag azzal együtt, hogy természetesen megint hordoz izgalmas megoldásokat, futamokat és témákat, mégis azt érzem, hogy az elmúlt húsz év zenei kivonata. Nem konkrétan jutnak eszembe régebbi melódiák, inkább úgy időszakok, lemezek, hangulatok ugranak be folyamatosan. Persze van néhány átirat, melyek korábbi számok újragondolásai, illetve olyan is akad ('Time flies' és 'Vortex'), amit koncerten régebben másik trióval játszottak már, de albumra még nem került fel eddig. Ez külön öröm, főleg, hogy mindegyik teljesen új hangon szól, és abszolút beleillik a képbe. A sokféle technikai és stílusbeli dolog egy teljesen egységes és nagyon színes művet alkot.

1705uj

Mindehhez természetesen nagyon erősen hozzájárul Dés András egészen meglepő (mondjuk, hogy zseni) ütős játéka, amiről néha nehéz megállapítani, hogy most igazából dobot vagy perkát hallunk-e. Jól érezhető az összeszokott játék, ez az ötödik lemezük Zsolttal közösen. S ugyanígy fontos nagyon a hangzásban Piri Béla soundja, ami szintén erősen alátámasztja s meghatározza a lendületet és lüktetést. Hogy ő miként is került képbe, Zsolt mondta el egy interjúban:

"Bélával már a kilencvenes évek legelején együtt játszottunk egy Frigid Bardot Experience (tényleg!) nevű jazz-rock zenekarban, igaz akkor még bassusgitározott. Később trióztunk is egy rövid ideig. Szóval innen a barátság. Egyébként már évek óta tervezgettünk valami közös dolgot, és mivel két éve hazaköltözött, meg is csináltuk. Szeretem Béla sound-ját, kisugárzását, pont Ő kellett ebbe a trióba." (jazzma.hu)

Nem húzom tovább (na hálistennek...), azt hiszem, minden fontosat leírtam, amit szerettem volna. Profi, izgalmas, egyedi világ a "Zone", és valószínű hogy jazzes előismeret nélkül nem könnyű befogadni, csakúgy, mint a többi minőségi muzsikát. És az '1705' című szám továbbra sem került fel stúdióalbumra... :) És utolsó gondolatként még annyit, hogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy mindhármuk esetében merre fognak tovább tekeregni ezek az utak, milyen harmóniák fognak még kicsapódni majd a jövőben...

1705: Zone (BMC 2015)1705 Zone Cover

1.  Nocturne Revisited
2. Zone
3. Spring Dance
4. Waiting for the Sun
5. 21
6. Closing Hour
7. Vortex
8. Time Files
9. New Year
10. Between Spaces

Kaltenecker Zsolt - elektromos és akusztikus zongora, sampler
Piri Béla - bőgő, basszusgitár
Dés András - ütőhangszerek

A 'Zone' megvásárolható:
b dalok

1705 honlap | 1705 facebook

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2015.10.29.

IMPRESSZUMOS

Rétegkultúrát bizergáló gyomlálócsoport vagyunk. Egy független kultúrportál, kulturális lap, vagy valahogy így hívják általában. Célunk az általunk értékesnek tartott rétegkulturális produktumok (ándörcuccok) bemutatása, eljuttatása mindenkihez, aki kicsit is nyitott. A hogyan az érdekes leginkább. Tartózkodunk a hagyományos, klasszikus stíltől, teljesen egyedi módon, leginkább az atmoszférára, a hangulatra figyelő impresszív írásokat igyekszünk adni.

Szerkesztős:
Nádas Dávid [stanley]
E-mail: szerk@kulturgyom.hu
Mobil: +36/20 951-1660

Cikkelős kollégás:
Nádas Dávid [stanley]
Kapitány Zoltán [kyprios]
Bakos Gergő [gelu] 

Barátos


b dalok
reklamkoho


kulter

 

Please publish modules in offcanvas position.